Máriapócson tartotta évindító rendezvényét a Hierotheosz Egyesület

Hazai – 2018. január 24., szerda | 16:00

A Hierotheosz Egyesület január 19-én immáron hatodik alkalommal számolt be tagjainak az elmúlt évi tevékenységéről a máriapócsi zarándokközpontban.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

2011 szeptemberében Máriapócson görögkatolikusok egy csoportja úgy gondolta, hogy a rendszerváltás után húsz évvel ideje egy olyan közösséget létrehozni, amely a Kárpát-medence társadalmi életében képes megjeleníteni a görögkatolikus közösség üzenetét, értékeit, és így revitalizálni a görögkatolikus közéletiséget.

Az egyesület névadója a 10–11. század fordulóján élt Szent Hierotheosz missziós lelkületű atya, aki Türkia metropolitájaként az első hittérítő volt a magyarok között a Kárpát-medencében. Bár az egyesület hittérítéssel nem foglalkozik, elvitathatatlan tény a missziós tevékenység.

Az évindító találkozón Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár is jelen volt. Ünnepi beszédében felidézte a tíz évvel ezelőtti gondolatokat, melyek a mai napig meghatározzák az egyesület tevékenységét: „Az a küzdelem, amibe már akkor belekerültünk közösen – ha szabad így mondani –, azt szolgálta, és egész a mai napig azt szolgálja, hogy kereszténységünk megmaradjon, megerősödjék, és átadjuk másoknak is azt az életet, ami a kereszténységben van, azt az életörömöt, szépséget, a küzdelmekkel való szembefordulást.”

Azok a törekvések, amelyek akkor és hét évvel ezelőtt elindultak, nemcsak, hogy megfogantak, hanem bizonyos szempontból már a gyümölcseit is élvezhetjük – tette hozzá az államtitkár.

A Hierotheosz Egyesület immár harmadik éve üzemelteti a civil információs centrumot. A megemelkedett támogatásnak köszönhetően Kárpátalján, Felvidéken, Partiumban és Erdélyben ez év januárjában tíz civil szervezettel léptek partnerségi kapcsolatba. „A magyarság megmaradásnak alapja, hogy civileken keresztül a határon túli magyarokkal is együtt tudjunk működni, és egyházi alapon is: a római katolikus, a görögkatolikus és akár a protestáns egyházak bármelyikével – leginkább természetesen a református egyházzal – a kapcsolati szálak meglegyenek – fogalmazott Soltész Miklós. 

Kiss András, az egyesület titkára elmondta, hogy nagyon eredményes évet zártak, hiszen a kulturális közfoglakoztatási program keretében kétszáz embernek tudnak munkát biztosítani. Ez erő, lehetőség az embereknek és a településeknek, hogy civil szervezetekben a köz javát szolgálva dolgozhatnak. 

A rendezvény végén Soltész Miklós, valamint az egyesület elnöke, Kapin István átadták a tíz határon túli civil szervezet képviselőjének a partnerségi okiratot.

A rendezvényen jelen volt Simon Miklós országgyűlési képviselő, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzat elnöke, Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója, Hölvényi György európai parlamenti képviselő, valamint Papp Bertalan, Máriapócs polgármestere.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria