
Immár második alkalommal szervezte meg Árvai Tünde, a debreceni Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium nevelője a magyar nők történetének 1945 előtti epizódjai alapján összeállított vetélkedőt. Korábban Baranya megye kollégiumai mérhették össze tudásukat a „Magyar Nőhistória” vetélkedő keretében, a 2015 késő őszén közzétett felhívás pedig Debrecen város és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye középiskoláit és kollégiumait szólította meg.
A versenyre tizenhárom csapat nevezett: a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiumából (AnTAZih, Balásházy Team, Balásházy Zsófia, Pallag 10. D), a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumából (#Törisek, RéTiFa, Duett csapat), a Szent József-gimnáziumból (Amazonok, Pisztácia), a Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumból (A jövő reménységei), a Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolából (Péchy), a Medgyessy Ferenc-gimnáziumból (Rebeka 11), valamint a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskolából (Equipo).
A csapatok három feladatlapot töltöttek ki tavaly ősz óta, amelyeket interneten juttattak el a szervezőknek. Munkájukat a vetélkedő Facebook-oldala segítette, ahol a megoldásban segítő olvasmányokat, linkeket tettek közzé. Ezen a csatornán kerültek nyilvánosságra az egyes fordulókban szerzett pontszámok is.
Az első fordulóban (Régmúlt idők nőalakjai) a magyar középkor, valamint a kora újkor kiemelkedő személyiségeihez kapcsolódó változatos feladatokat kellett megoldaniuk a versenyzőknek. Forráselemzés, keresztrejtvény, képfelismerés, szobrok, történelmi festmény azonosítása, esszéírás egyaránt szerepelt a feladványok között.
A második forduló (Úttörő és „deviáns” nők a magyar történelemben) feladataival a szervező célja az volt, hogy a tanulók nézzenek utána, kik voltak azok a – mára a történelmi feledés homályába veszett – személyek, akik megszerzett diplomájukkal, betöltött állásukkal, választott foglalkozásukkal vagy éppen sportteljesítményükkel fehér hollónak, egyfajta előharcosnak számítottak korukban.
A harmadik forduló (Debrecen város asszonyai és leányai) helytörténeti szempontból közelített a témához. Ennek célja az volt, hogy rávilágítsanak arra, mennyi nőtörténeti vonatkozású emléket őriz az épített örökség, és mennyire sok feladata van még a helytörténeti kutatásnak, hiszen Debrecen város nőtársadalma történetének monografikus feldolgozása még várat magára.
Az írásbeli fordulók során szerzett pontok alapján végül hét csapat vehetett részt a döntőben, hogy megküzdjön a bajnoki címért.
A rendezvényen Bódis Zoltán, a Szent József-gimnázium igazgatója, majd Árvai Tünde kollégiumi nevelő, a vetélkedő szervezője köszöntötték a versenyzőket.
A zsűri tagjai Medve József, Radnai Béla és Tikász Gergely, a Szent József-gimnázium történelemtanári munkaközösségének tagjai voltak.

A döntő során a csapatoknak neves nőalakokat kellett felismerniük történelmi festményeken, azonosítaniuk kellett a női „szépségarzenál” egyes darabjait, villámkérdésekre kellett válaszolniuk, a Szent József-gimnázium aulájában berendezett alkalmi könyvtárlat és a nők 1945 előtti történetéhez (leventeleány-mozgalom, Magyar Cserkészleány Szövetség, jeles nők Debrecen múltjából, a női sajtó története) kapcsolódó kiállítás segítségével kellett megválaszolniuk kérdéseket, végül be kellett mutatniuk azt a posztert, amelynek választható témáját korábban megkapták. Szinte kivétel nélkül a magyar divattörténet 1860 és 1945 közötti változásainak megjelenítésére vállalkoztak a csapatok.

A versenyen végül harmadik helyezést ért el a nyíregyházi Szent Imre-iskola Equipo nevű csapata (Hosszú Dominik, Juhász Bernadett, Széki Klaudia), második lett a Péchy Mihály-szakközépiskola csapata (Markos Zoltán, Rácz Attila, Timbusz Bence), első helyen pedig a Medgyessy Ferenc-gimnázium Rebeka 11 nevű csapata (Karajos Rebeka, Pianovszky Noémi, Prokob Boróka) végzett, ők érdemelték ki a nőtörténeti vetélkedő bajnoki címét.
Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria







