A hazai alkotásokon kívül Szerbiából és Szlovákiából beküldött munkákat is díjazott a zsűri.
A „Hogy érzi magát a Föld?” című nyílt, díjmentes alkotói pályázatot a Föld napjához kapcsolódóan hirdette meg az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. Az intézmény kiemelten fontos témaként kezeli a fenntarthatóság kérdését, valamint a környezet- és teremtésvédelmet a pedagógusképzés területén is.
A pályázatra az óvodás korosztálytól a felsőoktatásban tanulókig küldhettek be pályaműveket a következő témákban: „Lakóhelyünk, a Föld”; „A Föld – élet”; „Milyennek szeretnéd látni a Földet 50 év múlva?”.
A zsűri az értékelés során figyelembe vette, hogy az adott pályázó mennyire tartotta a téma kereteit, illetve hogy környezetbarát technikával valósította-e meg a pályamunka kivitelezését.
Korcsoportonként az első három helyezettet díjazták, de olyan nagyszámú kreatív pályamű érkezett be, hogy végül egyéni és intézményi különdíjak átadására is sor került.
A középiskolás és a felsőoktatási korcsoportból valamivel kevesebben jelentkeztek, így e két kategória értékelését a zsűri összevonta.
A helyezést elért pályázók alkotásaiból, valamint további kiválasztott művekből az Apor Vilmos Katolikus Főiskola kiállítást szervez, amelyet október 11-én nyitnak meg a VII. Kisgyermeknevelési Konferencia keretén belül.
Az eredményhirdetés a díjazottak névsorával az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Facebook-oldalán tekinthető meg.
Forrás: Apor Vilmos Katolikus Főiskola
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria