Munkával küzdenek a szegénység ellen

Hazai – 2012. október 19., péntek | 12:41

Kékcse hívő katolikus polgármestere nyilatkozott a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye sajtóreferensének a településen zajló programról, amelynek keretében munkát kínálnak segély helyett.

Kékcsén, az 1650 fős Szabolcs-Szatmár Bereg megyei településen „méltó a munkás a maga bérére” (Lk, 10,7) elv szerint a pénz csak annak jár, aki megdolgozik érte. A helyi önkormányzat a létfenntartásért, az emberi méltóság megmaradásáért munkát ad segély helyett. Hét éve szigorú neveléssel, két éve pedig a Start munkaprogramnak köszönhetően mezőgazdasági munkával, földműveléssel segíti a település a lakóit.

„Az okos belátja, hogy a jóra törekedni kell, a rosszat kerülni kell” – kezdi Szent Ágoston gondolatával beszélgetésünket Szekeres Katalin, Kékcse polgármestere, elkötelezett hívő katolikus.

– Az embernek szabad akaratából kell választania a felemelkedés vagy a mélyszegénységbe süllyedés között. Kereshetjük a felelősöket, de attól nem lesz jobb senkinek az élete. Dolgozni kell. Nincs más lehetőség, a munka felemeli az embert. Olykor szigorúak vagyunk a munka nélkül tengődő emberekhez.

– Elfogadják az emberek ezt a fajta segítséget?

– Nem felülről irányítjuk őket; részt veszünk a hétköznapjainkban. A polgármesteri hivatal dolgozói kivétel nélkül az éppen aktuális feladatot látják el; nem számít, hogy köztisztviselő, van, hogy ruhát oszt, egy óra múlva pedig lisztet hord. Ezt látva, az emberek érzik, hogy minden értük történik. „Hajtsátok uralmatok alá a földet” (Ter 1,22) – mi csak ezt a pozitív parancsot követjük. Az ember munkáján mindig az Úr áldása van, és a munka Istenhez is közelebb viszi az embert, mert jobbá válik.

– A munka erkölcsi értékeket, állhatatosságot, becsületességet, kitartást, szorgalmat, áldozatvállalást teremt.

– Azok, akik még soha nem dolgoztak, megismerkednek a munkával, látják mindennap annak eredményét, és ez ösztönzi, előre viszi és kitartásra neveli őket.  Azt is látják, hogy mindezt a saját erejükből otthon is megtehetik. Nem könnyű ezt elérni, de fontos a határozottság és a jó irány. A vallásukat gyakorló hívő emberek fele-fele arányban katolikus és református felekezethez tartoznak. A lakosság negyede, a cigány kisebbség nagy része viszont a helyi baptista egyház gyülekezeti imaházába jár hetente három alkalommal. Annak is lehet érezni a hatását. Nincs bűnözés, túlzott alkoholfogyasztás; a gyermekeiket szépen nevelik, a Bibliát is jól ismerik. Egymással elnézőbbek, összetartóbbak. 

– Az önkormányzat önfenntartó lett, gazdálkodik, így munkahelyet biztosít.

– A Start közmunkaprogramnak köszönhetően mezőgazdasági munkától kezdve az útépítésig mindent elvégzünk. Uborkát termelünk, mindenki tudja, melyik sort ki műveli, látják egymás el nem végzett munkáját is, amire mára már nagyon érzékenyek.  

Az iskolánkban a munka mellett mezőgazdasági képzést kapnak az emberek. Akinek nincs 8 általános iskolai végzettsége, azoknak kötelező esti iskolába járni, mert a nélkül nem kap munkát. Ha nem tud írni, olvasni, saját ügyet intézni, akkor elveszett. Nem kap segélyt, nem lesz betegbiztosítása, és mindez a saját döntése alapján. Ezt próbáljuk bennük tudatosítani. Ne a társadalmat szidja, hanem saját magát. Az ember hajlamos arra, hogy mindig mást hibáztasson, de nem tesz a változásért, csak arra vár, hogy mások oldják meg a problémáit.

– A közmunkaprogram a szociális segélyek megszüntetését célozza.

– Nincs segély, ezt megbeszéltük. Ahogy tudjuk, segítjük őket, élelmiszer-, ruhaadománnyal is. Az EU élelmiszersegély-programjában évente két alkalommal pályázunk, az adományokat a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül kapjuk meg. Mezőgazdasági gépeket, földet vásárolunk, mint egy gazdálkodó szervezet. 

– Élnek ezzel a lehetőséggel a települések?

– Ez önkormányzatonként változik. Aki életre való, az munkára is való. Akik eddig sem keresték a lehetőségeket, azok most sem lépnek ebben. Elöregedett falu. A fiatal értelmiségi elhagyja a települést, mert itt nincs munkalehetőség. Az egyetlen munkahely az önkormányzat, ahol 50 ember dolgozik. Kényszerpályán vagyunk, de nem hagyjuk magunkat, igyekszünk ennek ellenére szinten tartani a falut, és a lelket is tartjuk az emberekben.

Kovács Ágnes/Magyar Kurír