Nem nekünk kell keresni Istent, ő keres minket – Állandó diakónust szenteltek Pécsen

A szertartás elején Felföldi László megyéspüspök köszöntötte a megjelenteket. Rámutatott: ez az ünnep valójában a diakónusjelöltnek és családjának, valamint az egyházmegye nagy családjának az igene Isten akaratára és hívó szavára. A püspök kifejezte abbéli kívánságát, hogy legyen ez az igen gyümölcstermő, Isten örömét és békéjét szolgáló hivatás a szentelendő életében.

A szentelés szertartása a jelölt bemutatásával és kiválasztásával kezdődött. Nyúl Viktor, a Pécsi Egyházmegye pasztorális helynöke szólította a szenteléshez járulót, majd az Anyaszentegyház nevében kérte a főpásztort, hogy szentelje fel a jelöltet a felelősségteljes szerpapi szolgálatra.

A főpásztor szentbeszédében az ünnep titkáról elmélkedett, mely – mint fogalmazott – Isten és ember találkozásának, a szeretet különleges megjelenésének titka, mely „megrendíti a szívet”. Egy diakónusszentelési ünnepen a lelkipásztor is ránéz saját élethivatására, hiszen minden pap és minden püspök diakónus is egyben.

Márpedig annyiban vagyunk papok és püspökök, amennyiben diakónusok is tudunk lenni, hisz ez az alap, amire építünk, ami egész hivatásunk lényegét adja”

– mondta a püspök.

A titok, ami megrendíti az embert ebben a küldetésben, az az, amit Jézus mondott az olvasott evangéliumi szakaszban: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket.” (Jn 15,9–17) De hogyan? Mi alapján? Hogy kerültél ide? – fordult a szentelendőhöz Felföldi László. – Hogy kerültek az atyák ide? Hogy kerültem én ide? Lehet ezt magyarázni különféle elméletekkel, de Isten különleges titka marad.

Majd újra a jelölthöz intézve szavait így folytatta: Az út, amelyen ideérkeztél, nem volt könnyű, nem volt egyszerű. Talán sejted, mikor érezted meg először a szívedben az istenkeresés titkát, azt, hogy hiszel Istenben és szolgálni akarod őt.

Mindnyájan keressük az utunkat a magunk logikája szerint, és egyszer csak rádöbbenünk, hogy nem nekünk kell keresni Istent: ő keres minket, ő az, aki mellénk áll.

Onnantól kezdve ő mutatja az utat, és a szolgálat megszületik.

Az igen, a hit, a kapcsolat mindig szolgálat. Szolgálat a családban a hitvesnek, a gyermekeknek, a nagycsaládnak. „Mától pedig számodra szolgálat a szolgálattevők között az Egyház közösségében. Köszönöm az atyáknak – mondta a főpásztor –, hogy eljöttek, kifejezve ezzel: »Akarjuk, hogy velünk szolgálj. Befogadunk ebbe a csapatba, ebbe a közösségbe azért, hogy otthon légy, hogy érezd, nem vagy egyedül, és ebben a szolgálatban Isten közösségének gazdagságát, szépségét együtt kell megélnünk.«”

Szentbeszéde végén a megyéspüspök külön köszönetét fejezte ki, hogy a diakónusjelölt házastársa olvasta fel a szentleckét a szentelési liturgián. Az etiópiai tiszt megtéréséről szóló szentírási szakaszból (ApCsel 8,26–39) hallhattuk, hogy a Lélek indítást adott Fülöpnek: „Menj, és szegődj a kocsi mellé!” A főpásztor kiemelte, ez minden papnak, püspöknek, diakónusnak a küldetése. Mit csinál Fülöp? Figyel a Lélekre. Figyel Istenre... És én? Hova kell mennem? Kit kell megszólítanom? Kik fognak mellém állni? Mit kell tennem? A főpásztor a választ is megadta a kérdésekre: Nem tudom, de itt vagyok, élem az életem, és Isten majd megadja a választ, megszólít. Ez nem csak papokra, diakónusokra, hanem minden keresztény hívőre igaz – mutatott rá. Ezt nem csodaként kell elképzelni.

Isten valóságos jelenléte egy érzés, egy gondolat, egy halk kopogás: „Szegődj mellém! Szólítsd meg! Hívd fel! Keresd meg! Indulj el, én ott leszek veled. Nem rajtad múlik csak, de nélküled nem fog megtörténni, nem valósul meg.” Ez a mi küldetésünk. Ez az Isten öröme, a barátsága és a ránk bízott feladat nagysága.

„Kívánom, hogy ebben a szolgálatban valóban megtaláld életed örömét, megtaláld közöttünk a papi közösség biztonságát, és megtaláld ennek a sokszor nagyon nehéz munkának a gyümölcsében az élet békéjét és szeretetét”– mondta a főpásztor.

A szertartás a jelölt ünnepélyes ígérettételével folytatódott, majd a szentelendő arcra borulva, míg a hívek térdelve énekelték a Mindenszentek litániáját, amit a felszentelés követett, melynek során a püspök kézfeltétellel adta tovább az apostoloktól kapott lelki hatalmat. Ezt követte a beöltözés, valamint az evangéliumoskönyv, az igehirdetés szimbólumának átadása. A főpásztor, a jelen lévő papok, diakónusok békecsókkal köszöntötték a felszenteltet, aki a szentmise áldozati részében a püspök jobbján segédkezett.

A szentmise zárásában Felföldi László pécsi megyéspüspök megköszönte a megjelentek részvételét az ünnepen, és kifejezte kívánságát, hogy mindnyájan erősödjünk meg hivatásunkban, küldetésünkben.

A diakónusszentelés szertartása megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján.

A Pécsi Egyházmegyében immár nyolc állandó diakónus szolgál. Asztalos Gábor Tamás 42 éves, házas, öt gyermek édesapja. Világi munkáját tekintve mozdonyvezető. 2019. október 25-én lektorrá, majd 2019. december 8-án akolitussá avatta Udvardy György érsek, korábbi apostoli kormányzó. Teológiai tanulmányait a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola teológia szakán végezte 2013–2019 között, majd részt vett a Kanter Károly Felnőttképzési Intézet állandó diakonátusra felkészítő képzésében.

A diakónusszentelés előtt interjú jelent meg vele a Pécsi Egyházmegye honlapján, ami ITT olvasható.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Hegyi László, Laufer László

Magyar Kurír