Pados József vasmisét ünnepelt szülőfalujában

Szentbeszédében a főpásztor a hűség nélkülözhetetlen fontosságát állította a figyelem középpontjába. Kifejtette, hogy napjainkban sajnos egyre kevesebb alkalom nyílik papi jubileumot ünnepelni, és egyre ritkább a hasonló évforduló a civil életben is. Ennek több oka is lehet, többek között az, hogy ma hiánycikk lett a hűség. Sokan kételkednek a hűség megvalósíthatóságában, mert kétségtelenül elszántságot, olykor küzdést, a kísértéssel szembeni ellenállást igényel. Aki egy életre elköteleződést fogad, tudja, hogy nem könnyű dologra vállalkozik, de bízik Isten segítségében. Érdemes megfontolni azt is, hogy sokan nem hisznek a hűségben, viszont bármilyen nehéznek is tűnik, az ember mégis vágyódik rá. Hűségünknek pedig Istenbe vetett bizalmunk lehet az alapja. Odaadásunk akkor mondható teljesnek, ha készek vagyunk a szeretet állandó megújítására, folyamatos karbantartására.

Arra hívta fel a figyelmet Veres András, hogy szükségünk van a jó példákra, s elmondta, hogy József atya sem önmagának tulajdonítja a 65 éves hűséget, hanem Isten ajándékának tekinti. Példaként a Szentírást idézte: „Nem mintha magunktól képesek volnánk valamit is kigondolni, mintegy a saját erőnkből, hiszen az alkalmasságunk Istentől való” (2Kor 3,5). Az apostoli küldetés Istentől ered. Ő megmentett és szent hívással meghívott minket: „[…] vállald az evangéliumért a szenvedéseket velem együtt, bízva az Isten erejében, aki megváltott és a szent hivatásra meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározásából és kegyelméből, amelyet Krisztus Jézusban örök idők óta nekünk ajándékozott” (2Tim 1,8–9).

Szentbeszédében utalt a 65 év alatt végbement megannyi társadalmi és egyházi változásra. Említést tett arról, hogy az élet számos területén mennyi új kihívás született, s hosszú időn át mennyi drámai küzdelmet éltünk át a múltra jellemző egyházellenes légkörben. Sajnos még ma is látjuk és tapasztaljuk körülöttünk az ateizmus és a materialista szemléletmód következményeit.

A keresztény ember számára az élet szent, és az Isten ajándéka. Vajon képes-e az ember ajándékként felfogni az életet? Isten szeretetéből fakadt életünk hívja fel arra is a figyelmet, hogy tudjunk egymás számára ajándékká válni. Ennek két útja lehetséges: házasságot kötni, vagy a papi, szerzetesi hivatást választani. Ajándékká válni úgy lehet, ha feltétel nélkül adjuk önmagunkat. „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13). Az ember szeretetre született: szeretetet önzetlenül adni és elfogadni a másiktól. A családban kapjuk meg mindehhez az alapot. Milyen fontos, hogy önzetlenül szeressünk, hisz a tönkrement házasságok, megkeseredett életek mind-mind arról tanúskodnak, hogy az ember saját önző életfelfogásának, egyirányú szeretetének az áldozata.

Végezetül a papságra mint ajándékra hívta fel a figyelmet a főpásztor. Egy pap ajándék paptársainak és a híveknek egyaránt. A papi hivatásra hívó szó is nagy kegyelem és ajándék, amelyre a válasznak is méltónak kell lennie. Az ajándék nagyságával szemben azonban saját elégtelenségünkkel is szembesülünk gyakran, hiszen „az ember sohasem mondhatja, hogy teljes mértékben válaszolt az ajándékra” (Szent II. János Pál pápa). Ezért csupán alázattal lehet beszélni az elért eredményekről. A pap Krisztusra bízza az életét, mert tudja, hogy Ő előbb szeretett minket, mint mi Őt.

Veres András hangsúlyozta, hogy papi szolgáltuk értelme és célja: mindennap életüket adni Isten gyermekeiért. A Krisztussal való azonosulás pedig minden pap számára a szentmisében különös módon átélhető: „Ez az én testem, mely értetek adatik…”

Zárszóként Kozma László Mint élő kenyér című versét idézte a főpásztor. A verssorok a keresztény élet lényegét, a papi élet esszenciáját ragadják meg:

Íme a test, mely érted adatott, / S a vér, amely a bor színén ragyog. / Az életed, amely csak benne él, / Általa lesz megszentelt kenyér. / Kenyér, hogy táplálhass másokat, / Mert Krisztus a társává fogad.

József atya egykori tanítványának személyes gondolatait ITT olvashatják.

Forrás: Győri Egyházmegye 

Fotó: Bán Bernadett, Bő község honlapja 

Magyar Kurír