Panama-napot szerveznek Budapesten az IVT jegyében – Interjú Gábor Miklóssal

Hazai – 2019. január 21., hétfő | 19:10

A közép-amerikai Panamavárosban holnap elkezdődik az ifjúsági világtalálkozó (IVT). Ennek jegyében „Panama-napot” szerveznek a magyar fiatalok számára Budapesten január 26-án. Az előkészületekről és a programokról Gábor Miklóst, az MKPK Ifjúsági Bizottságának irodavezetőjét kérdeztük.

A közép-amerikai Panamaváros január 22. és 27. között ad otthont az ifjúsági világtalálkozónak (IVT). Hazánkat is képviseli egy delegáció a Katolikus Egyház legnagyobb ifjúsági rendezvényén. Ugyanakkor az itthon maradók is élményekkel teli napot tölthetnek el január 26-án az IVT jegyében, a Budapesten sorra kerülő Panama-napon. Az előkészületekről és a budapesti programokról Gábor Miklóstól, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának irodavezetőjétől kértünk tájékoztatást.

– Sokakban felmerülhet a kérdés, miért éppen januárban rendezik a világtalálkozót?

– Ez logikus döntés volt, hiszen Panamában és a dél-amerikai földrészen ilyenkor éppen iskolai szünet van. Mivel a helyszínen trópusi éghajlat uralkodik, az sem mellékes, hogy az évnek ez a legkevésbé csapadékos időszaka. A különlegességekről szólva megemlítem még, hogy bár nem a dzsungelben, hanem lakott környezetben rendezik a találkozót, a hatóságok minden résztvevőtől megkövetelik, hogy oltassa be magát sárgaláz elleni oltással. 

– Sikerült megoldani a magyar delegáció elhelyezését, közlekedését?

– Természetesen. Most könnyebb feladatunk volt, mint a korábbi találkozókon, amelyeken több száz vagy ezer főről kellett gondoskodnunk. Ezúttal csupán egy negyvenfős csapatról van szó, amelynek tagjait a helyi családok látják vendégül. A Costa Ricában (San Joséban) sorra kerülő ötnapos nemzetközi előtalálkozón, a missziós héten pedig a hazánkban is ismert Katolikus Shalom Közösség szervezi a programot magyar fiataloknak.

– Tudható, hogy kik lesznek a magyar küldöttség tagjai?

– A püspöki konferencia úgy határozott, hogy egyházmegyénként egy-két fiatalt támogat a kiutazásban, ők egyházmegyei segítséget is kapnak. Önköltséges alapon is csatlakozott a csapathoz néhány fiatal, így az MKPK delegációja negyvenfős. A csoport tagjai nem ismerték egymást, ezért előtalálkozót szerveztünk számukra, ahol ismertettük velük az esemény menetét, és gyakorlati tanácsokat adtunk nekik. Elmondtuk például, hogy hálózsákot és polifoamot is vinniük kell, annak ellenére, hogy családoknál lesznek elszállásolva, hiszen az IVT utolsó előtti napján imavirrasztáson vesznek majd részt, és a szabad ég alatt alszanak.

A Panamában zajló katekéziseket Böcskei László nagyváradi püspök tartja majd a magyar és a mintegy harmincfős román delegációnak. Ezt a javaslatunkat a római központi szervezőhivatal is elfogadta.

A budapesti előtalálkozón a  kis magyar csapat már össze is kovácsolódott, létrehoztak egy Facebook-csoportot. Reményeink szerint önkéntesként bekapcsolódnak majd a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeibe is, és a budapesti találkozó hirdetői lesznek Panamában. Visznek magukkal spanyol és portugál nyelvű imakártyákat, szórólapokat. A feladatuk az lesz, hogy népszerűsítsék a fiatalok körében a jövő évi rendezvényt. Az előtalálkozón a csoport tagjai megismerkedtek az őket kísérő két pappal, Huszti Zoltánnal, a Magyar Szentek templomának káplánjával, és Petkó Tamás szekszárdi plébánossal. A csapatban lesz két kispap is az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéből és a Kaposvári Egyházmegyéből.

– Hogyan kísérhetik figyelemmel az eseményeket azok, akiknek nem áll módjukban Panamába utazni? Lesz-e olyan internetes oldal, amelyen keresztül tájékozódhatnak az érdeklődők a találkozóval kapcsolatban?

– A csapattal utazik két filmes szakember is, a Magyar Televízió külsős munkatársai, akik időnként bejelentkeznek majd a helyszínekről, interjúkat készítenek. Ígéretet kaptunk arra, hogy a közszolgálati tévében naponta lesz híradás a panamai eseményekről.

A tájékozódásra szolgál a www.panamanap.hu internetes oldal is, ahol látható például Ferenc pápa videoüzenete, amelyben a fiatalokhoz fordul. (A hagyományoktól eltérően most nem levélben teszi ezt.) Az Isten hívására való válaszadás a fiatalok életében – lényegében ez lesz a találkozó fő témája.

A Magyar Sydney-hez és a HungaRióhoz hasonlóan ezúttal is szervezünk egy hazai ifjúsági találkozót, a Panama-napot, az IVT egynapos magyarországi kísérő rendezvényét, amelynek keretében a magyar fiatalok bekapcsolódhatnak a világtalálkozó eseményeibe. A január 26-án Budapesten, a népligeti Elek Gyula Arénában sorra kerülő Panama-nap szervezését a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ifjúsági Bizottsága koordinálja. Hívjuk és várjuk a fiatalokat az ország minden részéről és a határon túlról is. A rendezvény ingyenes, de regisztrálni kell a www.panamanap.hu oldalon.

– Milyen programok várhatók a fővárosi Panama-napon?

– Élő, valódi ifjúsági találkozót szeretnénk tartani, nem csupán „mozizást”, de természetesen az apropó az IVT, amelynek a legfontosabb elemeit szeretnénk megmutatni a résztvevőknek. Lesz videoösszeállítás a találkozó nyitó szentmiséjéről, a Szentatya fogadásáról, talán a keresztútról is – mindezt megpróbáljuk tömörítve, magyar hangalámondással bemutatni a fiataloknak. A Panama-napon sor kerülhet élő kapcsolásra is, az időeltolódás miatt a szombat délelőtti eseményekbe tudunk majd bepillantani.

A Panama-napon lesz játék, élő zenekar kíséretében elénekeljük a világtalálkozó mostani himnuszának magyar változatát, valamint felelevenítjük a legsikeresebb korábbi himnuszokat is. Lesz püspöki katekézis, amelyet Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezet, valamint a pápa és a Vatikán ifjúsággal foglalkozó bizottságának iránymutatása szerint beszélgetést szervezünk a fiatalok számára a jelen lévő püspökökkel. Ebbe a kérdezz-felelek blokkba Palánki Ferenc, a MKPK Ifjúsági Bizottságának elnöke is bekapcsolódik. Pindroch Csaba színművészt és Bartos Lídia Lelle bloggert pedig azért hívtuk meg, hogy arról beszéljenek a fiataloknak, mit jelent számukra a találkozónk mottója: Íme, itt vagyok!

Készülünk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra is: délután Veres András püspök, az MKPK elnöke mutat be szentmisét, majd dicsőítés és szentségimádás lesz, amit a Nyolc Boldogság közösség tagjai vezetnek.

Az élő programot legkésőbb este fél hétkor befejezzük, hogy a vidékről érkezők is haza tudjanak jutni.

Arra buzdítjuk a fiatalokat, hogy minél többen regisztráljanak erre a rendezvényre a www.panamanap.hu oldalon! 


Fotó: Merényi Zita

Körössy László/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2019. január 20-i számában jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria