Szívünkben kell krisztusivá válnunk – Veres András püspök áldotta meg Ászár megújult templomát

Hazai – 2023. március 13., hétfő | 12:36

Az ászári Szent György-plébánia közössége Veres András győri megyéspüspökkel ünnepelte temploma megújulását. Március 12-én a főpásztor megáldotta a templomot és híveit.

Ászár főutcáján áll a copf stílusú, 18. században épült Szent György-templom. A néhány háznyira található, egy évvel ezelőtt megújult plébániaépülettől indult a püspöki menet a templom külső megújulásáért hálát adó szentmisére. Az ünnepi alkalmon Magyaros László plébános meghívására részt vett Ászár korábbi plébánosa, valamint a szomszédos települések papjai. A ragyogó napsütés és a kék ég még inkább kiemelte a megújult, magaslaton álló templomot.

A hívek a bejáratnál várakoztak. Molnár Szabolcs, a plébániai képviselő-testület alelnöke köszöntötte Veres András püspököt.

A főpásztor megáldotta a település templomát, és Isten áldását kérte a közösségre.

A homíliában Veres András az elhangzott evangéliumi szakaszhoz kapcsolódott.

Hol kell imádni Istent? A Jézusnak feltett kérdésre gyakran halljuk azt a választ: „Minek menjek templomba, imádkozni otthon is tudok.” S valóban,

Jézus küld is a csendbe, a rejtekbe imádkozni. De a feltett kérdésre válaszolva azt fogalmazta meg: „Eljön az idő, amikor az emberek nem itt, nem ott, hanem lélekben és igazságban imádják Istent.”

Nem volt fontos számára a templom? – vetődik fel a kérdés. – Hiszen Isten mindenütt jelen van, mindenütt lehet hozzá imádkozni. Jézus is gyakran félrevonult, hogy magányos helyet keresve imádkozzon. Azonban minden szombaton elment a zsinagógába, és évente többször elzarándokolt a jeruzsálemi templomba, ahogy az a zsidó embernek elő volt írva. Egy alkalommal pedig korbáccsal űzte ki a templomból a kereskedőket. Látjuk tehát, milyen fontos volt számára a templom – mutatott rá a győri megyéspüspök.

A templom az a hely, ahol a hívőközösség össze tud gyűlni és együtt tud imádkozni; ahol a Jézus által rendelt legszebb, legfontosabb imádságot, a szentmisét el tudjuk végezni – emelte ki homíliájában Veres András püspök. – Keresnünk kell azokat az imaalkalmakat, melyek minket, hívő embereket összetartanak, hogy a közös imádság által erősödjünk egymás hitével.

A templom a kegyelem kiáradásának helye, ahol elnyerhetjük ajándékait.

Mit jelent Jézus kijelentése, hogy „eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát” – tért vissza a kérdéshez a főpásztor. – Azt megállapíthatjuk, hogy nem a templomi imádság, de nem is egyéni imádság ellen szól. Azt mondja Jézus is, amit Izajás próféta így fogalmazott meg: „Bár szavaitokkal őt imádjátok, de szívetek távol van Istentől.”

Az igazán hívők lélekben és igazságban imádják Istent. Az életünknek arról kellene szólnia, ami az imádságban történik: Isten dicsőítéséről és a másik iránti szeretetről. Jézus az imádság lényegéről tanít: az ima az Istennel kialakított mély kapcsolat, amiből emberi cselekedeteink fakadnak. Nem elég csak szavainkkal imádkozni, a szívünkben kell közel lennünk hozzá, így fakadhatnak ugyanis a szeretet cselekedetei a vele való kapcsolatból.

Szívünkben kell igazán krisztusivá válnunk – ezt kéri tőlünk Jézus, amikor az imádságról beszél.

Legyen meg életünkben az egyéni ima, járjunk a templomba, mert szükség van a közösségben végzett istendicséretre, hiszen az Eucharisztiánál többet, nagyobbat nem ismerünk – buzdított szentbeszédében Veres András győri megyéspüspök. – Jézus az Oltáriszentségben önmagát adja nekünk, ezáltal tudunk lélekben és igazságban az Atya imádóivá válni. Erre hív meg minket az Egyház.

Magyaros László plébános elmondta: összefogásnak köszönhető a templom külső felújítása. A munkálatok a Győri Egyházmegye 6 millió, a magyar kormány 15 millió, Ászár Község Önkormányzata 5 millió, valamint az egyházközség 1 millió forintos hozzájárulásával valósultak meg.

Veres András megyéspüspök már tavaly tavasszal is együtt ünnepelt az ászári közösséggel. 2022 márciusában szentelte fel a templom új oltárát és áldotta meg a felújított plébániaépületet, ahol az egyházközség az Ászári Honismereti és Helytörténeti Egyesülettel együttműködve emlékszobát alakított ki a település egykori plébánosa, Hérics Márton tiszteletére, akinek emlékét elkötelezetten ápolja a közösség.

„Szeretnénk az egyházközség múltját felkutatni, továbbadni mindazt, amit megismerünk, hogy a múltból tanulva tudjunk szebb jövőt építeni” – mondta a plébános.

*

Hérics Márton 1887 és 1907 között volt a község plébánosa. Nagy műveltségű, széles látókörű egyéniség volt. Több nyelven beszélt; vallási, kulturális és botanikai témákból publikált. Meghatározó szereplője volt Ászár életének. Munkája eredményeként a község soha nem látott fejlődésnek indult gazdasági és kulturális téren egyaránt. Neki köszönhető az 1892-ben alapított iskola, mely a térség legszínvonalasabb oktatási intézménye lett. Nevéhez fűződik a népkönyvtár megszervezése és több polgári közösség megalakulása. A századfordulón téglagyárat építtetett, amely sok ászári családnak adott munkát és megélhetést.

Ászár középkori temploma helyén épült 1764–79 között Fellner Jakab tervei alapján a Szent György-templom, copf stílusban.

Mára csak a szentély mennyezetének freskója maradt meg, mely a keresztényeket befogadó mennyországot örökíti meg a Szentháromsággal, a Szűzanyával és az angyalokkal. A sárkány feletti diadalt bemutató főoltárképen a sárkányölő vitéz nem lóháton, sisakban látható, hanem fedetlen fővel, karddal a kezében áll; Szent György arcáról sokkal inkább éteri derű, mintsem elégedett büszkeség olvasható le. A boltozatokon látható freskókat Dorfmeister István festőművész készítette.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Fábián Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria