Tetőnyi szeretet, kamionnyi segítség – Újabb segítség érkezett a jégeső sújtotta ormánsági falvakba

Szeptember 25-én, hétfő reggel fél nyolcra mentünk a szekszárdi „Kerihez” (Tolna Vármegyei SZC Bezerédj István Technikum). Már bent állt az udvaron a hatalmas kamion, amikor odaértem. Egy rakodógép csinos cserépcsomagokat pakolt a pótkocsira, miközben összegyűlt a mi kis csapatunk. Rakodás közben az elengedhetetlen csoportkép is elkészült, számos ember munkája kell egy ilyen akcióhoz. Jelen volt főszervezőnk, Vég Beáta és segítői, Kis Jánosné, Kishonti Ádámné és Agócs Ferencné a kórházlelkészségtől, továbbá Kovács Jánosné, a szekszárdi karitász vezetője, valamint a Csatár Civil Egyesület tagjai: Bartók Julianna, Szegedi Attila, Máté János és Nagy Ferenc. Nagy Ferencnek külön köszönet az áldozatos munkáért a tetőcserép megszerzésében és a fuvar megszervezésben. A „Tetőnyi szeretet” felhívás sok embert mozgatott meg. Istennek hála erre a napra lett elegendő anyagi és fizikai segítség. Az ingyenes fuvart a Delta-E biztosította. Külön köszönet érte!

A rakodás gyorsan ment, még egy rögtönzött fuvarlevélírás, és indulhattunk. Az első cserépszállítmány Kákicsra, a Marócsával szomszédos településére indult. A reggeli hűvös időt lassan felváltotta a kellemes meleg, mire odaértünk a közel kétszáz fős településre. A falu egyetlen zárható udvarán a szociális téli tüzelők mellett már előkészítették a terepet a cserepek fogadására. Szekeresné Spang Lívia polgármester asszony és kísérői mellett a Pécsi Egyházmegyei Karitász dolgozói, Fónai Péter és Király Dávid vártak ránk. Péter és Dávid azok, akik a kezdetektől fogva a jégkármentést koordinálják és a munka nehezét végzik. Miközben kamionunk megszabadult a huszonnégy raklapnyi cseréptől, Péter és Dávid körbevezetett minket a környéken. Még további négy ház tetejére kell cserép.

Kákics történetében nem ez az első komoly jégverés, egy két évvel ezelőtti vihar nyomai még mindig látszanak. Lassan, de biztosan halad előre a munka. Miközben Péter épp ezzel biztatta Máriát, az egyik károsultat, készítettem pár képet a házukról. A ház homlokfala végig van repedve. Ketten élnek ebben a kis házban, a két Mária, anya és lánya. Az anya ápolásra szorul, lánya kitartóan gondozza őt, mit sem törődve a repedéssel, úgysem tud vele mit kezdeni. Szükségük van a segítségre. Néhány utcával arrébb hatan laknak egy másik romos házban, ez a ház is kap a most érkezett tetőcserepekből.

Miután elbúcsúztunk a megkönnyebbült kamiontól, egy másik platós teherautó lett az útitársunk. Marócsára várták a rakományt, ami szintén tetőcserepekből állt. Ez a kisebb szállítmány a következő kamionos szállítást előzi meg, a „Keri” még nem fogyott ki a cserepekből.

Marócsán a faluház udvarán gyorsan lerakodtuk a cserepeket, immáron kézzel. Gyorsan összeverődött a helyiekből a segítőcsapat, így pillanatok alatt végeztünk. A faluban az utak szélén még mindig ott hevernek a törmelékcserepek, lassan megy az elszállításuk. Ötvenkét házból ötvennek a teteje sérült meg a viharban. Bő egy hónapja voltunk itt, azóta több ház teteje már ki lett javítva, de még mindig sok ház áll védelem nélkül, és lassan itt az esős idő. Nagyon kell a segítség. A környék, Sellye, Kákics és Marócsa az ország szegényebb vidékeihez tartozik. Mégis, a segítség és összefogás által egyvalamiben sokat gazdagodott: a szeretetben.

Marócsa polgármester asszonyának könnyei tanúskodnak az átélt fájdalomról, nehezen áll talpra a kis közösség, tagjai nem a társadalom középpontjában élnek, hanem a peremén. Jézus az ilyen emberek megsegítéséről beszélt, hogy „amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek” (Mt 25,40). Lássuk meg bennük az élő Krisztust, hogy visszaadhassunk valamit abból a tartozásból, amit Jézus rótt le értünk!

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Szöveg és fotó: Priskin Zsolt diakónus

Magyar Kurír