Az óvodás gyerekek rövid műsorral köszöntötték az ünnepségen részt vevőket: az egyházi és társadalmi élet képviselőit, a pedagógusokat és a szülőket.
Különleges öröm, hogy ebbe a modern épületbe költözhetnek a sátoraljaújhelyi óvodások – hangsúlyozta beszédében Ternyák Csaba egri érsek, kiemelve, hogy az a tény, hogy a városban katolikus általános iskola, technikum, gimnázium, óvoda működik – ugyanúgy, ahogy más felekezethez tartozók is – azt mutatja, hogy a településen az elmúlt évtizedekben gondoltak a fiatalságra.
„Az idei tanévnek az Egri Főegyházmegyében a mottója: »Legyetek a remény zarándokai!« Éljen a szívetekben, éljen mindannyiunk szívében a remény, hogy van jövő – fogalmazott a gyerekekhez, majd minden jelenlévőhöz intézve szavait a főpásztor. – Akkor, amikor körülnézünk a világban, nagyon sok negatív üzenetet kapunk. Milyen jó, hogy Ferenc pápa előállt azzal a jubileum kapcsán, hogy a remény kell hogy éltessen bennünket.
Ne haljon ki a szívünkből sosem a remény, és egy-egy ilyen ünnep, mint ez a mai, igazán jó alkalom arra, hogy felszítsuk magunkban.”
A katolikus óvoda építése és működtetése a remény isteni erényének kiáradása, megvalósulása – mondta az ünnepélyes átadón Kecskés Attila sátoraljaújhelyi plébános. – Méltó és igazságos hálát adni a gondviselő Istennek, hogy megadta a lehetőséget, a feltételeket, és elkészülhetett ez az új épület.
Az óvoda küldetése, hogy az Isten és a másik ember szeretetére, hűségre, megbocsátásra és kiengesztelődésre nevelje a gyerekeket – tette hozzá a plébános.
Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere kifejtette: a sok esetben zilált családi viszonyok miatt felértékelődnek az első közösségi terek, a bölcsőde és az óvoda, hiszen itt ismerik meg az emberi együttélés szabályait a gyermekek.
Anya és apa helyett szinte második szülő az óvónő. Ezért csak elismerni lehet ezt a munkát, és gratulálni hozzá – fogalmazott a városvezető.
Az óvoda életének új szakasza kezdődött el; a gyerekek új, tágas és korszerű környezetben növekedhetnek – mondta Benedekné Szabó Andrea tagóvoda-igazgató.
Emlékeztetett: tíz évvel ezelőtt vette át az Egri Főegyházmegye az intézmény fenntartását. „A ránk bízott óvodások növekedését igyekszünk segíteni azért, hogy értékekben gazdag, szeretetet adni és elfogadni tudó emberekké váljanak.”
Ternyák Csaba érsek köszönetet mondott a magyar kormánynak, hogy az Országos Óvoda Program keretében egyházi óvodákra is jelentős összegeket fordított. A program révén az Egri Főegyházmegye húsz óvodát építtetett, és további hat felújítását tudta megvalósítani.
Az eseményen jelen volt Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője; beszédében a keresztény nevelés fontosságát emelte ki. Az itt tevékenykedő szakemberek fő feladata ennek a szellemiségnek a kialakítása, valamint a felebaráti szeretet parancsának megalapozása a gyerekekben – fogalmazott.
Forrás: Egri Főegyházmegye/Federics Róbert
Fotó: Egri Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria









