„Felajánljuk magunkat, az életünket” – Hospice házban szenteltek pappá egy fiatal szerzetest

Hivatásának első lépcsőfoka az volt, amikor húszévesen belépett az Isten Anyjáról elnevezett férfi szerzetesrendbe. Első szerzetesi fogadalma után derült ki, hogy leukémiában szenved. Fájdalmas út kezdődött ezzel, sokszor felcsillant a remény, ám a kezelések hatástalannak bizonyultak. Két évvel ezelőtt Olaszországba ment, a hatékonyabb terápia reményében.

A szenvedésben azonban nem vesztette szem elől álmát, hogy válaszoljon Isten hívására. A célzott kezelések közepette is folytatta tanulmányait az Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetemen (Angelicum), és szeptemberben örökfogadalmat tehetett. A betegség azonban egyre jobban elhatalmasodott rajta, egyre több időt kellett kórházban töltenie, és úgy tűnt, nem ér a papi képzés végére. Ekkor döntött úgy, hogy levelet ír a pápának és kéri, hozzák előre a szentelését.

Livinius március 31-én küldte el a levelet, és néhány órával később már meg is érkezett a jóváhagyó válasz, Ferenc pápa saját kezű aláírásával. Másnap délután a Medica Group Casilino egészségügyi központban a Szentatya megbízásából Daniele Libanori római segédpüspök pappá szentelte Livinius Esomchi Nnamamit.

„Ezen az ajándékon keresztül az Atya támogat téged, hogy teljességében meg tudd élni a próbatételt, amelyre hívott. Papként egyesülsz Jézussal, hogy testedből Istennek tetsző áldozat legyen. Papságunk ugyanis akkor éri el csúcspontját, amikor a kenyérrel és a borral együtt fel tudjuk ajánlani saját magunkat, azokat a dolgokat, amelyeket az Úrtól kaptunk, az életünket” – hangsúlyozta homíliájában a segédpüspök.

Visszhangzottak ebben a lengyel Michał Łos szavai, akit Varsóban szenteltek pappá 2019. május 2-án, kevéssel a halála előtt. „Semmi nem választhat el Krisztus szeretetétől” – mondta első szentmiséjén.

2015-ben az olasz Salvatore Mellone szentelése előtt Ferenc pápa azt kérte tőle, első papi áldását neki adja.

„Ha az Úr úgy akarja, papként halok meg: az oltárra viszem szenvedéseimet és egyesítem őket Jézus szenvedéseivel a kereszten” – írta le Cesare Bisognin, akit 1976. április 4-én, 19 évesen, torinói lakásában szentelt pappá Michele Pellegrino érsek. 24 nappal később meghalt. Halála előtt megvallotta lelki igazgatójának: „Nagy ajándék a papság. Csak attól félek, hogy nem leszek képes jól megélni. Mondd meg a fiataloknak, hogy érdemes erre az útra térni!” Jele volt ez annak, hogy ez a titokzatos hivatás bárhol megszülethet, bárki életté válhat mások számára, még egy kórházi ágyon is.

Így történt ez Livinius atyával is, akinek papi szolgálata a Casilino hospice házban kezdődött el. „Itt vagyok, Uram” – kiáltotta a szívében, mégha hangot nehezen is tudott kiadni. Vállalta, hogy elindul az emberek felé, mégha kénytelen is egy helyben maradni. Érezte az örömét annak, hogy egy közösség része, még ha kénytelen is kórházi magányban élni. Első áldását az őt nap mint nap ellátó orvosoknak és ápolóknak adta, mintegy köszönetnyilvánításként. Köszönetet mondott Istennek, az Egyháznak, a testvéreknek, az életnek.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Avvenire

Magyar Kurír