„Lábnyoma a Léleké” – Halmai Tamás versei

Diszkréció

A légben ideák kerengenek.
Fogalmak, eszmék, álmok, rendszerek.

Hogy erő, tömeg, szám és számtan történt:
Isten ízlése szabta meg a törvényt,

stílusérzéke mérte ki a rendet,
mikor kézműves világot teremtett.

Diszkréciót itt ne is követelj:
elárulja a jelentést a jel.

Sétálókert

„Barátaim”, szólok a fűhöz, fához.
„Testvérem”, biccent a fenyő, és fárosz

módjára indul békesség felé.
Követem. Lábnyoma a Léleké.

És átkelünk tizenkét tengeren.
És nem moccanunk. Újratervezem

a halhatatlanság tartalmait.
Megáll a szél. Énekelni tanít.

Munkaterv

Ahogy belakom a zöld tereket,
körbevesz az aranyló eredet.

Mint nemesített fény, úgy gyúlnak át
a klorofillon a galaktikák.

Világosságok szférákig lobogva
világa hull udvari boldogokra.

Őszapók munkatervét, mint a gyom,
aranypintyekkel megtanácskozom.

Lázár

Mikor másodszor meghalt – s utoljára –,
magát újra a sötétben találta:

ugyanabba a nemlétbe zuhant.
De tudta már, palota lesz a hant.

S mikor másodszor feltámadt, gyakorlott
derűvel nézte, hogy folynak a dolgok

Betánián túl, a tér túlfelén.
Isten országa ég és földi fény.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír