A lipcsei Montessori Iskolaközpont részéről a csereprogram fő célja az angol nyelv gyakorlása és a személyes tapasztalatszerzés az egyházi oktatásban tanuló magyar diákokkal való közös tevékenységek során.
A diákok egy-egy tanórás bemutatkozó összeállítással készültek, és a hét során együtt vettek részt angol nyelvű rendhagyó hittanórán, néptánc- és társastánc foglalkozáson, fizika és robotika bemutatóórákon, angol nyelvórákon; kosárlabdáztak, bowlingoztak, vetélkedtek, korcsolyáztak, állatkertben jártak és karaokéztak is együtt.
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye két oktatási intézménye mellett Kisvárdán megtekinthették a polgármesteri hivatalt, Debrecenben a Munkácsy-trilógiát, Budapesten a Magyar Zene Házát és a Terror Háza Múzeumot. Mindegyik helyszínen a fiatalokat megszólító angol nyelvű ismertetést és vezetést szerveztek számukra.
Így írnak visszajelzésükben élményeikről a nyíregyházi diákok:
„Eddig kicsit félve beszéltem, és nem nagyon mertem megszólalni angolul, de most már sokkal bátrabban beszélek. Sokat segített, hogy velem egykorúakkal tudtam beszélgetni.”
„Rettentően hasznos volt ez az egy hét számomra, mind az angol beszédkészségem gyakorlásában, mind az emberekhez való hozzáállásomban. Mikor hazaértünk a programokról a német cserediákommal, még akkor is angolul gondolkoztam tovább.”
„Nagyon jó volt, hogy ténylegesen angolul kellett beszélgetnem, és emiatt mindig meg kellett találnom a módot önmagam kifejezésére, még ha nehéz volt is.”
„Érdekes volt látni, hogy ők mennyire másféle módon gondolkodnak, cselekszenek. Nagyon tetszett, hogy megismerhettem egy másik kultúrát. Ezalatt a hét alatt megtanultam picit jobban nyitni az emberek felé, ami számomra hatalmas fejlődés. Nagyon elfáradtam a program alatt, de olyan tapasztalatokat szereztem, amik nagyon hasznosak lesznek számomra a későbbiekben. Hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek a programnak, számomra ez egy életre szóló élmény volt.”
„Én eleinte kicsit tartottam attól, hogy nem fogom tudni magam megértetni velük, vagy fordítva, de rájöttem, hogy ennek nem feltétlenül az a lényege, hogy minél precízebben formáld a mondatokat, hanem hogy csak szimplán gyakorolj és érezd jól magad. Több szentimréssel is megismerkedtem a hét folyamán, olyanokkal, akiket eddig csak látásból ismertem.”
„A közösségi életem kiteljesedett, nagyon jó volt megtapasztalni, hogy a külföldi diákokkal is kommunikálhattam. Bátorságot adott ahhoz, hogy megszólaljak. Bár gyakran keveredtek a nyelvek, de jól megértettük egymást.”
„Rájöttem, hogy mindig nagy élmény új embereket megismerni, és az csak egy nagy pluszt ad az egésznek, hogy nem tudtak magyarul, ezért csak angolul tudtam velük kommunikálni. Felszabadultabb lettem az ismerkedésben, és olyan emberekkel is barátkoztam, akikkel valószínűleg sosem beszéltem volna, és a szentimrésekkel is szorosabb lett a kapcsolatom.”
„Engem magabiztosabbá tett, mert rengeteg új szituációban kellett helytállnom úgy, hogy közben teljesen idegen emberekkel kellett beszélnem, és nem a saját anyanyelvemen. Jó érzés, hogy leküzdöttem az akadályokat.”
„Nagyon sok jó barátot szereztem, németeket és magyarokat is. Nehéz volt megválni tőlük, de megbeszéltük, hogy nyáron újra találkozunk.”
Nagy Éva programkoordinátor bővebb beszámolóját ITT olvashatják.
Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria