„Ne féljetek!” – Nem csak a katolikusoké az eucharisztikus kongresszus

Elkezdtem bepötyögni az internetes keresőbe, hogy „ne félj”, és egyből javaslatként fel is dobta a rendszer, hogy „ne féljetek, biblia”. Oké, hát akkor legyen: klikkeljünk rá erre – gondoltam, majd a gondolatot tett követte, a tett eredménye pedig egy a 777 blogon publikált cikk, amelyben ezt olvastam:

„Azt gondolnánk, hogy a Biblia leggyakrabban elhangzó mondata egyfajta »ne tedd« típusú tiltás, vagy valami olyasmi, ami a felebarát szeretetére szólít fel. Tévedés! Valójában az Ószövetségben és az Újszövetségben egyaránt leggyakrabban ismétlődő tanács a »Ne félj!« (…) A »Ne félj« és ehhez hasonló kifejezések háromszázhatvanötször szerepelnek a Szentírásban.”

Ha a Bibliában ennyiszer olvashatjuk ezt az útmutatást, az annak a jele, hogy már akkor, több ezer éve is foglalkozni kellett a témával, ami persze nem is csoda, hiszen a félelem egyidős magával az emberrel. Félelem az ismeretlentől; félelem a vadállatoktól; félelem egymástól; félelem a villámlástól, és a többi. A félelem béklyó, a félelem teher, a félelem megfojt. Aki pedig fél, az – a szó nemes, lelki-szellemi értelmében – nem él!

Akkor hát ne féljünk! – hangzik az egyszerű használati utasítás az élethez. Oké, de hogy ne féljünk, ha egyszer csomó dolog van, ami tényleg félelmetes? – merül fel a jogos kérdés, amire Szent II. János Pál székfoglaló homíliájában találtam egy jó megoldást:

„Testvéreim! Ne féljetek Krisztus körül összegyűlni és elfogadni az ő hatalmát! Legyetek segítségére a pápának és mindazoknak, akik Krisztusnak akarnak szolgálni és Krisztus hatalmával akarják szolgálni az embert és az egész emberiséget!

Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki Krisztus előtt a kapukat! Nyissátok meg az ő üdvözítő hatalma előtt az államhatárokat, a gazdasági és politikai rendszerek határait, a kultúra, a fejlődés és a civilizáció széles mezőinek korlátait. Ne féljetek! Krisztus tudja, hogy »mi lakik az emberben«. De egyedül ő tudja ezt! Manapság az emberek nagyon sokszor nem tudják, hogy mit hordoznak magukban, lelkük mélyén, a szívükben. Sokszor olyan bizonytalanná válik a földi élet értelme.

Kételyek árasztják el az embert, és kétségbe is tud esni. Engedjétek tehát – kérlek benneteket, alázattal és bizalommal kérlek –, hagyjátok, hogy Krisztus beszéljen az emberekhez. Egyedül nála vannak az élet, az örök élet igéi!”

Ehhez a gondolathoz szervesen köthetők Ferenc pápa szavai, amelyeket szeminaristák és novíciusok előtt mondott el hat évvel ezelőtt, s amelyek arra mutatnak, hogy általuk, általunk – ahogyan azt II. János Pál olyan fontosnak tartotta – hogyan juthat el Krisztus beszéde az emberekhez:

„Legyetek pozitívak, ápoljátok a spirituális életet, és ugyanakkor menjetek és találkozzatok az emberekkel, főleg a legmegvetettebb, leghátrányosabb helyzetben élőkkel. Ne féljetek attól, hogy kilépjetek önmagatokból és az árral szemben haladjatok. Legyetek szemlélődők és misszionáriusok.”

Félelemtől megszabadulva élni, mások számára való hasznosságunkat keresni 21. századi missziós tevékenység, amire olyan, 20. századi emberek példája is sarkallhat bennünket, mint Martin Luther King és Desmond T. Doss.

Mindketten elég bátrak voltak ahhoz, hogy szembe haladjanak az árral. A Nobel-békedíjas amerikai baptista lelkész polgárjogi küzdelme a fehér felsőbbrendűség eszméjével, küzdelmének békés módszereivel pedig az erőszakot hirdető fekete radikálisokkal ment szembe.

A mélyen hívő Desmond Thomas Doss – akinek életéről Mel Gibson készített filmet A fegyvertelen katona címmel – úgy ment szembe az árral, hogy a fegyverviselést megtagadva állt helyt szanitécként a II. világháborúban.

Kiképzése alatt a társai, a tisztjei, mindenki el akarta őt távolítani a hadseregtől, mert irtóztak a gondolattól, hogy egy fegyvertelen katonával vonuljanak csatába. Roosevelt elnök egyik rendelete miatt azonban végül nem tagadhatták meg tőle, hogy egészségügyi katona legyen, így 1945-ban a Csendes-óceáni hadszíntéren találta magát. Egyetlen sebesültet sem hagyott segítség nélkül, soha nem futamodott meg. Egy bajtársa elmondása szerint akkor kezdték tisztelni, amikor Guam szigetére érkeztek, „mert fegyver nélkül járt, és annak, aki fegyver nélkül megy a háborúba, hite kell hogy legyen.” Desmond Doss erről így nyilatkozott:

„Egész idő alatt imádkoztam. Egyfolytában így könyörögtem: Kérlek, Uram! Add, hogy még egy emberen segíteni tudjak! Amikor sikerült, újra imádkoztam: Istenem, add, hogy még egy emberen segíthessek. (…) Úgy harcoltam a szabadságért, hogy nem kioltottam, hanem mentettem az életeket. Mert Jézust nem tudtam elképzelni fegyverrel a kezében. De el tudtam őt képzelni egy elsősegély-felszereléssel, mint ahogyan én dolgoztam.”

Akinek életét félelmek nehezítik, az ugyanúgy segítségre, megmentésre szorul, mint akik a háborúban sérülnek meg. Ahogyan az ő sebeiket is ellátják, úgy a lelki sérüléseket is gyógyítani kell. Minél többen jutnak hitre, minél többen hallják meg, értik meg azokat, akik Istenhez hűen maradva elég bátrak az árral szemben is haladni, annál többen élhetik azt az örömöt, amit a félelemtől való megszabadulás jelent.

Ne félj, csak higgy! (Lukács 8,50)

Forrás és fotó: NEK Titkárság

Magyar Kurír