A szentmisén részt vett a Soproni Egyetem számos vezetője és oktatója, többek között Faragó Sándor rektor emeritus, Széles Zsuzsanna dékán, Heil Bálint dékán, Simon István Ágoston dékán és Koósa Balázs oktatási dékánhelyettes.
Homíliájában Veres András püspök a napi evangélium üzenetére irányította a figyelmet. Jézus a saját nemzedékét az utcán tanyázó gyermekekhez hasonlította, akik egymást hívták játékba, de semmiféle meghívásra sem akartak válaszolni: „Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok” (Lk 7,32).
János eljött, szigorú, önmegtartóztató életet élt, mégsem hallgattak rá; azt mondták: „Ördöge van”. Eljött Jézus, aki az emberek között élt, velük együtt étkezett, a vámosok és bűnösök felé is szeretettel fordult, ezért őt falánk és borissza embernek nevezték.
Vagyis bármilyen megszólításban részesültek, egyikre sem válaszoltak, mindig találtak okot az elutasításra – mondta szentbeszédében a főpásztor.
Mi ne váljunk ilyen „játékrontókká” – hangsúlyozta a győri megyéspüspök. – Ne legyünk azok, akiknek semmi sem jó, akik minden új kezdeményezésben csak a hibát keresik, és akik a közösség örömét is elrontják az állandó kritikával.
Ne húzódjunk félre, hanem merjünk bekapcsolódni a közösségi életbe. Különösen fontos ez a kollégium életében, ahol sokféle ember jó gondolata és kezdeményezése találkozik.
A közösség akkor tud épülni, ha képesek vagyunk elfogadni egymást, örülni egymásnak és teret adni a jó kezdeményezéseknek.
A szentmise után a résztvevők állófogadásra gyűltek össze a jezsuita teremben. A szakkollégisták megköszönték Veres András püspöknek a szentmise bemutatását és a kollégium támogatását.
Forrás: Győri Egyházmegye/Kaposi László
Fotó: Desics Hunor
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria










