„Ott érd el, ahol ma él...” – A Családakadémia második tavaszi találkozója Győrben

Hazai – 2021. május 6., csütörtök | 9:00

Május első hétvégéjén tartotta a Családakadémia 18. évfolyamának második tavaszi képzését. A részt vevő nyolc házaspár ezúttal is az online térben osztotta meg rövid előadását, és a képernyőn keresztül reflektált az elhangzottakra. Bandár Márton és Szesztay Timi beszámolóját szerkesztve adjuk közre.

A mindig aktuális, vissza-visszatérő örökzöldek mellett helyet kaptak ritkább témák is, de mindről elmondható, hogy gondolatcsírákat ültettek el a hallgatóságban. A házastársi szeretet, szerelem megőrzése, konfliktuskezelés, jó szokások ápolása, kamaszgyerekek nevelése, lelki adoptáció, házi szentély és az Anyaszentegyházhoz való kötődés – mind olyan tudásbeli gyarapodást és lelki támogatást jelentenek, melyek segíteni fogják a Családakadémiát elvégző házaspárokat a későbbi vállalásaikban.

A családakadémiai képzés célja sokrétű: a résztvevőknek alkalmuk nyílik önmaguk, a házastársuk és a családi életük jobb megismerésére, újabb szempontok szerinti átértékelésére; a különböző vendégelőadók és a részt vevő házaspárok által tartott előadásokon keresztül felkészülnek arra, hogy a jövőben e megszerzett tudást a lakóhelyükön, közvetlen környezetükben élőkkel is meg tudják osztani. Ugyanilyen fontos cél, hogy a két éven keresztül zajló havi találkozók által élő közösség alakuljon ki közöttük, amely a gyermekeik számára is mély kötelékeket jelent. Bár a pandémia nagymértékben korlátozta a személyes találkozásokat, az online alkalmakkor is megbizonyosodtak róla, milyen nagyszerű, egymást segítő, támogató csapattá formálódtak.

Küldetésüket, az Egyház küldetését a Schönstatt Mozgalom alapítója, Joseph Kentenich atya így fogalmazta meg: „Menjetek, és hirdessétek minden népnek, minden generációnak! Ott érd el, ahol ma él, a mai lelki beállítódásában, pillanatnyi szükségeiben, harcaiban és görcseiben!”

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria