„Prédikáló ablakok” – Biblikus sorok a bártfai városháza falain

Idézzünk néhány sort a múlt egyik – régies fogalmazása ellenére – nagyon hangulatos és fontos városleírásából, Fényes Elek Magyarország geográfiai szótára című, először 1851-ben napvilágot látott munkájából: „Bártfa (…) igen régi szabad királyi város Sáros vármegyében, a Tapoly mellett. (…) Kőfallal van bekerítve. (…) Nevezetesebb épületje a kath. sz. Egyedről nevezett szentegyház és a városi tanácsház. (…) A városi kórház egész faluval (Lukovicza), s több polgári földekkel bír. (…) 1600, 1622, 1645. A döghalál pusztított, valamint a kuruczoktól is sokat szenvedt. (…) Melanchton Filep és Stockelin Leonhard az evangelikus hitet 1539-ben itt hirdetvén, annyira elterjesztették, hogy már az egész tanács evangelikusokból állott, s a szent Egyed templomát is maguknak foglalták.” 

E rövid idézetmozaikból is kitűnik, hogy a gyönyörű, tágas tér két legmeghatározóbb épülete a Szent Egyed-székesegyház és a városháza. Az egykori „önellátó” városi kórházat és a három pestisjárvány-időpontot azért emeltem ki, mert napjainkban számos irodalomtörténeti, teológiai konferencia és tudományos vagy éppen szépirodalmi publikáció állítja a középpontba a járványokat és a különböző, olykor lesújtó, máskor felemelő „kórházi meséket”.

Ezúttal az 1506 és 1609 között felépült gótikus-reneszánsz városháza falainak, pontosabban ajtó- és ablakpárkányai közül háromnak az üzenetét szeretném megosztani írásom olvasóival, hozzátéve, hogy a téma iránt érdeklődők figyelmébe ajánlom Mikó Árpád A bártfai városháza, adalékok a Jagelló-kori reneszánsz történetéhez Felső-Magyarországon című kiváló tanulmányát, amely online is elérhető a Művészettörténeti Értesítő 2004-es kötetében.

Jómagam ez idáig háromszor jártam Bártfán és a szomszédos Bártfafürdőn. Ott készült fotóim közül most – részben Mikó Árpád szövege segítségével – hármat szeretnék megosztani. Az első s elhelyezésében és tartalmában talán a legfontosabb került az ő írása élére is: „A bártfai városháza kőbe vésett, latin nyelvű feliratai régóta foglalkoztatják a kutatókat. Monumentális felirat fut körbe a zárterkély főpárkánya alatt és a két szintet elválasztó párkányon, felirat ékesíti az erkély alatt nyíló ajtó keretét. (…) Legizgalmasabb a főpárkányon olvasható szöveg, amelyet közlői eddig mindig két mondatra tagoltak.” Az én felvételemen még csak nem is a két mondat egyike, csupán a második befejező részének „csattanója” látható; mindazonáltal a teljes mondat idézésre méltó: „Diligite lumen sapientiaem / Omnes qui preestis populis ut in aeternum regnetis et proderit vobis.” Ez az örökérvényű mondat a bibliai filológusok döntése alapján már nem szerepel Szent Jeromos, a fordítók védőszentje Vulgata-fordításában, közelebbről a Bölcsesség könyvében; mint igazán minden keresztényhez szóló, felekezetközi üzenetet, érdemes fel-felidéznünk, hiszen annak idején a régi Bártfa katolikus, majd evangélikus tanácsurai, városatyái egyaránt okultak belőle: „Szeressétek a bölcsesség fényét mindannyian, akik a nép élén álltok, hogy mindig uralkodjatok (…), és (ez) hasznotokra válik.”

A városháza földszinti részét lezáró párkányok feliratai közül kettőt örökítettem meg. Az első egy idézet a Példabeszédek könyvéből, amelyre már a téma egyik 19. századi kutatója, Myskovszky Viktor művészettörténész is felhívta a figyelmet. Így hangzik: „Domus iustorum permanebit.” Károlyi Gáspár ugyanezt a vizsolyi Bibliában hosszan körülírva adja vissza: „Az Úrnak átka van a gonosznak házán; de az igazaknak lakhelyét megáldja.” A középső, keleti homlokzatról készített fotómon nem bibliai idézet olvasható, hanem egy közmondás: „Felix civitas quae tempora pacis cogitat bella.” Azaz: „Boldog az a város, amely a béke idején a háborúra készül.” Úgy érezzük, ez a mondat nem fenyegetést, hanem a városért, a közösségért való aggódást, őszinte féltést és a mindenkori fenyegető helyzetekre való felkészítés igényét tükrözi.

A képekkel és az idézetekkel talán meg is tudtam magyarázni, miért érzek minden bártfai látogatásom során olyan nagy nyugalmat, amely nem igazán jellemző rám. Nyilvánvalóan azért, mert itt nem csupán Isten háza, Szent Egyed temploma, hanem a polgári élet egykori központja – a mai Sárosi Múzeum – is üzen nekünk. Így volt ez már legelső ottani látogatásom idején is, amikor Bártfát még a néhai Csehszlovákia egyik városkájaként ismerték. Hasonló élményben 1997 nyarán, Németország egykori NDK-s részén, a Harz-hegység Szentírás-idézetekkel gazdagon teleírt kisvárosainak polgárházai között volt részem. Igaz, ott festették és nem bevésték a Biblia sorait, de a szándék ugyanaz volt: Isten igéjét a puszta „vasárnapiságból” kiemelve a mindennapok élő részévé tenni.

Szöveg és fotó: Petrőczi Éva 

Magyar kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. március 6-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.