Az alábbiakban a vele készített beszélgetésből olvashatnak részletet.
– Milyen volt az életed a betegséged előtt?
– Mozgalmas életem volt, mindenben benne voltam. Egy brassói kávéházban dolgoztam.
– Hogy kezdődött a betegség? Mennyi ideig voltál kórházban?
– Először elkezdett fájni a hasam. A végén már akkora fájdalmaim voltak, hogy néha kihagyott az emlékezetem. Augusztusban rákot diagnosztizáltak nálam. Elkeseredtem, mert azt hittem, a rákban mindenki meghal. Megműtöttek, kiderült, hogy a daganat rosszindulatú volt, és a veséhez vezető úton fertőzést találtak. Kemoterápiás kezeléseket kaptam, a vékonybelem tönkrement. Teljesen legyengültem: 30 kilogrammot fogytam a másfél hónap kórházban töltött idő alatt. A fehérvérsejtjeim száma a minimális szint alá csökkent, újabb műtétre volt szükség. Sorban látogattak a rokonok és a barátok, nem értettem, hogy miért. Nekem nem mondták, hogy nagyon nagy a baj. Kicsit már fárasztott is a sok vendég. Az orvos azt mondta a szüleimnek, ha túl is élem a műtétet, pár napon belül meghalhatok. A túlélési esélyem nulla volt. A műtét során a háromméteres vékonybelem nagy részét el kellett távolítani, így csak 90 centiméter maradt meg, amit összetoldottak.
– Hogy történt a csoda?
– A műtét után az orvosok szóltak Nagy György Attila papnak, hogy jöjjön és szolgáltassa ki nekem a betegek kenetét, mielőtt késő lesz. Kaptam egy képet Márton Áronról, imádkoztam a közbenjárásáért. Csiszér Albert-András meggyóntatott. Közben a szüleim, a papok és az egyházközségekben mindenki imádkozott értem. Ezek után váratlanul jobban lettem, másfél hét után kikerültem az intenzívről. Eleinte nem ehettem semmit, újra kellett tanulnom az ízlelést is. Olyan sokáig voltam ágyban, hogy tolókocsival vittek ki a kórházból. Vettem mankót, azzal sétáltam, napról napra egyre több lépést tettem meg. Összességében gyorsan felépültem, novemberben visszamentem dolgozni, sőt decemberben már síeltem. Az újabb CT-vizsgálat pedig kimutatta, hogy teljesen egészséges vagyok.
A teljes beszélgetés ITT olvasható.
Márton Áron boldoggá avatása jelenleg is folyamatban van. Akinek tudomása van csodás gyógyulásról, írjon a marton.aron@romkat.ro e-mail-címre vagy jelezze a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségen. Addig is imádkozzunk az ügyért!
Szöveg: Zs. Nagy Bernadett/Petőfi Program
Forrás és fotó: Romkat.ro; Petőfi Program
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria