„Visszafogni a kezet” – Az olimpiai fegyverszünet ősi értelme

Thuküdidész görög történetíró (Kr. e. 460–395 körül) megjegyzi, hogy az emberek szükség esetén a háborús időkben is megállapodásokhoz folyamodnak (A peloponnészoszi háború V, 26). A konfliktus nem töröl el minden szabályt: az athéni történetíró mintha azt sugallná, hogy még az erőszaknak is vannak határai. Ebből a kemény, konkrét, illúzióktól mentes felismerésből született meg az ókori görög világban az olimpiai fegyverszünet. Nem mint a béke ígérete, hanem mint egy határ elismerése:

egy időszak, amikor nincs harc, és amely szükséges ahhoz, hogy a közös élet folytatódhasson.

Ősi kifejezés, amely ma is utat talál

A 2026-os milánó-cortinai téli olimpiai játékok kezdete előtt egy régóta ismert kifejezés bukkant fel újra a közbeszédben: az úgynevezett olimpiai fegyverszünet. Ez nem egy szlogen, sem egy pusztán szertartásos gesztus.

Ez egy felhívás, amely minden olimpiai játékot elkísér, és amely ma is kérdéseket vet fel a sport, a politika és a kollektív felelősség kapcsolatáról.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint az olimpiai fegyverszünet a milánó–cortinai téli játékok esetében január 30-án kezdődött, hét nappal az ünnepélyes megnyitó előtt, és a téli paralimpia lezárása utáni hetedik napig tart. 2025 novemberében az ENSZ Közgyűlése elfogadott egy határozatot, amely arra szólítja a tagállamokat, hogy tartsák tiszteletben ezt az elvet az olimpiai és paralimpiai játékok alatt. Ez a felhívás ugyan nem bír kötelező erővel, de nem is jelentéktelen: hiszen a kimondott szó erejére támaszkodik, és arra a képességére, hogy irányítsa az államok viselkedését.

A fegyverszünet a mai világban

Napjainkban az olimpiai fegyverszünet nem azonos egy formális tűzszünettel. Nem jár jogi kötelezettségekkel, sem szankciók alkalmazásával. Inkább szimbolikus felfüggesztésről, védelem kéréséről van szó – a sportolók, a delegációk és a civilek védelméről – a nyílt konfliktusokkal terhelt időszakban. Erőssége a gesztusban rejlik: emlékeztet arra, hogy vannak olyan pillanatok, amikor a versenynek meg kell állnia, és hogy az erőszakot is meg lehet állítani, legalább egy korlátozott időre.

Görög eredet

Ez a kifejezés nem ma született. Gyökerei az antik görög világba nyúlnak vissza, ahol az olimpiai fegyverszünetet ekecheiria néven ismerték. A kifejezés a ἔχειν (échein, tartani) igéből és a χείρ (cheir, kéz) főnévből származik. Szó szerint: visszafogni a kezet, mozdulatlanul tartani a kezet. Nem a konfliktus hiányát jelöli, hanem egy konkrét gesztust: a látható jelet, a megállapodás szimbólumát, amely meghatározott időre megakadályozza a fegyverek kézbevételét. Ebben a képben sűrűsödik össze az olimpiai fegyverszünet legmélyebb értelme:

nem a háború tagadása, hanem egy közös döntésé, hogy megállítsák azt.

Az ókori hagyomány szerint az olimpiai fegyverszünet eredete a Kr.e. 8. századra nyúlik vissza, amikor a játékok már kialakultak és egész Hellaszt összefogó eseménnyé váltak. Pauszaniasz Periégétész (kb. Kr.u. 115–180) görög író, utazó elbeszélése szerint (Helladosz periégészisz, Görögföld leírása) az éliszi Ifitosz a delphoi jósdához fordult, és miután kikérte Apollón tanácsát, a spártai Lükurgosszal és a püszai Kleoszthenésszel együtt újjászervezte az olimpiai játékokat és bevezették a játékok idejére szóló fegyverszünetet. A megállapodást – írja Pauszaniasz – egy bronzkorongra vésték, amelyet az olimpiai Héra-szentélyben őriztek. A betűk körkörös elrendezése mintegy annak a szimbolikus képét adta, hogy ez az egyezség a közösséget körülöleli és oltalmazza.

Ókori források

A már említetteken kívül más ókori források – ha közvetve is – segítenek megérteni a játékok lényegét és jelentőségét. Ezek nem közvetlenül az olimpiai fegyverszünetről szólnak, de érzékeltetik azt a kulturális és szimbolikus közeget, amelyben az megszületett.

Pindarosz, az olimpiai győzelmek költője, a játékokat a mindennapokból kivont időként ünnepli. Az olimpiai játékokban a verseny soha nem puszta erőpróba, hanem egy tágabb, az isteneknek által kijelölt rendbe ágyazódik, amelyben

az atléta dicsősége csak azért lehetséges, mert létezik egy azt megelőző mérce.

Az olimpiai ünnepség így mindenekelőtt az egyensúly pillanataként jelenik meg, még mielőtt a versengés terepe lenne.

Hérodotosz történelmi műveiben szintén utal olyan kötelékek létezésére, amelyek képesek ellenállni a konfliktusoknak. A perzsa háborúkról szóló elbeszélésében emlékeztet arra, hogy a közös gyakorlatok – nyelv, kultuszok, szokások – hozzájárulnak a közös látásmód fenntartásához (A görög-perzsa háború, VIII. 144.) Nem egy zárt identitás kialakításáról van szó, hanem arról a tudatosságról, hogy a közösségi élet olyan közösen elismert elemekre épül, amelyek közé a nagy pánhellén ünnepek is tartoznak.

Ezek a szövegek együtt olvasva nem adnak meghatározást az olimpiai fegyverszünetről, de rávilágítanak annak legmélyebb előfeltételére: arra a gondolatra, hogy léteznek olyan idők és terek, amikor a közösségnek – még a történelem konfliktusai közepette is – fel kell ismernie önmagát.

Közös szabály

Az ekecheiria nem elvont ideál, hanem elismert szokás volt, amelyet az olimpiai játékok előtt hirdettek ki, és amelynek a szentély vallási tekintélye adott alapot. Ebben az időszakban az olimpiai területre vezető utaknak szabadon járhatónak kellett maradniuk, és az erőszakot legalább ezeken az útvonalakon és a szent területen fel kellett függeszteni.

Thuküdidész felidézi, hogy a fegyverszünetet meg lehetett szegni – és éppen ez adta politikai súlyát. Az Élisz és Spárta városállamok közötti konfliktus elbeszélésében a történetíró megemlíti a spártaiak ellen felhozott vádat, miszerint katonai műveleteikkel megsértették az ekecheiriát az éliszi területen (A peloponnészoszi háború, V, 49–50). Maga a tény, hogy a megsértést be lehetett jelenteni és meg lehetett vitatni, azt mutatja, hogy

a fegyverszünet közös normaként működött: olyan konkrét hivatkozási pontként a görög városok közötti kapcsolatokban, amely alapján a felelősséget és a legitimitást is mérni lehetett.

A szent idő

A fegyverszünetet maga a szentély tette lehetővé. Az olimpiai játékok mindenekelőtt vallási ünnepek voltak. Zeusz biztosította az idő és a tér rendjét, és kultusza korlátokat szabott az emberi cselekvésnek. Az ünnep ideje alatt a háborúnak „kívül kellett maradnia”: nem szűnnie, hanem visszahúzódnia. Ebben a körülhatárolt térben öltött testet a fegyverszünet:

idő, amelyben nem volt helye az erőszaknak, és amelyet nem hadseregek, hanem a szent iránti közös tisztelet védett.

A múlt öröksége, amely kérdőre vonja a jelent

Amikor ma az Egyesült Nemzetek Szervezete újra visszanyúl az olimpiai fegyverszünet gondolatához, nem egy illuzórikus harmóniát akar visszaállítani, hanem ősi gondolatot idéz fel: hogy az emberi együttélésnek szüksége van közösen elismert határokra.

A fegyverszünet nem ígér békét. Inkább arra kér, hogy ismerjünk el egy határt. És törékeny, ideiglenes, befejezetlen jellegében továbbra is valami alapvetőt mond el arról, miként próbálnak a társadalmak – régiek és modernek egyaránt – együtt élni a konfliktussal anélkül, hogy megadnák magukat neki.

Forrás és fotó: Vatican News

Hollósi Judit/Magyar Kurír