25 éves a kaposvári Szent Imre-plébánia férfiköre

Hazai – 2022. április 14., csütörtök | 9:00

Megalakulásának 25. évfordulója alkalmából gyalogos zarándoklatot szervezett a kaposvári Szent Imre-plébánia férfiköre, a Kantár. A férfiak a Szent Imre-templomtól indulva csendes imádsággal zarándokoltak el a kaposvár-donneri kálváriára, ahol keresztutat jártak, majd a donneri Szent Kereszt-templomban püspöki szentmisén vettek részt.

„A szívünk megtérését kéri a mai evangéliumi szakasz (Jn 7,40–53). »Ne keményítsétek meg a szíveteket! Higgyetek bennem!« – mondja Jézus. – »Higgyetek az evangéliumban!« A körülmetélt, hús szív a nyitott és megtért szív, amelyik tényleg az igazságot keresi, s nem a saját igazát. Ebbe az irányba szeretne vinni bennünket az imént hallott evangéliumi szakasz” – fogalmazott szentbeszédében Varga László megyéspüspök.

Hozzátette: „Hogy miként fogadjuk Jézus tanítását, az elsősorban nem Jézuson, hanem a hozzáállásunkon és a szívünkön múlik. A szívünkben van a határ, hogy képesek vagyunk-e meghallgatni, befogadni, megérteni a másikat, vagy csak a saját igazunkhoz ragaszkodunk, s csak azt vagyunk hajlandóak elfogadni.”

Varga Róbert, a közösség tagja az évforduló alkalmából köszönetét fejezte ki Varga Lászlónak, hogy amikor a Szent Imre-templom plébánosa lett, a szentségimádás megszervezése után hamarosan meghívót kaptak tőle a férfikörbe.

A Kantár alkalmai az állandóság jegyében telnek. Plébánosuk, Tomanek Ferenc atya teológiai felkészültsége zsinórmérték az evangélium megértéséhez, elemzéséhez. Az egyórás közös elmélkedés után kötetlen beszélgetés következik, zsíros kenyér és bor mellett – mondta el Varga Róbert. Felidézte a zarándoklatokat, kirándulásokat, közös programokat, hálát adva a tagokért és az atyákért, akik az idők folyamán vezették az alkalmakat.

A szentmisét követően agapéval zárult a férfiak zarándoklata.

*

A kaposvári Szent Imre-templom férfiközössége szeretettel várja a 18. életévüket betöltött helyi férfiakat minden hónap első péntekén 19 órától a plébániára (Kaposvár, Dr. Kovács-Sebestény Gyula u. 2.) közös Szentírás-olvasásra, beszélgetésre, majd agapéra.

További információ ITT olvasható.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Bohár Dániel, Kling Márk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria