950 éves a Tihanyi Apátság

Hazai – 2005. május 21., szombat | 15:28

Tihany: I. András király 950 évvel ezelõtt monostort alapított a Balaton fölött Szűz Mária és Szent Ányos püspök tiszteletére. Erre az eseményre emlékeznek ma a Tihanyi Apátságban. Az egész napos jubileumi ünnepség délelőtt fél tizenegykor kezdődött a templom melletti téren. Az évforduló alkalmából köszöntőt mondott Mádl Ferenc a Magyar Köztársaság elnöke, Kuti Csaba a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke és Korzenszky Richárd OSB, a Tihanyi Bencés Közösség elöljárója.

Hogy miért éppen erre a helyre, a Balaton fölött emelkedő félszigetre emeltette I. András király a szentegyházat Szűz Mária és Szent Ányos püspök tiszteletére, csak találgatni tudjuk – mondta beszédében Korzenszky Richárd. Tény, hogy az ő monogramját viselő alapítólevél minden magyar anyanyelvű számára jelképes dokumentum. Latin nyelven írták – ez az európai kapcsolatoknak és kultúrának a jele. Megjelennek benne az első magyar szavak, a mogyoróbokor, a körtefa, a fehérvárra menő hadi út: magyarságunk jelen van ebben az oklevélben. S mindez Krisztus jelével, az oszthatatlan Szent Háromság nevében történik: az alapítás ténye elválaszthatatlan a kereszténységtől. A beszéd teljes szövege Dokumentum rovatunkban olvasható.

A Tihanyi Apátság valóban a magyarságnak, az európaiságnak, és a keresztény hitnek a szimbóluma. Sorsa szorosan összefügg a magyar történelemmel – mondta Korzenszky Richárd tihanyi perjel, aki az apátság lelkipásztori feladatairól, kulturális misszójáról is beszélt szerkesztőségünknek adott interjújában. Gondolatait Háttér rovatunkban olvashatják.

Az ünnepség I. András király és Anasztázia királyné szobrának megkoszorúzásával, majd az I. András király síremlékénél történt tiszteletadással folytatódott. Ezután szabadtéri programok következtek, amelyeken közreműködött Ferenc Éva énekművész, a Tihanyi Gyermektánccsoport és a történelmi korokat idéző I. András Lovagrend, harci bemutatóval. A délutáni órákban a Magnificat Gyermekkar ad hangversenyt a templomban, majd keresztút következik. Négy órakor szentmisével zárul a nap.

A Magyar Posta erre a napra a jubileumhoz kapcsolódó bélyegnyomásos képeslapot bocsátott ki.

MK