A balatoncsicsói Szent Balázs-templomrom – Érsekségi ékességek (105.)

Kultúra – 2024. február 11., vasárnap | 15:55

A Veszprémi Főegyházmegye kiemelt feladatának tekinti a hitből fakadó kultúra és a kulturális értékek gondozását, ezek méltó bemutatását, ezért Érsekségi ékességek címmel sorozatban ismerteti őket honlapján. Ezúttal balatoncsicsói Szent Balázs-templomromot ismerhetjük meg.

Szent Balázs a 4. század első harmadában, a mai Örményország területén élt és halt vértanúhalált. Legendája szerint püspökké választása előtt orvos volt. A fellángoló keresztényüldözés idején a hívek unszolására a vadonba menekült, ahol folytatta a gyógyítást. Vadállatok őrizték rejtekhelyét, akiket megszelídített. Egy alkalommal egy farkas által elragadott malacot szabadított meg csodás módon. Amikor felfedezték búvóhelyét, fogságba vetették, ahol csodálatos gyógyításokat vitt véghez. Egy alkalommal egy fiút mentett meg, akinek torkán akadt egy szálka. A Diocletianus császár által folytatott keresztényüldözés során válogatott kínzásokat követően lefejezték.

Legendájának említett elemei mai napig élnek a szent tiszteletében, ábrázolásának jellegzetességeiben, illetve a népszokásokban. Többek között az orvosok, gyertyaöntők védőszentje, a tizennégy segítőszent egyike. Máig élő szokás a balázsáldás, a szentet torokbajok ellen hívják segítőül. Ábrázolásain gyakran püspöki ornátusban jelenik meg, attribútumai közt szerepelhet a gyertya, farkas, disznó, vagy mártíromságának eszközei.

Tisztelete a keleti keresztény területeken már a 6. században elterjedt, nyugaton a 9. századtól; ünnepnapja keleten február 11., a latin területeken február 3. Magyarországon néhány településnév is őrzi nevét. Ábrázolása ismert több gótikus szárnyasoltárról.

A veszprémi egyházmegyében tiszteletéről tanúskodik, hogy a székesegyházban a számos középkori oltár között a 15. század közepén volt egy Szent Balázsnak patrocíniumú is. Ugyanakkor Szent Balázs titulusú templomot és kápolnát keveset ismerünk; közülük kétségtelenül a legjelentősebb az a középkori templom, amelynek romjai ma a közigazgatásilag Balatoncsicsóhoz tartozó szőlőhegyen találhatók.

A Tapolcai-medencében, Szentantalfa község felett a hegyoldalban áll az Árpád-kori Szent Balázs-plébániatemplom romja. Az egykor hozzá tartozó település nyomait tőle keletre régészeti feltárás azonosította. A templom alapításáról, építéséről középkori oklevelet nem ismerünk, de papját 1333-ban már említik, plébániája a 16. század közepén még működött. A török időkben kezdődött meg a pusztulása.

A festői látványt nyújtó, keletelt, nagyméretű, homlokzati tornyos romot már a 19. század második felében meginduló archeológiai, műrégészeti, mai szóval élve műemléki érdeklődés övezte. Az első hivatalos, Gerecze Péter által összeállított és 1905-ben megjelent műemlékjegyzékben is szerepelt Csicsó településnél, amely feljegyezte a romról Pelargus János által 1872-ben felvett rajzot.

A maradványok kutatását 1970–1971-ben Dax Margit, a Veszprémi Múzeum régésze végezte. Az omladékból kibontott maradványokból világossá vált, hogy a templom két fő építési periódus során nyerte el ma ismert kiterjedését. Először, feltehetően a 12. században egyhajós, kisméretű románkori templom épült, amelyről megállapították, hogy pilléreken nyugvó nyugati karzattal rendelkezett; szentélye három fokkal emelt szintű, kissé szabálytalan alaprajzú, kívül egyenes, belül íves záradékú volt. A feltárt főoltár maradványai mára eltűntek, előtte a hajó tengelyében lépcső vezetett le a kisméretű boltozott kriptába.

A korai templomot a 13. században elé épített szélesebb hajóval bővítették nyugat felé, így a korábbi épületrész szentélyként élt tovább. A bővítmény nyugati része ma is fennáll: falazott pilléreken karzattal, amely széles árkádívvel nyílt a hajóra, középső szakasza felett többszintes torony magasodik. A vegyes kőfalazat jellegzetessége a falszövet úgynevezett opus spiccatum (halszálka) rakásmódja.

A 15. században a főhomlokzat új, gazdagon tagolt későgótikus kaput kapott. Már a kutatások előtt, 1962-ben azonosítottak az omladékban egy későgótikus faragott kő pasztofóriumot, amely előbb a keszthelyi, majd a tihanyi múzeumba kőtári kiállítására került. Ma a Laczkó Dezső Múzeum raktárában található.

Az 1970-es évekbeli feltárást nem követte helyreállítás. Erre csak 2001-ben, az „Árpád-kori kis templomok” program keretében, állami támogatásból került sor. Ekkor Balázsik Tamás végzett megfigyeléseket, melynek során többek között festett vakolattöredékeket találtak, és megállapították, hogy legalább az új hajó élénk kifestésű volt. Megfejtették továbbá a szentély északi falán korábban már azonosított kőkeretes nyílás szerepét, feltárva a szentély északi oldalához másodlagosan épült kápolna maradványait. A konzerválás hiányosságai miatt napjainkra a maradványok ismét állagvédelmi beavatkozást igényelnek.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Veszprémi Főegyházmegye, Balatoni Múzeum

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria