A barátom, a főnököm, legjobb kritikusom, sőt a karom és a kispárnám – Közismert párok a házasságról

Magyarországon 15. alkalommal rendezik meg a házasság hetét. A február 13. és 20. között zajló országos rendezvénysorozat mottója: „Maradjunk együtt!”

A házasság küzdelmes időszakairól, megpróbáltatásairól és a párkapcsolat szépségeiről is szólt a hagyományos beszélgetős este, amelyet az érdeklődők a járványra tekintettel az online térben követhettek.

Mohay Bence meghívott vendégei közül Pindroch Csaba felesége, Verebes Linda színművész nem tudott jelen lenni, megbetegedett gyermekei mellett maradt ezen az estén.

A beszélgetés elején a jelen lévő meghívottak – Lackfi János költő és felesége, Bárdos Júlia művészettörténész; Pindroch Csaba színművész; Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és felesége, Valkai Anna családmenedzser – leszögezték, hogy a pároknak törődniük kell a házasságukkal, figyelniük kell arra, hogy legyen elegendő idő, amit csak kettesben töltenek, a felmerülő kapcsolati problémákról pedig beszélni kell egymással. Ahogy Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó fogalmazott: „Raboljunk időt egymás számára.”

Pindroch Csaba színművész arról beszélt, hogy a kommunikáció a házasságban elengedhetetlenül fontos egyensúlyról is szól: hiszen a pár mindkét tagja hoz magával valamilyen tehetséget, képességet, és ebből adnia kell a másiknak.

A színművész párjával együtt ajándéknak tekinti, hogy ugyanaz a hivatásuk, de ez még nem jelenti azt, hogy ne kellene dolgozniuk a házasságukon. A havi egy nap vagy a heti egy este, a napi egy óra kettesben, egymásra figyelve eltöltött időt gyakran nem sikerül kiszakítani a mindennapok rohanásából.

Mohay Bence riporter kérdésére a vendégek – akik egyetértettek abban, hogy „dolgozniuk kell a házas kapcsolatukon” – az önnevelésről is kifejtették gondolataikat, elmondták tapasztalataikat.

Bárdos Júlia művészettörténész elmondta: el kell jutnunk arra az érettségre, hogy legalább próbáljuk meg beleélni magunkat a másik helyzetébe, akkor is ha éppen fáj valami, vagy megbántódtunk, s azután legyünk nyitottak a változásra, sőt tegyünk is ezért.

„Az önnevelés arról is szól, hogy meg kell tanulnunk, mit mondhatunk ki, és mit nem, hiszen a beszéd, a kimondott szó hatalom: gyógyítani és ártani egyaránt lehet vele."

Lackfi János költő az önnevelés útjáról szólva külön megemlítette az úgynevezett szeretetnyelvek megismerését, ami a párkapcsolatukban egy új világ feltárulását jelentette, s azt is, amire „Pál Feri atya nyitotta fel a szemét”, hogy a társunkról alkotott kép mögött mindig ott áll a valós személy, a maga aktuális gondolataival; „A párunk bizony sok esetben nem arra gondol, amire gondolunk, hogy gondol”, s ez felveti a kérdést, hogy valójában ismerjük-e a másik embert, vagy csak a róla alkotott képpel, a saját véleményünkkel találkozunk nap nap után?

„Venni kell a fáradságot, hogy megismerjük egymást, és kimondhassuk a gondolatainkat, érzéseinket, mert azok is belecsúszhatnak a tulajdonítás csapdájába, akik egyébként szeretik egymást.”

Egy bántás vagy sértődés esetén például öntudatlan feltételezések alakulnak ki a másik érzéseiről, gondolatairól, de „ha ezek kimondatnak, megdöbbenhetünk a valóságon, amely pozitív irányban tovább lendítheti a kapcsolatot”, a lefagyás helyett.

„Orvos ismerősömtől tudom, hogy akár egy évekkel ezelőtt kimondott, feldolgozatlanul maradt, súlyosan bántó mondat is oka lehet egy évekkel később kialakuló ráknak” – tette hozzá Pindroch Csaba, aki megemlítette, hogy a párkapcsolatuk egy korai szakaszában, még a házasságkötésük előtt, egy olyan életszakaszban, amikor ő éppen „dagonyázott a rosszban”, és „semmi nem működött” köztük, a párja, Linda mégis a közös jövőjükről kezdett el beszélni neki, s ezek a jelentős, komoly szavak az elköteleződés, a szövetségkötés fontos szavaivá váltak a számára.

Kialakultak azok a szabályok, amelyek később a házasságuk tartópilléreivé váltak, s amelyek megtartásában a szeretet dominál. „A feleségem egyúttal a barátom is, meg a szeretőm, a főnököm, a legjobb kritikusom, sőt a karom, és a kispárnám is” – vallotta meg a színművész.

Kiss Gergely és felesége az önnevelésről szólva megismételték, hogy a hétköznapok része kell hogy legyen a házastársunk megismerése. Valkai Anna elmondta:

„Minden embernek vannak hibái, ezekkel együtt kell elfogadnunk a másikat; az idő múlásával a mi személyiségünk is változik, a párunké is.

Mi rendszerint sokat vitázunk, mindketten határozott típusok vagyunk, egyikünk csipkelődő, a másik morgolódó, ugyanakkor a kapcsolatunkban nagyon fontos, hogy odafigyelünk egymásra.

Azt tapasztaltam, hogy az apró figyelmességek például jó mederben tartják a kapcsolatot: emlékszem, amikor Gergő egy-egy jó szót vagy verssort felírt egy cetlire, és a fürdőbe a tükörre, vagy a konyhában az asztalra ragasztotta, s ezek a nekem szóló kedvességek nagyon sokat jelentettek a számomra.”

Kiss Gergely hangsúlyozta, hogy a legfontosabb a jó szándék, „hogy szeretem a másikat, és együtt akarunk maradni, még akkor is, ha rosszat tettem a másiknak. Emellett fontos a szerelem, a küzdés, s a jó pillanatok élvezete is”.

A beszélgetés során arról is szó esett, hogy a házas kapcsolatba két önálló személyiség lép be, s e személyek belső igazsága, az egyéniség idővel mindenképpen megnyilvánul.

Bárdos Júlia őszintén elmondta, hogy egy párterápia keretében bukott ki belőle a vallomás: „Senki vagyok.” Hiszen kamaszkorában a „jóképű bátyjai húga” volt, később „Bárdos Lajos egyik unokája”, majd „Lackfi János felesége” lett. Az Istennel való kapcsolata emelte új szintre az önmagáról való gondolkodását.

„Félreértés ne essék, mindig is sok gyermekre vágytam, és a nagycsaládos élet nem volt számomra áldozat, de sokgyerekes anyukaként éjjel-nappal másokat szolgál az ember, és ki kellett küzdenem magamnak, hogy valamit tehessek pusztán a saját kedvemre, és ez bizony Janit is megviselte.

Krízishez vezetett, amikor tisztán kiderült, mi lakik a másik emberben, tizenöt év után napvilágra került az igazi énünk: én például kutyák tréningjével, idomításával kezdetem el foglalkozni, holott művészettörténetet tanultam, igaz, János iránymutatása, javaslata nyomán.”

Lackfi János hozzátette, mindig is rengeteg kreativitást látott és tapasztalt a felesége tevékenységeiben, például a lakóhelyükön, a zsámbéki közösségi programokban.

„Egyébként és is változtam, Juli egy költőhöz ment feleségül, engem pedig az évek során egyre jobban kezdett érdekelni a foci, a sport.”

„Azután megéltük, hogy a krízis után vissza lehet találni egymáshoz” – vette át a szót Júlia.

A későbbiekben a párok Mohay Bence kérdésére szakmájuk és házas kapcsolatuk összefüggéseiről vagy szétválasztásáról beszélgettek.

Pindroch Csaba elmondta, a színpad egy „emelt tér”, ott a közönséget szolgálja a színész, s még ha a feleségével együtt játszanak is (például a Mr. és Mrs. című darabban), a párkapcsolatuk nem ott, hanem a szünetekben, hazafelé, vagy vacsora közben „történik”. S hogy ez így megvalósulhat, az „kegyelem” – tette hozzá a színművész.

Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó elmondta, a felesége bámulatosan jó segítője: rátermett problémamegoldó, vérbeli szakácsnő, ezermester, ragyogó anya, aki menedzseli a három gyermeket is, és az egész családot.

„Én pedig büszkén vállalom, hogy viszem a család és Gergő napi ügyeit, hogy az ő asszisztense lehetek, és egy igazi családmenedzser” – erősítette meg Valkai Anna.

Lackfi János megvallotta, hogy a költői, irodalmi tevékenysége során a családja „életanyagából” is dolgozik, s ez nem problémamentes, ahogy az az idők folyamán kiderült.

„Például nehéz megírni valamit a kettőnk történetéből úgy, hogy az ne legyen bántó; kényes ügy, a családi sztorik rögzítéséből határvillongások származ(hat)nak.”

„Rossz így, a kirakatban élni – folytatta Júlia –, de el kell mondanom, hogy éppen ilyen okok miatt Jani a család érdekében például le is mondott egy már elkészült könyvének a kiadásáról.”

A házasság hete keretében megrendezett beszélgetős est végén Mohay Bence arra kérte a húsz-harminc éve házasságban élő párokat, játsszanak el a gondolattal, hogy milyennek szeretnék látni a kapcsolatukat a hetvenedik házassági jubileumukon.

Pindroch Csaba szerint „az igazán mély dolgokban nem változunk, a kapcsolatunk 21 évvel ezelőtt is ilyen volt, mint most, és remélem nem jön az ördög, hogy összezavarja! Egyébként emlékszem, amikor a feleségem egy színdarabban idős hölgyet játszott, ott állt egy ajtónyílásban – és tetszett, amit láttam”.

Valkai Anna így fogalmazott: „Együtt változunk az időben, de ma is éppen úgy várom haza Gergőt, mint házasságunk elején. Alapvető köztünk a bizalom, az egymásba vetett hitünk. A szövetségünk elszakíthatatlan. Már beszéltünk arról, hogy az volna jó, ha egyszerre halnánk meg, s nem kellene a másik fájó hiányával szembesülnünk.”

A férj, Gergely is reményteljesen tekint a jövőbeli közös életükre, amely terepe lehet annak, hogy együtt, szabadon megtehessék mindazt, amit korábban az élsportolói, szabályozott életmód miatt nem tehettek meg.

Lackfi János arról beszélt, hogy az évek során egyre bensőségesebb figyelemmel képes a házastársa felé fordulni. „Valahogy rövidebb úton jutunk el a másik lényének magvához, egyúttal közelebb kerülve Isten által megálmodott önmagunkhoz is.  Izgalommal várom a jövőt, amelyet a mostani lakóhelyünkön, Zsámbékon képzelek el.

Azt gondolom, a kapcsolatunk erőforrás és örömforrás. Mint a hajó tőkesúlya, megtart az a tény és tudat, hogy van valaki, aki a sok közös emlékünkkel, a haragommal, a büdös lábammal együtt elfogad és szeret engem.”

Júlia hozzátette: „Nekünk is az a vágyunk, hogy együtt haljunk meg, s ezért már imádkoztunk is. Egyik lányunk csak annyit mondott erre: »Köszi!«” (Mindenki nevet.)

Körössy László

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír