A bíborosi kollégium megtartotta ötödik általános ülését

Kitekintő – 2025. április 28., hétfő | 17:22

Április 28-án reggel 9 órakor imádsággal kezdődött a bíborosi kollégium ötödik általános ülése, amelyen kijelölték a konklávé időpontját. Több mint 180 bíboros volt jelen, akik közül valamivel több mint százan választók.

Az ima után került sor az eskütétel szertartására az Universi Dominici gregis apostoli konstitúció rendelkezései szerint.

Ezután az apostoli konstitúciónak megfelelően megújult a camerlengo bíboros három asszisztenséből álló testület összetétele. Reinhard Marx bíborost megerősítették a Gazdasági Tanács koordinátoraként, míg a másik két tagot, Luis Antonio Tagle és Dominique Mamberti bíborost sorsolással választották ki.

Az ülésen mintegy húsz hozzászólás hangzott el, az Egyház jövője szempontjából különösen fontos témákat érintettek: a mai világgal való kapcsolat és a felmerülő kihívások, az evangelizáció, a más vallásúakkal való kapcsolat, a visszaélések kérdése. Megvitatták azokat a tulajdonságokat, amelyekkel az új pápának rendelkeznie kell ahhoz, hogy hatékonyan tudjon válaszolni ezekre a kihívásokra.

Meghatározták a konklávé kezdetének időpontját is: május 7-én reggel a Szent Péter-bazilikában a pro eligendo Romano Pontifice szentmisével kezdődik, amely után a bíborosok bevonulnak a Sixtus-kápolnába, és megkezdődik a választás.

Végül arról adtak tájékoztatást, hogy másnap, április 29-én 9 órakor Donato Ogliari OSB, a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika apátja fogja tartani az első elmélkedést, az Universi Dominici gregis apostoli konstitúció rendelkezései értelmében.

A kongregáció 12.25-kor ért véget.

Hamarosan megkezdődnek a munkálatok a Sixtus-kápolnában, a konklávé helyszínén.

Az ülések a következő napokban folytatódnak, minden reggel 9 órakor, kivéve május 1-jén, csütörtökön és május 4-én, vasárnap, illetve a bíborosi kongregáció esetlegesen az előzetestől eltérő döntést hozhat.

Forrás: Szentszéki Sajtóközpont

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria