A dél-koreai Lazarus Jo Hungszik püspök lett a Papi Kongregáció új prefektusa

Ferenc pápa – 2021. június 11., péntek | 20:01

Beniamino Stella bíboros, a Papi Kongregáció korábbi elöljárója, aki augusztusban tölti be 80. életévét, a szokásnak megfelelően benyújtotta lemondását Ferenc pápának. A Szentatya elfogadta a lemondást, a kongregáció élére pedig június 11-én a 69 esztendős dél-korai Lazarus Jo Hungszik (You Heung-sik) püspököt nevezte ki.

Az új prefektus személyesen is ismeri Ferenc pápát: ő fogadta a Szentatyát Dél-Koreában tett apostoli látogatásakor, 2014-ben.

Lazarus Jo Hungszik 1954-ben született. A tedzsoni egyházmegyében szentelték pappá (Tedzson Dél-Korea ötödik legnagyobb városa). 2003-ban segédpüspök, két év múlva az egyházmegye vezetője lett. A főpásztor a helyi püspöki konferencia békebizottságának elnöke volt. Négy ízben tett utazást Észak-Koreába.

Az elmúlt napokban Egidio Miragoli (Mondoví püspöke) levélben tudatta egyházmegyéje papjaival, hogy a pápa megbízta: nevében látogassa meg a Papi Kongregációt, mivel küszöbön áll a vezetőváltás.

Korábban Claudio Maniago érsek (Castellaneta püspöke) kereste föl az Istentiszteleti és Szentségi Kongregációt, miután a pápa elfogadta a 75 esztendős guineai Robert Sarah bíboros vezetői hivatalról való lemondását. Nagy valószínűséggel ezentúl Ferenc pápa ezt az ügymenetet követi majd a többi dikasztérium esetében is, ahol vezetőváltásra kerül sor.

A Papi Kongregáció éléről leköszönő Beniamino Stella bíboros korábban apostoli nuncius, majd a Pápai Egyházi Akadémia elnöke volt. A Papi Kongregáció élére 2013-ban nevezték ki, pár hónappal Ferenc pápa megválasztása után. A Szentatya rendelkezése értelmében Stella bíboros mindaddig hivatalában marad, ameddig Lazarus Jo Hungszik püspök át nem veszi feladatait.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria