A tábori lelkész a Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet személyi állományáért, valamint az intézetben fogva tartottakért mutatta be a szentmiseáldozatot.
Prédikációjában arról beszélt a raboknak, hogy meg kell tapasztalniuk az evangéliumi szakaszban (Jn 20,1–9) hallott üres sír élményét. Amikor Simon Péter után a másik tanítvány is belépett a sírba, látta, hogy az üres, és hitt.
A feltámadásba vetett hit ad reményt az újrakezdésre a börtönben lévőknek is. A feltámadt, ma is élő Jézussal lehetséges letérni a bűn útjáról, és az élő Jézus tud az őszinte bűnbánatra indítani, amiből megszülethet a bűnös jóvátétele – hangsúlyozta, majd a feltámadásról mint a mi igazi reményünkről beszélt.
Az ünnepi szentmise végén a jelen lévő fogvatartottak közül többen is szentáldozáshoz járultak.
Szöveg és fotó: Sitkei Lukács börtönpasztorációért felelős diakónus
Forrás: Kaposvári Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria