A hiány tükrei – Egy zsűritag benyomásai a 45. Magyar Filmszemléről

A filmszemle tizenkilenc versenyfilmjének többsége hasonló tematikus mintázatot követ: a hiánnyal és a magánnyal küzdenek a hősök. Az apahiánnyal, partnerhiánnyal, az érzelmi kapcsolódás hiányával szembesülő szereplők elvesztették a kapaszkodókat, a talajt a lábuk alól. Szemtanúi leszünk annak, miként porlad el a barátság, a szülő-gyerek kapcsolat, a párkapcsolat összekötő matériája. Megjelenik a fájóan tátongó űr, amit transzcendens tapogatózással igyekeznek kitölteni a történetek. Több film (Jimmy Jaguar, Nem én vagyok, Az utolsó kép, Above Budapest) eljut odáig, hogy van valami megmagyarázhatatlan és időtlen körülöttünk, felettünk. Igaz, a démonokról és az angyalokról gyakran maguk az alkotók sem tudják eldönteni, hogy jót akarnak, vagy éppen valami gonoszat terveznek. De ez is hozzátartozik a tünethez: a rossz jóvá lesz és fordítva, az abszolút értékek eltűntek, vagy sokak számára soha nem is léteztek. Mindenesetre több történetből is kiviláglik, hogy a spirituális kapcsolatra, a lelki támaszra szükségünk lenne. Zánkay Piros Az utolsó kép című filmjében az egyik karakter, egy templomba járó katolikus családanya hite szerint ragaszkodik az étkezés előtti közös imához. De nehéz eldönteni, hogy csak kétségbeesett próbálkozásként, a család egyben tartása érdekében tesz így, vagy mély meggyőződésből. Végül is egyedül marad az imában, férje és lánya is fellázad ellene.

A hagyományos vallásosság az emberek többségét nem tudja megszólítani – ezt sugallja jó néhány film. Azok az alkotások, amelyek transzcendens réteget is beemelnek a narratívába, többnyire nem igazán tudnak mit kezdeni a spiritualitással. Mint homok pereg ki az alkotó ujjai közül az „angyali üdvözlet”. Nem sikerül rendszerbe illeszteni a megjeleníteni kívánt földöntúli vonatkozásokat. Keresőfilmek ezek, melyek nyugtalanságot árasztanak, gyökértelenséget fejeznek ki. És abszolút joggal teszik ezt. Egy olyan, általános életérzést jelenítenek meg, amely mára kortünetté vált. Életünk hagyományos keretei minden szinten megkérdőjeleződtek, felbomlóban vannak az utóbbi években, jobban, mint ebben az évszázadban eddig bármikor.

A hiány magányt szül, a magányos ember pedig kiszolgáltatottá válik, és így bármire képes – ez fogalmazódik meg Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című, megérdemelten díjazott thrillerében. Korunk közhelyszerű paradoxonja jelenik meg Nagy Borbála Mambo maternica című filmjében: egy nő bármire képes azért, hogy gyermeke legyen, vagy hogy ne legyen. Ám mindkét élethelyzet mögött ugyanaz a fő probléma sejlik fel, nevezetesen az, hogy a nők, akik gyermekre vágynak, nem tudják vagy nem akarják vállalni a párkapcsolatot, a másikhoz való kötődést, alkalmazkodást. A magányos emberek kapcsolódási problémáinak megoldására a legkoherensebb és leglíraibb választ Enyedi Ildikó Csendes barát című alkotásaadja. A teremtésben szótlan társaink a növények, a fák. A film azt mutatja be, hogy a közeledés, az érzékeny kapcsolódás egy páfrányfenyőhöz vagy egy muskátlihoz talán elindíthat minket, embereket a társaink felé, feloldandó kollektív magányunkat. A Csendes barát méltán nyerte el a legjobb film díját, s emellett további négy szakmai elismerésben részesült a filmszemle zárógáláján.

A vallásközi zsűri díját idén végül Nemes László Árva című filmje kapta. Az alkotás egy kisfiú szemszögéből láttatja, hogyan teszi tönkre a családi kapcsolatokat és az istenkapcsolatot a 20. századi magyar történelem: a holokauszt, az 1956-os levert forradalom és az azt követő megtorlás. A népirtás nemcsak emberáldozatot jelent, hanem a hit nemzedékeken átívelő hagyományának megszakadását is magával hozza. Az apa és hagyomány nélkül felnövő gyermek töredékes emlékezetéből bálvány születik: a kazán lesz az új apa, az istenpótlék. A film azonban nem a gyűlölet és az identitásvesztés végpontján zárul. Megjelenik a remény: az ősök zsidó hitéhez való kapcsolódás vágya. És a gyermeki emlékezet törékenységében felvillan a megbocsátás rendje, amely túlmutat a hatalom embertelen logikáján.

(A vallásközi zsűri tagjai: Rácsok Gabriella református teológus, lelkész; Petrik András forgatókönyvíró, rendező, operatőr; Gábor György filozófus, egyetemi tanár.)

Fotó: Petrik András; 45. Magyar Filmszemle

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. február 22-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.