A Hittudományi Kar ötven éve

Nézőpont – 2021. július 22., csütörtök | 21:00

Tarjányi Béla teológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara biblikus professzorának írását adjuk közre.

Erdő Péter bíboros úrnak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alapítójának ajánlom

Tarjányi Béla

A II. világháború után az új rezsim Karunkkal[1] kapcsolatban is intézkedett. A Teológiai Kar összes tanárát felmentették, ezzel a Pázmány Péter Egyetem első és alapító kara jogilag és fizikailag egyaránt megszűnt (1950. július 1.). Helyette önálló fakultásként új intézményt alapítottak, amely Római Katolikus Központi Hittudományi Akadémia néven működhetett tovább az egykori professzorok némelyikének bevonásával (beleértve a doktorrá avatás jogát). Az egyetem főépületét el kellett hagynia: a Központi Szemináriumba költözött a dékáni hivatal, kilenc kispapcellából tanszéki szoba lett, három közös teremből pedig tanterem.

A legjobb professzorokat, Aistleitner Józsefet, Takács Józsefet, Marcell Mihályt mellőzték: nyugdíjazták vagy elküldték. Ezt követte tizenegy kispapnak a meghurcolása ’56 után, majd az ’59-es tragédia a kar és a szeminárium életében. Ekkor a szeminaristák többségét elzavarták, mert nem voltak hajlandók elmenni egy békegyűlésre azért, mert tudták, hogy azt olyan egyházi előkelőségek tartják, akiket politikai szereplésük miatt Róma felfüggesztett papi és egyházi szolgálatuk alól — és Mindszenty bíborost kellett volna elmarasztalniuk. 59 kispapnak kellett távoznia, ezenkívül nyugdíjazták Artner Edgárt, vidékre küldték Bánk Józsefet, Pap Imre spirituálist, Liptay György prefektust, Takács Nándor tanárt.

Ezek után a szeminárium és egyáltalán az egész kar elnéptelenedett. A következő ősszel csak az a három kispap jöhetett vissza, aki elment a békegyűlésre, és néhány civil hallgató. A Püspöki Kar azután igyekezett feltölteni a kart hallgatósággal, így kerültem én is ’60-ban Szeged helyett a budapesti Hittudományi Kar hallgatói közé. Év elején tizenhárman voltunk elsőévesek, felsősök talán heten-nyolcan. Úgy kezdtük meg ősszel a következő tanévet, olyan körülmények között, hogy tudtuk: a szemináriumban a kispapok között ott vannak beépített társaink, akik mindenről beszámolnak az állami hatóságoknak – éppúgy, mint az elöljárók. Olyan körülmények között, amikor a szemináriumi elöljárók egyfolytában arra buzdítottak bennünket, hogy ne tartsunk semmiféle kapcsolatot a veszedelmes külső papsággal, lelkipásztorokkal.

Egyesek megpróbálták túltenni magukat ezeken a szabályokon, én azonban – akinek a szüleitől éppen abban az évben vették el az összes földjét – úgy éreztem, hogy itt a béke szigetére találtam, még ilyen körülmények között is… Így nekem nem volt nehéz megtartani azt, amit a rektor mondott, hogy a szeminárium egy csodálatos zárt kert, „hortus conclusus, ide nem jöhetnek be holmi kislibák, kiscsirkék, hogy lecsipegessék az ígéretes, új hajtásokat…”,[2] innen nem szabad kimászkálni, és ide idegenek se nagyon járkáljanak befelé. Nekivetettük hát magunkat társaimmal a tanulásnak… Azt lehet mondani, hogy számomra ez egy boldog időszak volt, annak ellenére, hogy karunk a történetének mélypontját élte, hiszen például a híres biblikus, Mócsy Imre tanárként szóba se jöhetett. Tanár csak olyan teológus lehetett, aki meg tudott valami módon egyezni, alkudni ezzel a helyzettel – és a lelkiismeretével.

Ennek ellenére végtelen hálával gondolok vissza minden akkori elöljárómra és tanáromra, elsősorban Liptay Györgyre, Kecskés Pálra, a nagy filozófusra, Szörényi Andor biblikusra, Félegyházy József történészre, Bánk József jogászra és Radó Polikárpra. Ezek a tanárok ilyen körülmények között is a legjobbat igyekeztek nyújtani. Mert tanulni bőséggel lehetett, és mi tanultunk is, és igyekeztünk. A szeminárium anyagi körülményei is elég nehezek voltak, például minden reggel ’56-os amerikai adomány sárga sajtot ettünk köménymaglevessel, úgy, hogy már halálra untuk. De máig a számban van az íze azoknak a csodálatos vasárnapi ebédeknek, amelyeket az áldott jó nővérek főztek ilyen sanyarú helyzetben is.

A kar és a szeminárium

Az egyházi egyetemek felső vezetője a magnus cancellarius, a nagykancellár, tényleges vezetője az egyetem rektora, és az egyes karok működését az egyik tanár mint dékán irányítja. A Pázmány Péter Egyetem átalakítása után létrejött önálló fakultásként megalapított Római Katolikus Központi Hittudományi Akadémiának, miután csak egy fakultása volt, egyetemi rangja ellenére a vezetője nem rektor, hanem dékán volt. A Szeminárium külön intézmény, a Hittudományi Karon tanuló papnövendékek diákotthona. A Szeminárium vezetői a rektor, a spirituális és a prefektus.

A Hittudományi Kar tanári kara

Új tanszéket a magnus cancellarius alapíthat, meglévőt ugyancsak ő szüntethet meg a kar határozata alapján. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara tizenkét tanszéket foglal magába. Ezek a következők: Fundamentális teológia, két Filozófia, két Biblikum, két Történelem, Dogmatika, Morális, Jog, Szakramentális, Liturgia, Szociológia. A Szociológia tanszék eredetileg nem képezte a Hittudományi Kar részét. Állami nyomásra alapították 1960-ban, egy elkötelezett békepap vezetésével, akinek – a többi új tanárral és elöljáróval együtt – az volt a feladata, hogy fenntartsa a „rendet” a hallgatók között. Ez a tanszék a második tanszékvezető távoztával megszűnt. Helyette megalapították a Bibliai Nyelvek Tanszékét, amely hol volt, hol nem volt… Ekkor az előadásokat már magyarul tartották, bár egyes professzorok néha kísérletet tettek latin előadással, de kevés sikerrel. Ez számunkra inkább szórakoztató és vicces volt, mint komoly, hamar fel is hagytak vele. A tankönyvek többsége latin volt, ha egyáltalán volt. Születtek azonban gépírásos jegyzetek, előbb latin, majd magyar nyelven, amelyeket a Jegyzetosztály egy ún. stencilgéppel sokszorosított. (A gépet hét lakat alatt őrizték. Minden jegyzetet előzetesen leellenőrzött az állami hatóság.) Fénymásolót jó ideig még nem, majd csak évek múltán vásárolhatott a kar, de azt is szigorúan elzárva kellett tartani. Később a Jegyzetosztály gondozásában nyomtatott formában is megjelenhettek ezek a jegyzetek. Itt jelent meg első ízben az Opálény-féle Újszövetségi Konkordancia is. Idővel a jegyzetek kiadásáról a Szent István Társulat gondoskodott, annak fejében, hogy az új kari épületben könyvesboltot nyithatott.

Tanszékek betöltése: A tanszékeket a kar nagykancellárja tölti be a kar javaslata alapján. A javaslat történhet meghívás, pályázat és opció által. Meghívás: kiemelkedő tudományos tevékenység ismeretében a kar arra érdemes személyt meghívhat valamely tanszék betöltésére. Pályázat: a kar pályázatot hirdet, a pályázókat rangsorolja, az első hármat jóváhagyásra fölterjeszti a nagykancellárnak, ezek közül választ a nagykancellár (nem köteles az első helyen jelöltet kinevezni). Optálás: nyilvános rendes tanszékvezető átveheti a megüresedett tanszéket, így az ő tanszéke nyilvánul betöltendőnek. (Az opció lehetőségét a kar az utóbbi időben átmenetileg felfüggesztette.) Hivatalba lépése előtt a tanárnak le kell tennie az antimodernista esküt (a II. vatikáni zsinatig) és a hitvallást. A kari jegyző tisztét az új professzor veszi át. Három évig az újonnan kinevezett tanár nyilvános rendkívüli tanárként működik, utána lehet átminősíteni nyilvános rendes tanárrá. A megüresedett tanszéki szobákra a már működő tanárok igényt tarthattak kinevezési sorrendben. (Amikor rólam szavaztak, Nyíri Tamás és Szennay András szavazott ellenem, mert még nem voltak publikációim. Később velük voltam a legjobb kapcsolatban.)

A kinevezett tanár minden professzornál vizitel annak lakásán. Idővel ez a vizit a tanszéki szobára korlátozódott. Az első órára az új tanárt a dékán vezeti be, majd kisvártatva távozik. Minden szemeszterben az első és utolsó óra rövidebb (prima/ultima hora brevis esto!). A névnapja hetében a tanárt a hallgatóság képviselője, a bidellus felköszönti (így ez az óra is rövidebb a megszokottnál). Ha egy tanár 15 percnél többet késik az órájáról, a hallgatóság büntetlenül hazamehet. A professzorok (latin) imával kezdik előadásukat, és imával zárják órájukat.

Ha a tanárnak a névnapján előadása van, az elmarad (és a köszöntés az előző héten történik meg). Névnapja alkalmából a tanár a saját lakására hívja és megvendégeli a bidellusokat és a szeminaristáit. Később a tanárok ezt a gesztust pénzadománnyal megváltották (a kispapok a szemináriumban ihatnak az egészségére). A tanári kar néhány évben közös kiránduláson vett részt (pl. Százhalombattán). A kispapok saját kirándulásukra mindig meghívják tanáraikat is.

Karácsony előtt a tanári kar tagjai zártkörű karácsonyi ünnepséget tartanak, ennek során a dékán szerény ajándékot ad nekik.

A ’70-es, ’80-as években karunk tanárai rendszeresen meglátogatták a grazi és a bécsi kollégákat, akik ezt viszonozták. A bécsiektől néha még némi zsebpénzt is kaptunk.

Tanáraink: Pfeiffer János (szociológia): ő és a tanszéke volt a rend és a kispapság megmentője és legfőbb őre. Mind a hat évfolyamon volt szociológia óra. Ez mindig így kezdődött: „No, János, tudja, mi az, hogy állam?” Vizsgára is elég volt, ha valaki erre a kérdésre választ tudott adni. (De kirándulni is elvitt bennünket, elsősöket…) Zemplén György (morális): Pipikémnek hívtuk, mert mindenkit így szólított. Gál Ferenc (dogmatika): néha latinul tartotta meg előadását. Vizsgázni is lehetett nála latinul (egyszer nekem is sikerült). Amikor a dékáni székfoglalómat tartottam, közbeszólt: „Elég az már, abba is hagyhatnád…” Engem Bécinek hívtak a hallgatók, mert Béci bácsi (Görgényi Béla) utódja voltam. (Nagyon utáltam a Béci nevet…) Hétszer végigolvasta az Ószövetséget héberül. Radó Polikárp (szentségtan): alig látott, a hallgatók a hátsó padokba nagykabátokat ültettek. Egyszer valamiért visszament a szobájába, azt hitte, este van, levetkőzött és lefeküdt. A hallgatók hiába várták az órájára. Liptay György (nyelvi docens, prefektus): focizás közben összetört a szemüvegem, pénzt adott, hogy tudjak venni másikat. Az egyik óráról hívták ki, úgy vitték el, mert igazolta azokat, akik a teológiát a kistarcsai börtönteológián fejezték be (Mócsy Imre vezetésével). Akiket ő igazolt, azokat titokban felszentelték. Gründner Simon (nyelvi docens): rendszeresen kapott disznótoros ételeket, és meghívott bennünket lakomázni. Mócsy Imre jóban volt a tanárokkal. Az ünnepeinkre is eljött és mindenkinek felszolgált. A biblikus tanszékre (két börtön között) ő is pályázni akart, de a dékán azt mondta neki: „Tűnj el!”

A kispapság

A kar épületében mind a kispapoknak, mind a tanároknak kötelező viselet a reverenda kolláréval, ünnepek alkalmával cingulussal. A felsős kispapok kettesével laktak egy cellában, az elsősöknek és másodikosoknak közös tanulószobájuk és hálótermük volt. Itt a rendre az elsősök és a másodikosok duktora felügyelt. Este tíztől a reggeli végéig szilencium volt. Más cellájába belépni tilos (beszélgetés a társalgóban, a teraszon és a kertben lehetséges). Ebéd után este ötig kimenő, de csak kettesével szabad a városba kimenni. Máskor nem volt szabad elhagyni a szemináriumot, csak külön engedéllyel. Séta alatt tilos volt hazamenni vagy a lelkipásztorkodó papságot a városban meglátogatni.

Az ebédlőben mindenkinek saját evőeszköze és szalvétája volt. Ezeket az étkezés végén kitett meleg vizes fazékban mindenki maga elmosta, és a saját fachjába a helyére tette. Étkezés előtt és után latinul imádkoztunk (Oculi omnium…, Escam dedit/Agimus tibi gratias…). Az ima kezdetét és az étkezés befejezését a főduktor csengetéssel jelezte. Reggeli kezdetekor elhangzott az ambóról a Martirológium aznapra esedékes részlete latinul. Étkezés alatt felolvasás (lelki olvasmány). A felolvasást a főduktor mintegy félidőben leintette.

Lefekvés előtt minden este a kápolnába vonultunk, ahol a spirituális (néha a rektor) ún. punktákat adott (gondolatok az elmélkedéshez). Ettől kezdve szilencium volt reggeli végéig. Reggel fél óra elmélkedés volt a kápolnában, utána szentmise, majd reggeli.

Az Egyetemi templomban vasárnap 11-kor latin nyelvű ún. konventmise volt a kispapság részvételével. A mise alatt a schola a gregorián miseénekeket énekelte a latin Usualisból. Húsvét előtt a három szent napon a kispapság megtartotta az esti zsolozsmát, ugyancsak latinul, gregorián énekekkel. A kispapság számára évente egyszer egyhetes lelkigyakorlatot tartottak. A szeminaristák karácsonykor és húsvétkor egyházmegyéikben szolgáltak az ünnepen, utána hazamehettek családjukhoz.

Mikulás ünnepség: Szent Miklós napján a kispapság vidám ünnepet rendez, melynek fő témája az elöljárók és tanárok parodizálása. (Megsértődni nem illik.) Utána megérkezik a Mikulás, és mindenkinek ajándékkal kedveskedik.

Az ünnepek

A tanév folyamán három ünnepi, közös szentmisén vesz részt a kar és a hallgatóság. Ezek a Veni Sancte, a gyászmise az elhunyt professzorokért és a hálaadó szentmise, a Te Deum. Ezek időpontját a dékán jelöli ki. A Veni Sanctét és a Te Deumot a dékán és a szeminárium rektora felváltva végzi. A tanári kar tagjai az első padsorban ülnek, jobb és bal irányban kinevezési sorrendben, előttük a pad könyöklőjét piros (Veni Sancte, Te Deum) vagy fekete (gyászmise) takaró fedi. A kar évente négy kari ülést tart. Ezeken csak a tanszékvezetők vesznek részt. A kari ülést a dékán vezeti. A kari tagok a tárgyalóasztalnál kinevezési sorrendben ülnek és szavaznak. Titkos szavazás (személyi döntések) esetén a szavazócédulákat a jegyző egy serlegbe gyűjti, majd a dékánnal megszámolják, összesítik, és a dékán kihirdeti az eredményt. Első napirendi pont az előző kari ülés jegyzőkönyvének felolvasása és jóváhagyása. A kari ülések után a professzorok és a szemináriumi elöljárók a szemináriumban együtt ebédelnek a kar költségén. Az utolsó kari ülés időpontja június 1. (ha ez vasárnap, akkor 2.). A kari ülés előtt az Egyetemi-templomban gyászmisén imádkoznak az elhunyt professzorokért, tanárokért, elöljárókért, munkatársakért. A szentmisét követően a tanári kar a kriptába vonul, koszorút helyez el a kripta oltárán, beszenteli az ott lévő sírokat, és imádkozik az elhunyt professzorokért és munkatársakért (új: Rózsa Huba kezdeményezése).

Rendezvények

Évnyitó. A kar az ünnepre meghívja a testvérintézmények képviselőit. A kari tagok és a vendégek a Dékáni Hivatalban gyülekeznek, majd a munkatársak elkísérik a vendégeket, hogy foglalják el helyüket a díszteremben fenntartott helyeiken (ma: HTK-tetőtér). A kar bevonulása ünnepélyes: az élen egy kispap viszi a pédumot, ezt követik a kari tagok (fordított) kinevezési sorrendben, végül a dékán. A bevonulást a jelenlévők felállva fogadják, miközben a tanárok elfoglalják helyüket két oldalt, a főasztalnál a dékán, a praedékán, vagy ha van dékánváltás, a prodékán és a kari jegyző. A nemzeti himnusz eléneklése után helyet foglalnak. Következik az új hallgatók eskütétele: a pédumot[3] középre állítják, az új hallgatók köréje állva, két ujjukat ráhelyezve vagy felemelve elmondják a hallgatói esküt, amelyet a jegyző olvas fel az ambóról. Ezután a dékán részletesen beszámol az elmúlt tanévben történt eseményekről. A dékáni tisztség átadása (ha van váltás): a dékán leveszi válláról a dékáni láncot és az új dékán[4] vállára helyezi. Helyet cserélnek, leülnek, és az új dékán megtartja székfoglaló előadását. Ha nincs dékánváltás, az eddigi dékán tart szakterületéről új tudományos előadást. A dékán egy évig tölti be hivatalát, a hetvenes évektől két évig, és egyszer újraválasztható. Az ünnep befejezése: a Szózat eléneklése után kivonulás fordított sorrendben. Végül a dékán a tanári kar tagjait és a vendégeket baráti beszélgetésre, szerény agapéra hívja a dékáni hivatalba.

Évzáró. Előkészület, bevonulás: mint az évnyitó alkalmával. A jubiláns doktori diplomák átadása: A dékán köszönti és méltatja a jubilánsokat, majd a jegyző szólítja az 50, 60, 70 éves ünnepelteket, és sorban átadja nekik a megfelelő diplomát. A jubilánsok a főasztalnál mindenkinek kézfogással köszönik meg az elnyert diplomát. A jegyző felkérésére a kijelölt jubiláns az ambóhoz lép, és mindannyiuk nevében köszönetet mond a megtiszteltetésért.

A jegyző szólítja a hallgatókat, akik a tanév végére elnyerték a teológiai abszolutóriumot. A végzettek a dékán elé járulva átveszik diplomájukat. A jegyző szólítja a hallgatókat, akik a tanév során elnyerték a teológiai tudományos fokozatok valamelyikét. A végzettek a dékántól átveszik diplomájukat. A diplomák átadása után az arra kijelölt hallgató köszönetet mond a képzésért az alma maternek. Doktorrá avatás: A doktori fokozatot elnyert hallgatók a pédumhoz lépve két ujjukat a pédumra helyezve leteszik az akadémiai hűségesküt. (A jelenlévők az eskü alatt állnak.) Ezután következik a doktori eskü letétele, majd az avatottak egyenként a dékán elé lépve megkapják tőle a doktori diplomát. A dékán (ülve) kezet fog velük e szavak kíséretében: „Doktorrá fogadom!”, majd ugyanígy a prodékán és a jegyző is. Végül az új doktorok egyike is elmondja köszönetét. Az ünnep befejezése: mint az évnyitó esetében.

A szeminaristák Magyar Egyházirodalmi Iskola néven önképzőkört működtetnek. 1960-től egy ideig ennek működése tilos volt. Folyóirata Új Centralista néven 1986-ban jelenhetett meg újra Lékai bíborosnak tisztelegve. Korábban 1937–47 között jelent meg 17 száma.[5]

Könyvtár

A professzoroknak saját kulcsuk volt a könyvtárhoz, bármikor bemehettek, elvihettek könyveket. Mivel a könyvtár állománya így lassan fogyatkozni kezdett, ez a lehetőség megszűnt.

Aistleitner-ünnepség

1983-ban, Aistleitner József születésének 100. évfordulója kapcsán az Újszövetségi Tanszék emlékünnepet rendezett. Műsor: A nemzetközi ismertségű professzor munkásságának ismertetése (a szíriai Ras Samrában talált ékírásos óhéber szövegek megfejése, ezekhez szótár készítése), latin nyelvű jelenet előadása (Damazusz pápa a Szentföldre küldi Szent Jeromost, hogy fordítsa le a Szentírást az eredeti nyelvekből), az ékírásos táblák bemutatása (minden résztvevő kapott egy eredetiről másolatot: kiégetett agyagtáblát ékírásos szöveggel). Másnap a résztvevők számára jutalomvendégség egy kínai vendéglőben (körülülve egy háromszintes forgatható asztalt sokféle kínai étellel, étkezés bambuszpálcikákkal). Aistleitnert a hatóság gyanúsnak találta: külföldről postán kapta az ékírásos szövegeket, és azt hitték, kémkedik: titkosírással bonyolított kémkedést folytat.

A szeminárium ebédlője igazán szép, kolostori jellegű volt, mígnem a hetvenes években szét nem szedték, helyette söröző módjára vasszékekkel négyes asztalokat állítottak be. Az eredeti, veretes berendezést szétverték, eladták. Szerencsére később egy jobb belátású elöljáró helyreállította az egészet (egyes professzorok jelentős anyagi támogatásával).

1960-ban az Egyetemi templomnak még nem álltak a tornyai. A kertre néző cellasor lakói még négy éven át reggeltől estig élvezhették a kertben dolgozó kőfaragók koncertjét.
A Hittudományi Kar rendszeresen adományoz díszdoktori címet kiemelkedő hazai és nemzetközi személyiségeknek, a korábbi időkben például Ijjas József kalocsai érseknek és Heinz Schürmann német biblikusnak, az utóbbi időben pedig olyan nevezetes egyházi személyeknek, mint pl. Zenon Grocholewsky bíborosnak, a római Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja prefektusának, a Gregoriána Pápai Egyetem nagykancellárjának. (A díszdoktori cím átadása általában külön ünnepség keretében történik.)

1950-től minden lelkipásztornak és valamely tisztséget betöltő személynek le kellett tenni az államesküt.[6] Aki erre nem volt hajlandó, az semmilyen lelkipásztori és oktatói tevékenységet nem végezhetett az Egyházban, és nem kapott az államtól ún. kongruát, fizetéskiegészítést. Mivel az Egyházat megfosztották működésének anyagi forrásától, „A Magyar Népköztársaság Kormánya a többi vallásfelekezettel már megkötött megegyezés szellemében kész gondoskodni a katolikus egyház anyagi szükségleteinek fedezéséről oly módon, hogy 18 éven át, tehát addig, amíg a katolikus egyház saját forrásaira támaszkodva maga tudja fedezni anyagi szükségleteit, három-, ill. ötévenként arányosan csökkenő mértékben megfelelő összeget utal ki katolikus egyházi célokra. A Magyar Népköztársaság Kormánya az anyagi gondoskodás keretén belül külön súlyt helyez a lelkészkedő papság megfelelő létminimumának biztosítására.” (1950.7.30.) Úgy gondolták, hogy 18 év után már nem lesz kinek adni… A káplánok pl. 400 Ft-ot kaptak, a plébánosok 600-at, mi, teológiai tanárok 2.000 Ft-ot, mivel ezenkívül más jövedelmünk nem volt (kivéve a misestipendiumokat).
Az Állami Egyházügyi Hivatal az arra hajlamos professzorokon, elöljárókon keresztül rendszeresen figyelte, ellenőrizte a kar és a szeminárium életét. E beszélgetések során a tanárokat igyekeztek egymás ellen hangolni, sajnos, nem eredménytelenül. Voltak is feszültségek évtizedeken át…

Késői próbálkozások

A hatóság felajánlotta, hogy a két intézmény az ország szívéből idilli, békés környezetbe költözzön, nevezetesen a Bakonyba, a zirci kolostorba. A javaslatnak nem volt sikere, nem is erőltették. – Az egyetem szerette volna birtokba venni a szeminárium kertjét. Ez sem sikerült: már elkéstek…

A Levelező Tagozat működésének 1987-es megindítása – Nyíri Tamás professzor kezdeményezésére – óriási jelentőséggel bírt a Magyar Egyház megújulása terén. Mire a tényleges változás megtörtént, és az újrakezdés lehetősége már nemcsak remény volt, hanem konkrét valósággá vált, több száz, talán több ezer felkészült, sok-sok diplomás, tenni vágyó, elkötelezett fiatal és középkorú keresztény testvérünk kezdhette meg az újjáépítést hitoktatói diplomával a kezében. A Katolikus Bibliatársulat megalakulásában és évtizedeken át kifejtett eredményes működésében is ők voltak a társulat egyik legfőbb erőssége. Nem beszélve a hitoktatás, a katolikus intézmények, a szerzetesi közösségek és a kibontakozó lelkiségi mozgalmak megújulásában játszott jelentős szerepükről. Jelenlétük azonban nem csak az Egyház megújulása miatt volt igazán fontos, hanem az oktatás egyéb területein, a gazdasági életben, sőt, a közigazgatásban is.

A ’90-es években a Hittudományi Kar végül megkapta az V. ker. Veres Pálné u. 24. sz. alatti ingatlant. Évekig tartó átalakítás után a kar átköltözött új székhelyére. 1997-ben azoknak a professzoroknak a tudományos besorolását, akik a doktori fokozat megszerzése után nyugati egyetemeken további, magasabb szintű képzésen vettek részt, átminősítették PhD-vá. 1998. június 24-én Seregély István érsek felszentelte az ingatlant, így 1998 szeptemberében az oktatás megkezdődhetett az új helyen. Ezzel véget ért a kar és a szeminárium majd fél évszázados kényszerű szimbiózisa. De a kispapság ebbe csak részben nyugodott bele: mivel a két intézménynek az épülete fizikailag összeér, közvetlen átjáró keletkezett, amelyet fegyelmi okokból lezártunk. Az átjárót azonban a kispapok önkényesen feltörték. Azóta akadálytalan az átjárás mindkét irányban: civil hallgatóink is bármikor át tudnak menni az egykori „hortus conclusus”-ba.

Azt hiszem, a fent említett, mára már elfeledett szabályok közül sokat ma is érdemes lenne újra követni. Jót tenne az intézmények önbecsülésének és tekintélyének.

[1] Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Kara

[2] Potyondi Imre szemináriumi rektor punktáinak igen gyakran visszatérő motívuma

[3] A rektori pédum az egyetemi méltóság jelképe. A miénk éke a Szeplőtelen Szűz a kis Jézussal. 1950-ben elvették karunktól, és ötvenéves fogság után az új évezredben került vissza hozzánk. Azóta, mint korábban, a Hittudományi Kar őrzi. (Közben az Actio Catholicától kaptunk egy ideigleneset.)

[4] Dékánná választani csak nyilvános rendes professzort lehet. A választás a negyedik kari ülésen történik, a kinevezési sorrendet követve (kivéve „magasabb szempont” érvényesülése esetén. Ilyen is volt szép számmal…)

[5] Ld. www.ppek.hu/k1012.htm

[6] Én, ... esküszöm, hogy a Magyar Népköztársasághoz, annak népéhez és alkotmányához hű leszek: az alkotmányt és alkotmányos jogszabályokat megtartom; az állami hivatalos titkot megőrzöm, hivatásom körében a nép érdekeinek szolgálatában járok el és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy működésemmel a Magyar Népköztársaság megerősödését és fejlődését előmozdítsam. – A Minisztertanács 4288/1949. sz. rendelete (X. 22) Ezt az 1949-es egyházüldözési törvényt Medgyessy Péter 1990-ben helyezte hatályon kívül.

Felhasznált irodalom:
Magyar Katolikus Lexikon
Török József – Legeza László: A Hittudományi Kar története, Mikes kiadó 1999.

Szerző: Tarjányi Béla

Fotó:

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria