A program a harmadik imaóra elimádkozásával kezdődött, majd a püspök köszöntötte a jelenlévőket, és ismertette a rekollekciók éves témáját. Előadásában először több szentírási szakaszt idézett, amelyek a hűségre buzdítanak, és annak gyümölcseiről szólnak. Ezután a papi hűség mindennapi megéléséről beszélt: a liturgia és a szentségek kiszolgáltatása terén, valamint a hívek közösségének építésében és összegyűjtésében. A főpásztor kitért továbbá a papi hűségre az egyházi javak gondos kezelése, a lelkiismeretes adminisztráció, a személyes életpélda és a papi közösség ápolása szempontjából is.
„A hűség a kis dolgokban nem mellékes, hanem az igazi nagyság forrása. Buzdítsuk tehát egymást a hűségben való kitartásra! Imádkozzunk egymásért, hogy hűségesek legyünk a kicsiny dolgokban, és így remélhessük, hogy egy napon az Úr szavaival szólít meg bennünket: »Jól van, derék és hű szolgám! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád! Menj be urad örömébe! (Mt 25,23)«” – zárta gondolatait Mirko Štefković.
A lelkigyakorlat második részében a papok átvonultak a Nepomuki Szent János-székesegyházba, ahol Halmai János atya kihelyezte az Oltáriszentséget, majd a résztvevők közösen, csendben imádkoztak. A találkozó közös ebéddel zárult.
Forrás és fotó: Illés Hajnalka/Nagybecskereki Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



