A jövő évi Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó önkéntesei találkoztak Erdélyben

2017. április 26. szerda 11:39

A közelgő, 2018-as OKIT önkénteseinek első csoportját is képezték az ifjúsági csoportvezetők tavaszi találkozóján a Szatmár megyei Erdődhegyen. Negyvenhét fiatal vett részt április 21. és 23. között a Helga Winter közösségi házban rendezett tavaszi csoportvezető-képzésen.

Azok kaptak meghívást az egyházmegyei ifjúsági irodától, akik plébániájukon segítséget nyújtanak az ifjúsági élet megszervezésében, programokat készítenek elő, de segítenek az egyházmegyei szintű ifjúsági rendezvények lebonyolításában is.

A tavaszi képzési hétvége egyben a nyári táborok előkészítése is, de idén már megkezdték a 2018-as Országos Katolikus Ifjúsági Találkozóra (OKIT) való felkészülést is. Ennek házigazdája a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye lesz, és Szatmárnémetiben rendezik majd. Azokkal a fiatalokkal, akik jövőre legalább a 18. életévüket betöltik, és szeretnének önkéntesként segíteni, szombaton elbeszélgettek, bemutatták nekik az OKIT-ot, az önkéntesek feladatait és felelősségét. Akik már korábban részt vettek ilyen rendezvényen, meséltek róla, és a fiatalok maguk is összeírták, milyennek tervezik a találkozót. Mint elmondták, meg szeretnék mutatni, hogy az egyházmegyében összeszokott, jó ifjúsági közösség él és működik, és átadnának valamit a helyi hangulatból: azt a jó érzést, amelyet ők maguk is átélnek a helyi programok, táborok alkalmával.

Vasárnap az idei nyári gyermektáborok témáján gondolkodtak, mottót kerestek, felvázolták ötleteiket, amelyekből a következő találkozásukig, a próbatáborig válogatnak. A tavaszi képzési alkalom szép lezárása volt a fény útja, amelyet a keresztúti ájtatossághoz hasonlóan végeztek, de már a feltámadástól, húsvéttól pünkösdig tekintették át a történéseket, és szabadtéren, tizennégy stációval, imádságos, elmélkedő formában végezték.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Külhoni
Vezető híreink - olvasta már?
karmelhegyi-boldogasszony-bucsut-unnepeltek-marosszentgyorgyi-karmelita-kolostorban
Kármelhegyi Boldogasszony-búcsút ünnepeltek a marosszentgyörgyi kármelita kolostorban

Székely János szombathelyi megyéspüspök főcelebrálásával ünnepi szabadtéri szentmisére hívták a híveket, a családokat a kármelita nővérek a marosszentgyörgyi Kis Szent Teréz-kolostorba július 16-án.

2018. július 19. csütörtök
elismertek-nagy-hazaspar-munkajat
Párkapcsolatra oktatnak felsőfokon – Elismerték a pécsi Nagy házaspár munkáját

Június elején adták át a családbarát szemlélet terjesztését elismerő Kopp-Skrabski-díjakat. A közönségdíjat Nagy Péter, a Pécsi Egyházmegye közoktatási munkatársa és felesége, Nagyné Dékány Judit nyerték el a családi életre nevelésben végzett hatékony tevékenységükért.

10:05