A látványtól a jelig – Deim Pál művészete

Kultúra – 2023. június 5., hétfő | 9:51

Gyakran megtapasztalhatjuk, milyen nehéz befogadni a kortárs művészetet. Stílusosan szólva „oltári” nagy a különbség a 20. századi és a megelőző évszázadok képzőművészete között.

Többször említettük már, mekkora vízválasztó volt Európa történelmében az első világháború; semmi sem mehetett tovább úgy, ahogyan addig volt. Beköszöntött a teljes létbizonytalanság kora, ami persze többé-kevésbé addig is jelen volt, de onnantól kezdve állandósult. Lehetetlennek tűnt, hogy a festészet vagy akár a kultúra egyéb területein működők mindent ugyanúgy csináljanak, mint a „boldog békeidőkben”. A lövészárkok sötét rettenetét túlélt katonák nem festhettek idillikus tájképeket, pipacsos mezőkön üldögélő szépséges fiatal lányokat. Legalábbis azok a festők nem, akik mindig az éppen „létező jelenben” éltek, és képesek voltak közvetlenül reagálni a korukra. Drámaian jó példája ennek a német Otto Dix vagy Käthe Kollwitz, akik a nagy háború túlélői közül talán a legbrutálisabban fogalmazták meg képeiken a front borzalmait és azoknak a polgári életre is átterjedő hatásait.

Németh Lajos művészettörténész professzor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori nagyszerű tanára ezt írta a modern művészet kezdeteiről A művészet sorsfordulója című könyvében: „A művészettörténészek túlnyomó része megegyezik abban, hogy 1880–85 között bontakozik ki a 19. század művészetének harmadik nagy szakasza. Ahogy a realizmus megszületésekor még élt a nagyromantika, a nyolcvanas években is virágzik még a naturalizmus, illetve az impresszionizmus, megszületnek azonban a századvég jellegzetes irányai: a neo- és a posztimpresszionizmus, a szimbolizmus és a szecesszió. E kor már művészi forradalomtól terhes, ez már csakugyan a legszűkebb értelemben vett modern művészetnek táptalaja, valódi vízválasztó: a régi, klasszikus értelemben vett művészet záróakkordja és egyúttal a legújabb művészi kor, a számunkra kortársi művészet nyitánya. A művészetnek ez a funkcióváltozása, amelynek csírái már megtalálhatók a 16. század végétől, és amelynek első átütő erejű, pregnáns jelentkezése volt a romantika, ekkor válik korszakot meghatározó valósággá. E nagy vízválasztó, átmeneti periódus egészen a 20. század első évtizedéig, a nagy minőségi ugrópontig, az 1910 körüli fordulatig tart. Ekkor már nyilvánvalóvá válik, hogy közel két évezredes fejlődés zárult le, és valami minőségében egészen új van születőben, aminek ma is kortársai, szemlélői és alakítói vagyunk.” 

Ezekre az előzményekre azért volt szükség, hogy kicsit világosabban láthassuk, jobban megérthessük Deim Pál művészetét, akinek életmű-kiállítását március 17-éig nézhették meg az érdeklődők a Virág Judit Galériában. Deim Magyarországon a neoavantgárd egyik legjelentősebb képviselője volt. Képeinek többsége az absztrakt művészet kategóriájába tartozik, ámbár, mint mindenki, először ő is a hagyományos úton indult el. Festményeinek jó részén figurát is láthatunk. Visszatérő motívuma, amely gyakran előfordul a képein, kapszulára emlékeztet. Alakjai stilizáltak, erősen jelzésértékűek, talán Le Corbusier Modulor figurái is eszünkbe juthatnak róluk – arctalanok, akár valamiféle sakkfigurák is lehetnének. (A századelőn az olasz Giorgio de Chirico, a metafizikus festészet alapítója is bábfigurákat festett a képein.) Jellemző Deim alkotásaira a tömörítés és a leegyszerűsítés. Képeinek, térplasztikáinak, a síkból kidomborodó alkotásainak azonban, ha jobban megnézzük, a puszta látványon túl mélyebb mondanivalójuk is van. Nem öncélú művek ezek, a természetben látható motívum feloldódik, jellé egyszerűsödik bennük. A kortárs művészet gondolkodásra késztet, állásfoglalásra kényszerít. A naturalista, realista alkotásokat persze könnyebb befogadni. De miért válasszuk mindig a könnyebbik utat? 

Azt mondtuk, mélyebb mondanivaló húzódik meg Deim Pál festményei, tárgyai mögött. A Virág Judit Galériában rendezett kiállításának a Csendek – Az életmű új rétegei címet adták. Mindenképpen figyelemre méltó a művész Síremlékterv című, olajjal fára festett plasztikus alkotása. Szürke, sematikus háttérből emelkedik ki a vöröses-rózsaszínes emberi figurákra emlékeztető fekvő alakok sora. 

Deim művein felfedezhető egyfajta szakralitás, megjelenik bennük az áldozathozatal és a gyász témája, az emlékmű kérdésköre, s persze a szerelem és a termékenység misztériuma is. Többször láthattuk Deim Pál sajátos megfogalmazásában a Golgota témakörét is.

Érdekes műve a Szerb kereszt című, fából faragott plasztikája, amely nyerseségében emlékeztet a szentendrei szerb templomok néhol ugyan korhadó, mégis szép formájú keresztjeire. A kereszt mint motívum gyakori az alkotásain, ilyen például a Gyász vagy a Vetített Golgota című is. De a humornak sem volt híján a művész. A Bevettem című műve (2012) egy hatalmas emberi figurára vagy talán inkább bábura emlékeztető, orvosságos dobozokból összeragasztott, szoborszerű alkotás.

Deim Pál ízig-vérig szentendrei művész volt, ott született 1932-ben, s ott is halt meg 2016-ban. Egyik Golgota-alkotását 1956-os emlékműként állították fel Győrben, 1993-ban.

Szöveg: Mészáros Ákos

Fotó: Mészáros Ákos; portré: Deim Péter

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. május 28-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg. 

Kapcsolódó fotógaléria

BevettemDeim Pál (Deim Péter felvétele)Falfestménypályázat_KiskőrösGolgota vörös háttérrelGolgotaGyászÖlelésSíremléktervSzerb keresztTájékozódási plasztikaVetített Golgota