A legfontosabb, hogy Jézusnak szolgálunk – Ministránstalálkozót tartottak Egerben

Hazai – 2022. október 1., szombat | 19:15

A pandémia miatt kimaradt évek után – több száz fő részvételével – tartották meg október 1-jén a főegyházmegyei ministránstalálkozót Egerben. A szombat délelőtti szentmise elején a fiatalokat Lóczi Tamás érseki tanácsos, az Egri Hittudományi Főiskola spirituálisa köszöntötte.

A szentmisét Ternyák Csaba érsek mutatta be. A főpásztor úgy fogalmazott, „mi vagyunk azok a makacs emberek, akik csak Jézusnak szolgálunk, őt viszont akkor is szolgáljuk, ha esik az eső, fúj a szél, háború van, infláció van, millió gond gyötri az embereket. Számunkra akkor is a legfontosabb, hogy Jézusnak szolgálunk.” 

Ezekkel a gondolatokkal köszöntötte az egybegyűlteket, azt kérve, hogy legyen ez egy igazi örömünnep, amikor egymással találkozunk.

Láthatjuk, hogy a szomszédban, a közeli településeken, egyházmegyénkben vannak olyanok, akiknek Jézus szolgálata a legfontosabb célkitűzése. Legyen ma minden keresztény hívőnek, minden katolikus életének ez a központi üzenete – buzdított a főpásztor.

A szentbeszéd megtartására Resch Tamás káplánt kérte fel az érsek, aki a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyében, Kárpátalján, Ukrajnában teljesít missziós szolgálatot. Ő arról beszélt: sokan értik, hogy milyen fontos a „szolgálat”, és aki Jézusnak, az Istennek szolgál, annak neve – ahogy a Bibliában áll –  fel van írva a mennyországban.

A szolgálat fontos szó, de nem igazán divatos – fejtette ki a lelkipásztor. – A szüleink nem buzdítanak minket arra, hogy szolgák legyünk, de nekünk mégis ez ma a legnagyobb örömünk, mert Isten szolgái vagyunk. Ha a problémáink, nehézségeink ezt „látják”, inkább megfutamodnak, ezt jelenti, hogy „kígyókon és skorpiókon sétálhatunk”. Ha látunk egy kígyót, ami veszélyes, azt mondjuk: nem érhetsz hozzám, mert én az Isten szolgája vagyok. S mennyi ilyen kígyóval találkozunk! Legyen az egy matematikadolgozat, ami rögtön megijeszt, egy kémiafelelés, egy munka, amit nem tudok megcsinálni.

Számomra is nehéz mindez, akár csak az, hogy ide álljak elétek beszélni. De ilyenkor eszembe jut, hogy rám az Isten vigyáz. Mérgező lehet egy veszekedés, otthoni bunyó a testvérrel, vagy kicsúfolni a másikat. És az ilyenek után rájövünk, hogy egyedül maradtunk. De ne féljünk, jusson eszünkbe, hogy Isten szolgái vagyunk – mondta Resch Tamás.

A káplán felhívta a figyelmet arra is, hogy a mi nevünk fel van írva a mennyben. Azt mondta, amikor kérjük az Istent, szívesen segít nekünk. Olyan ez, mint amikor valakinek benne van a száma a mobilunkban. Ha valamelyik barátunk keres, rögtön szívélyesen vesszük fel a telefont. Mi sem egy idegent hívunk, hanem egy ismerőst, aki tudja, hogy a szolgái vagyunk, Ő az, aki megment bennünket.

A mi szolgálatunk nem is igazi szolgálat, hiszen sokkal inkább Isten az, aki szolgál nekünk.

Ő az, aki csak annyit mondott, legyen világosság, és lett világosság, annyit mondott, hogy essen az eső, és esett az eső, legyen szárazföld, és lett szárazföld; ha Ő valamit parancsol nekünk, az magától megtörténik, anélkül, hogy mi összetörnénk magunkat – mondta a káplán.

Nagy örömmel szolgálunk az Istennek, örömmel szolgálunk Jézusnak, mert Ő az, aki szeret bennünket, megvéd, és Ő az, akit bár Úrnak hívunk, ezen az ünnepen leveszi a ruháját, megmossa a lábunkat, és felszolgál az asztalnál. Ezért folytassuk az ünnepet, hogy megtapasztaljuk a csodáját, mert Ő él és uralkodik, mindörökkön örökké – zárta szavait Resch Tamás.

A szentmise végén Ternyák érsek köszönetet mondott a találkozó előkészítésében dolgozóknak, a szentmisében koncelebráló atyáknak, mindenkinek, aki végezte a szolgálatát. Azt mondta: senki sem egyedül tette a dolgát, Jézus senkit sem hagy egyedül, ahogy tanítványait is kettesével küldte, és apostolaiból is tizenkettőt gyűjtött maga köré. Egyúttal dicsérte a ministránsokat, akik „olyanok, mint a kisangyalok”, majd felkérte Vízi Jánost, az egri Belváros Főplébánia káplánját, hogy szóljon a ministránsokhoz.

Ő arra hívta fel a figyelmet, hogy egy évvel ezelőtt tíz ifjúsági régiót hozott létre az érsek az Egri Főegyházmegyében, amelyek programokat szerveznek, épp azért, hogy a fiatalok megtapasztalhassák a közösségbe tartozás élményét.

A ministránstalálkozó egész napos programsorozata a szentmise után egy közös fénykép készítésével folytatódott, az esős idő miatt bent a bazilikában.

Ezt követően a felnőtteknek az érseki palota Erdődy termében találkozási lehetőség nyílt a főpásztorral, míg a részt vevő fiatalok a Líceum és az Érseki Palota Látogatóközpont nevezetességeit ismerhették meg. 

A találkozó közös imával és az azt követő érseki áldással zárult a főszékesegyházban.

Forrás: Egri Főegyházmegye

Szöveg: Debnár Ádám

Fotó: Balogh Ferenc

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria