A magyar bencésekre is lehet szavazni a Highlights of Hungary jelöltjei között

Megszentelt élet – 2020. január 16., csütörtök | 12:16

Januárban lehet szavazatot leadni a kurátorok által kiválasztott jelöltekre, köztük a magyar bencés szerzetesközösségre, értve ez alatt a Pannonhalmi Főapátságot, Tihanyt és Bakonybélt.

A Highlights of Hungary projektet 2013-ban hozta létre a Super Channel csapata. Olyan sorozatot akartak elindítani, amely „a kurátori jelölésekkel szakmai alapokon nyugszik, de kategóriák nélkül, a nagyközönséget bevonva ad színes képet a hazai kreatív szektor produktivitásáról, eredményeiről”.

A kurátorokkal, a Highlights-jelöltekkel és partnereikkel, valamint a nagyközönséget is bevonva olyan közösséget kívánnak létrehozni, „melyet az értékek mozgatnak, melyben szakadékok helyett hidakat építünk, ahol az elismerés kultúráját igyekszünk meghonosítani”.

A felkért tíz kurátor és a szervezőcsapat is fejenként öt jelöltet nevez meg, akiknek teljesítményét, ügyét vagy üzenetét kiemelkedőnek tartja. A jelölés minden év decemberében történik, a jelöltek listáját pedig januárban publikálják. Pályázni vagy jelentkezni a Highlights of Hungary-jelölésre ilyen értelemben nem lehet.

Az év végén összeállított listát minden évben január elején publikálják, ekkortól indul a szavazás is a honlapon, mely egy hónapon át tart. Egy IP-címről ugyanazon jelöltre csak egy szavazat adható le, viszont abban nincs megkötés, hogy hány projektre lehet voksolni. Tehát akár több kedvencet is lehet egy-egy szavazattal támogatni.

A közönségszavazás első tíz helyezését, a különdíjakat és a kurátori díjat is kihirdetik a februári díjátadón. A Highlights csapata emellett azon dolgozik, hogy mind az ötvenöt jelölt történetét minél szélesebb körben eljuttassák a nagyközönséghez.

A többi jelöltről ITT tájékozódhatnak; szerepel köztük a bangladesi sziámi ikreket szétválasztó műtét orvoscsapata, illetve a kazincbarcikai Don Bosco Iskola is.

Forrás: Highlightsofhungary.com

Fotó: Merényi Zita; Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria