A MÉCS magyar vezetői lettek a világszervezet európai vezetői három évre

Kitekintő – 2019. július 23., kedd | 15:19

Július 10. és 18. között tartották a Christian Family Movement (CFM) – nálunk MÉCS Családközösségek – nemzetközi szervezetének tizennegyedik világtalálkozóját a mexikói Michoacán állambeli Moreliában. Közel ötszázan vettek részt a találkozón, amelynek mottójául ezt a gondolatot választották: „A család megszentelődésre hivatott, hogy minden otthonban Krisztus fénye ragyogjon”.

A részt vevő püspököket, papokat, diakónusokat és házaspárokat – köztük a magyarországi MÉCS-et képviselő két magyar házaspárt – Carlos Garfias Merlos moreliai érsek köszöntötte.

A találkozóra üzenetet küldött Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családbizottságának elnöke, aki hangsúlyozta: „Amikor a házastársak nemi, karakterbeli és neveltetési különbözőségeiből egység születik, amelyben a gyermekek is boldogan növekszenek, szinte észrevétlenül az életszentség munkálóivá válnak egymás számára, és otthonuk családegyházzá válik, amely valóban Krisztust sugározza. Minden földrésznek szüksége van szentségre törekvő házastársakra, akik Krisztus fényét sugározzák. Kortársaink közül sokan keresik az orientációs pontot, és sokszor nagyon nehezen találják meg, éppen azért, mert mi, keresztények elfelejtjük alapküldetésünket, hogy tartóra helyezett mécsessé, hegyre épült várossá kellene válnunk.”

A találkozó programjában színvonalas előadások és műhelyek, házaspárok tanúságtételei és a kontinensek vezetőinek beszámolói mellett helyet kapott több plébániai családközösség meglátogatása is. Így amellett, hogy a családokkal kapcsolatos problémák is napirendre kerültek, a találkozót a megszentelődésre szóló meghívás reménysége, a krisztusi életre törekvő házaspárok találkozásának öröme és a mexikói családok vendégszeretete jellemezte.

A háromévenként megrendezett világtalálkozókon történik a tisztújítás is; ennek során

idén Ménesi Balázs állandó diakónust és feleségét, Krisztinát, a magyarországi tagszervezet (MÉCS Családközösségek) vezetőit választották a világszervezet európai vezetőivé.

Latin-Amerikában több mint 117 ezer család, ebből Mexikóban 46 ezer család tartozik a CFM-hez. A mozgalom az 1950-es években indult a világ több országában, Spanyolországtól Észak- és Dél-Amerikáig. Házaspárok ezrei vettek részt a papok támogatásával családközösségek építésében, Joseph Cardijn bíboros Láss, ítélj, cselekedj (vagy: Megfigyelés, értékelés, cselekvés – MÉCS) elnevezésű módszere segítségével.

Ezek a családközösségek már 10–15 évvel a II. vatikáni zsinat előtt működtek, s a házas lelkiség tanulmányozása révén megélték és megújították az Egyház világi apostolkodását. A zsinat idején e családmozgalom állandó római küldöttsége tájékoztatta a család témaköre iránt érdeklődő püspököket, és tárta fel előttük mindazt a gazdagságot, amivel a Szentlélek megajándékozta a családokat.

1966-ban Caracasban alakult meg a különböző országok családközösségi mozgalmainak nemzetközi szervezete, az ICCFM. A Szentszék által elismert világi szervezethez ma a világ több mint ötven országában családok tízezrei tartoznak; a MÉCS Családközösségek által Magyarország 1998 óta az ICCFM teljes jogú tagja.

Forrás és fotó: MÉCS Családközösségek

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria