A körmenet a Szent Megváltó-templom felé
A körmenet a Szent Megváltó ferences templom és kolostor felé haladt. A menet elején a kusztódia szerzetesei haladtak, őket követte az új kusztos, majd Ibrahim Faltas OFM, a kusztódia vikáriusa és Alojzy Sławomir Warot OFM generális vizitátor. A menetet az Te Deum laudamus himnusz éneke kísérte.
A Szent Megváltó-templom bejáratánál Francesco Ielpót a szerzetesközösség vikáriusa, Piermarco Luciano OFM fogadta, aki ráhelyezte a stólát és átadta neki a mellkeresztet.
Miután szenteltvízzel meghintette a jelenlévőket, az új kusztos belépett a templomba.
Az egybegyűltek előtt a generális vizitátor felolvasta a rend miniszter generálisa, Massimo Fusarelli OFM által kiadott kinevezési dekrétumot. A kusztos ezután az oltárhoz lépett, és kezét az evangéliumra helyezve letette a hivatali esküt.
Végül átvette a kusztódia pecsétjét az előző kusztostól, Francesco Pattontól, aki ezzel hivatalosan is átruházta Francesco Ielpóra a vezetői felelősséget.
„Szükségét érzem, hogy tekintetemet Jézusra szegezzem”
Francesco Ielpo kusztosként mondott első beszédében köszönetet mondott a társadalmi élet és a diplomáciai testületek ünnepségen részt vevő képviselőinek jelenlétükért, és imádságos támogatásukat kérte.
Szerzetestársaihoz fordulva a hivatásról szólt elmélkedésében. „Az élet hivatás. Az Úr Jézus soha nem szűnik meg hívni minket. Életünk minden pillanatában és helyzetében
a Mester elénk jön, hogy találkozzon velünk, és arra hív, ami váratlan és emberileg lehetetlen”
– fogalmazott.
A Szentföldet jelenleg sújtó drámai helyzetről szólva rámutatott a hitre mint az egyetlen biztos alapra a válság közepette: „A viharban, amelyet a Szentföld jelenleg átél, szükségét érzem, hogy tekintetemet Jézusra szegezzem.
Nem egy valóságtól elvonatkoztatott Jézusra, hanem arra a Jézusra, akit felismerhetek a szentségekben, valamint a Szentföldön élő oly sok embertársunk arcán, akik a szegény és megfeszített Krisztus vonásait viselik.”
Beszéde után az új kusztos a testvériség kifejezéseként, a hagyománynak megfelelően egyenként megölelte a jelen lévő szerzetestestvéreit, és személyesen üdvözölte őket.
Ünnepélyes vesperás
Az új kusztos ezután a sekrestyébe ment, hogy felöltse a liturgikus öltözetet, majd ő vezette az ünnepélyes vesperást.
„Kérem a kegyelmet, hogy tudjam, mi a küldetésem, és ha már tudom, hogy mi az, képes legyek azt teljesíteni”
– kérte imádságban Francesco Ielpo.
„Testvér szeretnék lenni, és atya mindenki számára. Egyikünk sem lehet atya – tette hozzá –, ha nem élte át a fiúi lét tapasztalatát.” Francesco Ielpo e szellemben, hittel és bátorsággal kezdi meg szolgálatát kusztosként, akinek munkáját a Szentföld egész ferences közössége imádsággal kíséri.
Forrás és fotó: Custody of the Holy Land
Szalontai Anikó/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria























