A szentszéki szóvivő nyilatkozott a Vatikán és Kína közötti kapcsolatokról

Kitekintő – 2018. március 30., péntek | 19:10

Greg Burke szentszéki szóvivő újságírók kérdéseire válaszolva, akik a Szentszék és a Kínai Népköztársaság közötti megállapodásról érdeklődtek, a következő nyilatkozatot tette közzé március 29-én, nagycsütörtökön.

„Megerősíthetem, hogy nem közeleg semmiféle egyezmény aláírása a Szentszék és a Kínai Népköztársaság között. Szeretném hangsúlyozni, hogy Ferenc pápa továbbra is állandó kapcsolatban van munkatársaival a kínai kérdéseket illetően, és figyelemmel kíséri a folyamatban levő párbeszéd lépéseit” – nyilatkozta Greg Burke.

Az Adnkronos olasz hírügynökség a szentszéki közlemény kapcsán felidézte, hogy az elmúlt hónapban felmerült hírek szerint Kína és a Vatikán közel áll egy keretegyezmény létrehozásához hét püspök kinevezéséről, akiket Peking nevezett ki. Az ANSA olasz hírügynökség korábban arról írt, végső szakaszához érkezett a Kína és a Vatikán közötti egyezmény aláírása, amely már a hónap végén is bekövetkezhet. Ezt első alkalommal jelentette ki Chengde Guo Jincai püspök, az úgynevezett kínai patrióta egyház püspöki konferenciájának szóvivője. A patrióta egyház irányítója a pekingi kormány. A Global Times, amely a kínai kommunista párt napilapjának kiadványa, arról írt, hogy Guo püspök hangsúlyozza, hogy a megállapodás feloldhatja a püspökök kinevezésének nagy problémáját.

Az ANSA idézte Wang Meixiut, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia kutatóját, aki bizonytalanságról beszélt. „A püspöki kinevezések általános alapelveiről szóló egyezmény csak akkor teremthető meg, ha a két fél írásos dokumenumot vagy egy külön egyezményt ad ki arról, hogy a Vatikán elismeri a kínai kormány által támogatott hét püspököt”, akik közül néhányat kizártak az egyház közösségéből – emlékeztetett a kutató. Véleménye szerint fontos szempont, hogy „figyelembe kell venni a Kínában folyó jogi és politikai változásokat”. Utalt a vallási ügyek szabályainak felülvizsgálatára, mely azt mutatja, hogy az országnak „aktívan kell irányítania a vallást, hogy alkalmazkodjon a szocialista társadalomhoz.”

Március 21-én egy intézményi reform keretében felszámolták a kínai vallási ügyek hivatalát és feladatköreit ezt követően a Kínai Kommunista Párt Egyesült Munkafront osztálya vette át.

Március 28-án Kína ismét megerősítette, hogy őszintén keresi a kapcsolatok javításának lehetőségei a Vatikánnal. Ennek érdekében folyamatos erőfeszítéseket tesznek egy kompromisszumos megoldás elérésére és a kétoldalú, építő jellegű párbeszéd előmozdítására, valamint az előrelépések megvalósítására – nyilatkozta Lu Kang, a kínai külügyminisztérium szóvivője.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria