A szívben jól elhelyezett kereszt – Felföldi László negyedik nagyböjti katekézise

„Az emberi élet útja, az emberi sors mélye a találkozás. Találkozás emberekkel, találkozás a szeretettel és találkozás a velünk szembe jövő szenvedéssel. Ezt a különleges élethelyzetet látjuk a hagyományos imánkban, a keresztútban, Cirenei Simon és Veronika üzenetében, és ezt kell hogy fölfedezzük a saját, személyes életünkben is” – fogalmaz a főpásztor, emlékeztetve, hogy családban, személyes hivatásban nagyon sokszor úgy kapjuk a keresztet, mint Cirenei Simon.

„A családtagok összetartó erejének legnagyobb forrása a szeretetben egymás terhének elhordozása. Ez az, ahol megtaláljuk azt a valóságot, a szeretetnek azt a mélyét, biztonságát, örömét, amely elválaszthatatlan ettől a teherviseléstől. Így tudunk közel kerülni nagyon sokszor egymáshoz.”

Cirenei Simont kényszerítették. Nem ő választotta, akarta a kereszt hordozásának terhét. Nem kereste, mint ahogy

mi is nagyon sokszor rákényszerülünk olyan keresztek viselésére, hordozására, amit nem kerestünk, amiről azt gondoljuk, hogy nem a miénk.

Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy hol van az a határ, amikor a kényszer elmúlik, és azonosulunk azzal a kereszttel, amit vinnünk kell. A püspök  szerint ez a szívnek, a léleknek a mélye és titka. „Nem tudjuk, hogy Cirenei Simon mikor azonosult ezzel a kereszttel, mikor múlt el a kényszer, a fájdalmas tehetetlenség a szívében. Biztos, hogy megtörtént, magához szorította a keresztet, megértette ennek az üzenetét, és így lett ő ismertté az első keresztény közösségben és a történelem folyamán nekünk is.

A szívben jól elhelyezett kereszt életet adó ajándék és gyümölcs is lehet. Ami kezdetben csak bajnak, szenvedésnek, szerencsétlenségnek látszik, később nem egyszer kinyitja a kaput, megnyílik az életünkben az az út, amely bevezet bennünket egy nagyobb jóba. De nem mindig van ez így! Nem mindig látjuk meg ennek a földi életben megtörténő beteljesedését. Erre ad választ, erre ad végső megoldást Jézus feltámadása, az élet és a szeretet győzelmében.”

Veronika példája azt mutatja, hogy nem megoldanunk kell egy szenvedést, hanem egy kendőnyi, egy veronikányi szeretetet kell adnunk

– magyarázza a főpásztor. „Egy látogatásnyit, egy mosolynyit, egy pohár vizet, ami valahol mégiscsak egy óriási ajándék, amely segít ennek a szenvedésnek a viselésében. Erre tanít bennünket Jézus, amikor azt mondja, hogy csak ezt fogja kérdezni az út végén: mennyi veronikányi szeretet volt a szívedben, életedben? Ez mindig ott van, ezt mindig meg tudjuk tenni, erre mindig képesek vagyunk.

A szeretet cselekedete belevési az ember szívébe Jézus valódi képét, mert csak a szívünkben láthatjuk Jézust.

Csak a szeretet az, ami látóvá és tisztává tesz bennünket.

Csak a szeretet által ismerhetjük meg Istent, aki maga a szeretet. Ezért kell hogy mindig legyen, és ott is van a szívünkben, az a kendőnyi, az a veronikányi szeretet.”

Forrás és videó: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír