A világ vezető bibliatudósai találkoznak Szegeden

Hazai – 2014. július 21., hétfő | 11:56

A világ vezető bibliatudósai, Újszövetség-kutatók találkoznak augusztus elején Szegeden az SNTS nemzetközi konferenciáján, melyet először rendeznek Magyarországon – tájékoztatta Benyik György főiskolai tanár, a szervezőbizottság elnöke az MTI-t.

Az SNTS-t (Studiorum Novi Testamenti Societas) anglikán és református professzorok alapították 1938-ban Birminghamben, de később katolikus kutatók is csatlakoztak hozzá – ismertette a teológus.

Hagyomány, hogy minden évben más-más intézmény nyerheti el a szervezet éves tudományos seregszemléje rendezésének jogát. A 2014-es konferenciát a Szeged–Csanádi Egyházmegye és a Szegedi Tudományegyetem közösen szervezi.

A tanácskozáson meghívásos alapon vehetnek részt a tudományos társaság tagjai. Eddig több mint ötven ország 130 egyetemének kutatói jelezték érkezésüket.

A bibliatudósok között – a fennálló felekezeti különbségek ellenére – hosszú idő óta jó szakmai kapcsolat alakult ki. Az augusztus 2-án kezdődő konferencia munkájában részt vevő magas képzettségű ókorkutatók, nyelvészek, bibliafordítók mindannyian elkötelezettek a Szentírás, ezen belül elsősorban az Újszövetség mind alaposabb megismerésének, tudományos és módszeres vizsgálatának.

Amint arról korábbi hírünkben is olvashattak: a plenáris és a nyolc párhuzamosan folyó kisebb előadásokon elhangzó referátumok, valamint a tizennégy szemináriumban szervezett munkacsoportokban folytatott viták rendszerint hosszabb időre meghatározzák a bibliatudomány kutatási irányát és a jövendő publikációkat.

Az SNTS tudományos találkozóját elő-konferenciaként a jórészt kelet-európai bibliakutatókat tömörítő EELC (Eastern European Liaison Committee) tanácskozása előzi meg.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria