Ahová még a babák is járnának – Identitás- és hagyományőrzés a margitosok baráti körében

Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja által fenntartott Szent Margit Gimnázium nemcsak Újbuda, de egész Budapest egyik leggyönyörűbb, neobarokk stílusú épületében működik. A Villányi út elején álló épületet Fábián Gáspár építész tervei alapján 1930–1932-ben emelték.

A gimnázium 1920-ban jött létre. Több mint harminc évvel ezelőtt alakult meg a Budai Margitosok Baráti Köre, jelenleg mintegy negyven tagja van. Az intézmény egyik tágas termében, a volt rendi iskolaigazgató-helyettes, a 2018-ban, kilencvenéves korában elhunyt Hargitai M. Magna nővér egykori szobájában beszélgetünk Bécser Péterné Krisch-Fekete Irénnel és Schweighoffer Tiborné Máriával, a baráti kör két tagjával, valamint Gidófalvy Dénes elnökkel. A beszélgetéshez csatlakozott Bodroghelyi Jánosné öregdiák is.

A hölgyek közel járnak már a kilencvenhez, de a szemük derűs, mosolygós. Keserűségnek, szomorúságnak a nyomát sem fedezem fel rajtuk. 

Bécser Péterné egyedüli gyermek volt, édesapja orvosként, édesanyja gyógyszerészként dolgozott. Hamar félárvaságra jutott, mert édesapja 1945-ben bombatámadás áldozatává vált. Irén 1940-ben lett a Szent Margit Gimnázium tanulója, és itt maradt az egyházi iskolák 1948-as államosítása után is. Mivel 1951-ben az Agráregyetem került az épületbe (az intézmény néhány évvel később Martos Flóra, majd Szlovák, végül Kaffka Margit Gimnázium néven működött, egészen 1996-ig), a diáklányokat szétszórták más iskolákba. Irént a Jurányi utcai gimnáziumba irányították, ott érettségizett 1952-ben.  

Schweighoffer Tiborné Mária negyedik elemistaként 1939-ben lett a Szent Margit Gimnázium tanulója. Egészen 1948-ig járt ide. Az egyházi iskolák államosítása után a Ranolder Jánosról elnevezett szakközépiskolába került, ahol varrást is tanult. 

A beszélgetésből hamar kiderül, hogy mindketten nagyon szerettek a Szent Margit Gimnáziumba járni. Bécser Péterné felidézi: könyörgött az édesanyjának, hogy a játék babája is hadd legyen margitos diák, mert neki nagyon jó dolga van ott. Ezért az édesanyja megvarratta a szabónál a gimnázium egyenruháját, a blúzt, a sötétkék nyakkendőt és az ugyanilyen színű rakott szoknyát, s abba öltöztette a babát, amely még ma is megvan, látható az intézmény történetét bemutató kiállításon.

Bécser Péterné nagyon szerette az apácákat, mert bár szigorúak voltak, ugyanolyan igazságosak és irgalmas szívűek is. Minden diákot egyenlőnek tekintettek.

Mindegy volt számukra, hogy a tanuló katolikus vagy református, gazdag grófkisasszony vagy szegény családból származik, egyformán szerették mindegyiküket. Egyszer az igazgatónő azt mondta neki, küldje be az anyukáját. „Egész éjjel nem tudtam aludni, törtem az agyam, mit követhettem el.” Amikor a diáklány, Irén édesanyja bement az igazgatónőhöz, kiderült a kérés oka: a kislánynak volt egy kis barna bundája, abban járt iskolába. Az igazgató kedvesnővér azt kérte az édesanyától, legyen szíves, vegyen a lányának egy sötétkék téli kabátot, nehogy szomorúak legyenek a szegényebb tanulók, akiknek nincs bundájuk. 

Bécser Péterné az érettségi után – édesanyja példáját követve – gyógyszerészeti tanulmányokat folytatott, majd patikusként dolgozott. Férjhez ment, két fia született, az egyikük ferences szerzetes lett, a másikuk építőmérnök. Négy unokája van, közülük két lány márciusban férjhez megy, ezért reméli, hogy hamarosan megérkeznek a dédunokák is. 

Schweighoffer Tiborné Mária csak megerősíteni tudja egykori iskolatársa szavait, hozzátéve, az őket nevelő apácáktól a humor sem állt távol, s diáklányokként egyenesen rajongtak némelyikükért. Nem emlékszik, hogy bárki is sírt volna az iskolában, mert soha senkit nem csúfoltak ki azért, ha valamit nem tudott.

A nővérek mindenkiből megpróbálták kihozni a legjobbat, és mindent szeretettel tettek.

Az ötgyermekes családból származó Máriának a nővére is a Szent Margitba járt, tizenkét évig. Édesapjuk gépészmérnök volt, édesanyjuk a gyerekek nevelésével foglalkozott. Amikor az iskolát államosították, a kedvesnővérek berendeztek az épületben egy varrodát, és mivel ügyes kezűek voltak, csodálatos kosztümöket, öltönyöket varrtak a szülőknek. Mária rendszeresen látogatta őket, Mirjam, Teréz és Marilla nővéreket név szerint is említi. A hatóságok azonban két év után bezáratták a varrodát, és teherautó érkezett a nővérekért: 1950 júniusában egy éjszaka elhurcolták őket Mezőkövesdre. 

Mária az érettségi után tovább akart tanulni, de olyan rossz volt a káderlapja, hogy mindenhonnan eltanácsolták. Műtős szeretett volna lenni, de még ágytálmosogatónak sem vették fel, hiába próbálkozott több kórházban is. Édesapja 1948-ban gyomorműtét közben meghalt. Mária bátyját felvették az egyetemre, építészhallgató lett, de a második év végén őt is elküldték, és nem a tanulmányi eredményei miatt. Schweighoffer Tibornénak két gyermeke született. Végül nagy nehezen sikerült könyvtárosként elhelyezkednie, elvégzett két gyorstalpaló tanfolyamot, még az Országos Széchényi Könyvtárban is dolgozott. 

Az egykor a Szent Margit Gimnáziumba járók közül sokan mindmáig a szívükön viselik az iskola sorsát.

A rendszerváltozás hajnalán, 1989-ben a margitosok közül többen elzarándokoltak az iskola egykori nyelvtanárnője, Geraldine nővér kismartoni sírjához. Ezután született meg az ötlet: jó lenne feléleszteni a régi közösséget, felkutatni az egykori diáklányokat. Így jött létre a Budai Margitosok Baráti Köre. Az alapítók között volt Bécser Péterné és Schweighoffer Tiborné is. Az alakuló ülésre ezerkétszázan gyűltek össze az akkor még Kaffka Margit Gimnáziumnak nevezett iskola dísztermében.

A baráti kör sokat tett azért, hogy az intézmény visszakapja egykori nevét, és ismét az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja működtethesse az iskolát.

Mindkét hölgy hangsúlyozza Szálka Irma kiemelkedő szerepét, aki kérvényeket írt, és a margitosok hathatós támogatásával elérte, hogy a kereszt 2000-ben újra felkerüljön a kupola tetejére. Emellett megírta a Szent Margit Gimnázium történetét a kezdetektől, 1920-tól az államosításig, 1948-ig. Édesapja, Szálka János valamikor a rend jogi tanácsadója volt. A baráti kör lehetetlent nem ismerő tevékenységének köszönhetően 1992-ben az akkor még Kaffka Margitról elnevezett gimnáziumban elindulhatott egy egyházi osztály. A rend 1996-ban kapta vissza végleg az iskolát, amely ettől kezdve ismét Árpád-házi Szent Margit nevét viseli. 

Gidófalvy Dénes 1992-ben került a gimnáziumba, az első egyházi osztályba, amelynek indulásáról Juhász János akkori igazgató írt alá megállapodást az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek újraszerveződött kongregációjával. Az egyházi osztály indulását a plébániákon hirdették meg. Ő a városmajori Jézus Szíve-templomba járt, így szerzett tudomást erről. Édesapja támogatta, hogy ebbe az iskolába és ebbe az osztályba jelentkezzen, mert tudta, hogy Kerényi Lajos atya ott fog hittant tanítani, és városmajori káplán korából már ismerte őt. A felvételi szóbeli beszélgetésből állt, melyen Juhász János igazgató, Kerényi Lajos atya, Magna nővér és a Budai Margitosok Baráti Körének egyik tagja voltak jelen.

Az első egyházi osztály harminckét diákkal indult.

A következő évben már két egyházi osztályban kezdődhetett meg a tanítás, majd a további bővüléseknek köszönhetően 2000-ben már kizárólag egyházi osztályok voltak az intézményben. Gidófalvy Dénes állítja, hogy elsőségénél, sajátos történelmi és egyedi helyzeténél fogva az ő osztályukra nagy figyelem hárult akkoriban a tanárok és a világi osztályokba járó diákok részéről is. Mindenki kíváncsi volt, hogyan viselkednek, szépen beszélnek-e, milyen eredménnyel tanulnak az egyházi nevelésben részesülő diákok. Érdekes időszak volt ez, amelynek megvolt a maga romantikája. Megszeppent gyerekként nem értették, mit keresnek közöttük az idős hölgyek; a budai margitosok, akik sokszor megjelentek náluk, segítették és fegyelmezték is őket. A leggyakrabban Magna nővérrel találkoztak, aki igazi patrónája volt az első egyházi osztálynak. Cselekedeteiből, szavaiból érződött, hogy a régi idők hagyományait és értékeit próbálja átadni nekik, csak hát 1992-ben suhanc fejjel ők még nem tudtak mit kezdeni ezzel. A nővéreknek és a budai margitosoknak is meg kellett érteniük, hogy az a rend és fegyelem, amit annak idején ők tanultak, a modern világban már nem működik, másfajta módszerekre van szükség.

Bécser Péterné közbeveti, hogy nekik még kettesével kellett sorakozniuk a folyosón, ami 1992-re már kiment a divatból. „Azért a régiek is tudtak rosszalkodni” – idézi fel a gyerekkori csínytevéseket. Teréz nővér volt a legszigorúbb. A diáklányok őrt állítottak, hogy figyeljen és szóljon, ha az apáca közeledik. Irén pedig kilépett a sorból a barátnőjével, és lovacskát táncoltak, végig a hosszú folyosón. Negyven évvel később, Gidófalvy Dénes idejében már inkább fogócskáztak a gyerekek a folyosón. Így változik a világ – mondja, és azt is felidézi, hogy

a baráti kör tagjai korrepetálták a diákokat, őt és a padtársát például matematikából. 

Az úgynevezett diákpatronálási alapítvány anyagilag támogatta a szegényebb diákokat, például abban az esetben, ha valakinek a szülei nem tudták kifizetni az ebédet. Mindez szerves folytatása a megváltós nővérek korábbi tevékenységének, amelyben kiemelt helyen szerepelt az elesettek segítése, felkarolása. E célból hozták létre a Knoll István Alapítványt, amelyet a gimnázium egykori tanáráról neveztek el. Volt olyan alapítvány is, amely az intézmény évről évre megvalósuló felújítási munkálatait támogatta. 

Gidófalvy Dénes elmondta: a régi margitosok közül sajnos már többen eltávoztak. 2018-ban a Budai Margitosok Baráti Köre válaszúthoz érkezett: az volt a kérdés, hogy megszűnik-e a szervezet, vagy lesznek, akik átveszik a stafétabotot, és viszik tovább a margitos identitás- és hagyományőrzés szellemének megfelelően. Gidófalvy Dénes korábbi osztályfőnöke, Vasas Géza magyar–történelem szakos tanár kérésére elvállalta a baráti kör vezetését. Az első kihívást az jelentette, hogy a gimnázium fennállásának közelgő századik évfordulójára ne halványuljon el az alma mater nimbusza. A jubileumi esztendő 2020 lett volna, hiszen 1920-ban kezdte meg működését a gimnázium, és 2000-ben került vissza a kongregációhoz. Az ünnepi tanév során Szent Margit-esteket, jótékonysági koncertet, zarándoklatot, kiállítást szerveztek volna, ám a pandémia miatt ezek a tervek sajnos nem valósulhattak meg.

Az elmaradt ünnepségeket két könyv kiadásával pótolják, az egyik egy emlékkönyv a Szent Margit Gimnázium alapításának 100. évfordulójára.

Ebben egykori margitosok írásai szerepelnek: interjúk, riportok, visszaemlékezések, nővérportrék rengeteg fotóval kiegészítve. A másik könyv egy tanulmánykötet lesz Szent Margit életéről; ilyen jellegű kiadvány korábban még nem készült. A kötetben a gimnázium névadójával kapcsolatos történeti, kulturális és művészeti értekezések olvashatók majd neves szakértők tollából.

A két egykori margitos diáklány és a baráti kör jelenlegi elnöke hangsúlyozzák: a jobb módban élő, elsősorban külföldre került egykori diákok korábban jelentős összegekkel támogatták az egyesületet, mert tudták, hogy adományuk jó célokat szolgál. Az utóbbi években azonban az egyre sűrűbb halálozások miatt sajnos fogyatkozik a számuk.

Ami megmaradt, az a lelkesedés és a szeretet.

Ez világosan kitűnik a két egykori margitos diák és a baráti kör náluk évtizedekkel fiatalabb elnökének szavaiból. Biztos, hogy minden lehetőt megtesznek a Szent Margit Gimnázium identitásának megőrzéséért, és azért, hogy a most és a jövőben ide járó diákok is érezzék: megtiszteltetés és nagy öröm az Árpád-házi királylányról elnevezett iskola diákjának lenni.

Múlt, jelen és jövő összekapcsolása az, amit a baráti kör eddig is vállalt és képviselt.

A nagy kérdés, hogy lesznek-e hasonlóan lelkes, fiatal követők, akik részt vesznek majd ebben a tevékenységében, és idejüket nem sajnálva energiát szánnak arra, hogy továbbadják a múlt értékeit, megőrizve a szeretetteljes légkört, ami mindig is jellemezte ezt az iskolát. Talán nem véletlen, hogy 1992–1993-ban Vasas Géza osztályfőnök éppen a csíksomlyói búcsúra szervezte az első osztálykirándulást. Életre szóló lelki élményt jelentett ez a székely felmenőkkel bíró Gidófalvy Dénesnek is. 

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír 

A riport nyomtatott változata az Új Ember 2022. január 23-i számában jelent meg.