Amikor befogadunk valakit, Jézust fogadjuk be – Egyházmegyei fenntartású idősotthon épül Mátészalkán

Hazai – 2025. szeptember 18., csütörtök | 9:43

Megkezdődik a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye ötven férőhelyes idősotthonának építése Mátészalkán, a ráczkerti római katolikus templom melletti területen. A szeptember 15-én tartott ünnepélyes alapkőletételen részt vett és köszöntőt mondott Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Heidelsperger István püspöki helynök, Fülöp Attila államtitkár és Hanusi Péter polgármester.

Köszöntőjében Palánki Ferenc püspök arra hívta fel a figyelmet, hogy előző nap ünnepelték Jézus Krisztus Szent Keresztjének felmagasztalását, ezen a napon pedig a fájdalmas Szűzanyára emlékeznek – arra, hogy

mennyit kellett szenvednie a reménység anyjának, hogy megmaradjon benne a hit, a remény és a szeretet, akkor is, amikor nem látszott ennek alapja.

Mária abban is példakép számunkra, hogy soha ne adjuk föl, hanem mindig legyen ott a szívünkben a reménység – mondta a főpásztor. – A Szűzanya ott volt szenvedő Fia mellett, ahogy mellettünk is ott áll.

Ez a közelség legyen a példa, hogy odaállunk mások, a rászorulók mellé, és azzal a szeretettel szeretünk, amellyel Jézus szeretett bennünket.

Ezt kell megvalósítanunk ebben az otthonban is, hogy amikor ide befogadunk valakit, akkor Jézust fogadjuk be – hangsúlyozta a debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

Palánki Ferenc beszélt arról is, hogy a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye a következő időszakban több szociális beruházást is tervez: hamarosan megnyílik a 99 fő befogadására alkalmas hajdúszoboszlói idősek otthona; emellett Egyeken és Ajakon 50 fős szociális otthon épül.

A püspök bejelentette azt is, hogy egy nyíregyházi telken templom, óvoda és 99 fős idősek otthona épül. „Hiszen, ahogy halljuk itt is, a gyerekek zsivaja jó hatással van az idősekre, a kedélyükre, az állapotukra” – tette hozzá a püspök.

Ezt követően a főpásztor megáldotta az intézmény alapkövét. 

A teljes cikk ITT olvasható. Palánki Ferenc megyéspüspök köszöntője is meghallgatható.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Eygházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria