Átadták Hatvanban a Boldog Meszlényi Zoltánról elnevezett hidat

Hazai – 2015. szeptember 30., szerda | 16:21

Szeptember 26-án ünnepélyesen átadták az Újhatvant Óhatvannal összekötő Meszlényi-hidat, melyet Beer Miklós váci püspök áldott meg.

Hatvanban a zuhogó eső sem tántorította el a helybélieket, hogy szombaton megtartsák az újjáépített Zagyva-híd átadóünnepségét. Igaz, már jó ideje birtokba vették a helybéliek és az átutazók a hidat, de most jött el a hivatalos ceremónia ideje. A két városrészt összekötő építményt Hatvan jeles szülöttéről, Boldog Meszlényi Zoltán vértanú püspökről nevezték el, aki 59 évesen, 1951. március 4-én, a Rákosi-éra hírhedt kistarcsai internálótáborában adta életét Krisztusért és a rábízottakért.

Horváth Richárd polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd kitért arra, hogy a híd összekapcsolja a két városrészt egymással. Kardos Gábor, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. műszaki igazgatója elmondta, szükséges volt már, hogy a mintegy százéves előző építmény helyett egy korszerű, a mai forgalmi elvárásoknak megfelelő hidat kapjanak a hatvaniak.

Beer Miklós, a Váci Egyházmegye püspöke szólt az egybegyűltekhez, majd megáldotta a hidat és névadója, Boldog Meszlényi Zoltán vértanú püspök emléktábláját.

Az ünnepélyes szalagátvágást követően hordót gurítottak át az új hídon, felelevenítve a régi néphiedelmet, miszerint aki elsőként kel át egy új hídon, azt balszerencse éri. Mivel a hordó gurult át először a felszentelt hídon, így már csak azt érheti a balszerencse.

A Katasztrófavédelem Központi Zenekarának felvonulása után a beruházók és a kivitelezők képviselői, valamint a helyi önkormányzat tagjai egy veterán Ikarusz buszban, mögöttük több veterán gépjárművel tették meg az első utat az immár felszentelt Meszlényi-hídon.

Fotó: H. Szabó Sándor

Videó: Hatvan Tv

Váci Egyházmegye/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria