Öten kaptak katekéta-lelkipásztori munkatárs diplomát, öten vehettek át hittanár-nevelő diplomát, valamint hat pedagógus kapott katolikus hit- és erkölcsoktató oklevelet a két féléves felsőfokú szakirányú továbbképzés után.
Dolhai Lajos rektor a hálaadó szentmisén tanításában – Szent Péter és Pál apostolok ünnepére utalva – úgy fogalmazott: ez az ünnep arra biztat bennünket, hogy
„imádjuk az Isten fiát Péter hitével és Pál szeretetével”.
Péter apostol tetteivel és szavaival is megvallotta a hitét Jézus nyilvános működése idején, s ez példát ad a mai kor emberének. Hozzátette: a Hittudományi Főiskola tanárai bíznak abban, hogy a végzős hallgatók itt megszerzett tudása segíti őket abban, hogy a gyermekeknek és felnőtteknek érthetővé és elfogadhatóvá tudják tenni a hit alapvetéseit, s hogy az ő kapcsolatukat is megerősíti a Megváltóval.
Jézus idejében is voltak, akik hátat fordítottak a Megváltónak. Korunkban a népszámlálás adatai is hasonlót tükröznek: a két legutóbbi népszámlálás között 900 ezerrel csökkent a hitüket megvalló katolikusok száma. Az elsőáldozók, bérmálkozók között is sokan vannak, akik szentségekhez járulás után nemcsak a templomtól, de Istentől is elfordulnak.
Péter apostol hitvallása arra sarkall bennünket, hogy imádkozzunk a hűség kegyelméért ebben a hitetlenségre hajló világban is. Hozzátette: a papokat és hitoktatókat is bátorítja az apostol példája. Kiemelte: Jézus Krisztus és a Szentlélek segítsége nélkül nem lehet eredményes tevékenységük. Pál apostol Jézus iránti szenvedélyes szeretetéről – melyből fakadóan az üldöztetést és a vértanúhalált is vállalta – írásai is tanúskodnak.
Akik most átvették diplomájukat, azok különleges módon is Krisztus küldöttei lesznek, mert életükkel és szavukkal is továbbadják az örömhírt mindazoknak, akiket rájuk bíznak – zárta tanítását a rektor.
Szöveg: Bérczessy András
Fotó: Vozáry Róbert/Szent István Televízió
Forrás: Egri Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria