Augusztus 20. – A Szent István-bazilikában tartják a szentmisét

Hazai – 2020. augusztus 5., szerda | 11:08

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közleményét adjuk közre.

Megtartjuk a szentmisét augusztus 20-án a budapesti Szent István-bazilikában; a Szent Jobb-körmenet helyett ereklyés áldást kapnak a hívek.

A hagyományosan a bazilika előtti téren, több tízezer zarándok részvételével megtartott szertartást idén a koronavírus-fertőzés elleni hatósági korlátozások miatt a bazilikában, szigorú egészségügyi szabályok betartása mellett rendezzük meg, és azon csak meghívottak vehetnek részt.

A délután 5 órakor kezdődő szertartást Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezeti, a homíliát Kovács Gergely gyulafehérvári érsek mondja.

A szentmisét a Duna Televízió és a Magyar Katolikus Rádió élőben közvetíti.

A mise után szokásos Szent Jobb-körmenet helyett – ugyancsak a bazilikában – a magyar nemzetért könyörgő liturgiát tartunk. Utána a bíboros a Szent Jobb-ereklyével áldást ad a templomban lévőkre és mindazokra, akik a televízión vagy a rádión keresztül kapcsolódnak be az ünnepbe.

A Szent Jobb a szokott módon, 10 és 13 óra között látogatható a bazilikában.

Tekintettel arra, hogy a Szent István-napi ünnepi szentmisét a bazilikán belül tartjuk, azon koncelebráló atyák is csak korlátozott számban vehetnek részt. Kérjük a lelkipásztorokat, hogy regisztráljanak az alábbi email címen: augusztus20@katolikus.hu. Az ünnepség után tartott szerény agapé, fogadás idén elmarad.

Adja Isten, hogy a nehéz körülmények erősítsék hitünket és összetartozásunkat!

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria