Az abortusz és a depresszió

– Milyen jellemzői vannak annak a lelki kapcsolatnak, amely az anya és a méhében hordott magzat között kialakul?
– A terhesség nem betegség, nem is valami patológiás forma. Természetes dolog, ami évmilliók óta így van. A természet úgy alkotta meg a női testet, hogy hordozni és táplálni képes az életet. Az anya és a magzat közti kapcsolat különféle fizikai és hormonális alapokon nyugszik, de nem csak ezeken. Nagyon fontos, hogy a nő milyen támogatást kap attól a szociális és kulturális rendszertől, amely körülveszi.

A nők nagy része számára a várandósság első trimesztere várakozással, felfokozott lelkiállapotban telik, illetve nem kívánt terhesség esetén harag és félelem uralja. Gyakori jelenség, hogy a nőben ellentétes érzések dúlnak: az anya ámulattal tekint a csodára, hogy teste új élet teremtésére képes, ugyanakkor ránehezedik a felelősség érzése, hogy ezentúl egy másik emberi lényről kell majd gondoskodnia.

A terhesség előrehaladtával a nő lelkében pozitív és negatív érzések is uralkodhatnak a testében lezajló változásokkal kapcsolatosan. A harmadik harmadban előtérbe kerülhet a szülés miatt érzett szorongás, a gyermek egészségéért való aggodalom. A nő aggodalmat érez amiatt is, hogy partnere hogyan fogadja majd az új családtagot, illetve fél a növekedő anyagi szükségletek miatt. Ugyanakkor felfokozott lelkiállapotban van, tele van reménységgel születendő gyermekével és egy teljesen új életszakasz kezdetével kapcsolatban.

Amikor eljön a szülés pillanata és karjába veheti gyermekét, az maga a csoda, a felfokozott ámulat és lelkesedés pillanata: az anya örömmel fogadja ezt az értékes új életet, amely a világra született. Azt mondhatjuk, hogy az anyának a várandósság mind a kilenc hónapjára szüksége van ahhoz, hogy átélje az anyasággal járó érzelmi, lelki folyamat egészét. Az anya és a gyermek is egy nagyon gyors, intenzív átalakuláson megy keresztül.

– Az abortusz mellett döntő nők elhatározásában milyen szerepet játszanak az olyan tényezők, mint a család, a partner befolyása, az anyagi problémák?
– Ha túllépünk a „választás szabadságának” retorikus fordulatán, őszintén fel kell tennünk a kérdést: „kié is valójában a döntés?”. Néhány új kutatás azt bizonyítja, hogy az esetek 95%-ában az abortusz melletti döntésben központi szerepet játszik a partner. A Post Abortion Review Institute által 2005-ben közzétett tanulmány felfedi, hogy a nők 80%-a szívesen adna életet gyermekének, ha megfelelő támogatást kapna hozzá. Egy abortuszt végző klinika volt biztonsági őre tanúskodott Massachusettsben, hogy a nőket partnereik rendszeresen megfenyegetik, és kényszerítik arra, hogy elmenjenek a klinikára.

Az abortusz nagyon gyakran valaki másnak a döntése. Túlságosan gyakran hallhatjuk, hogy a nők azt nyilatkozzák: nem volt más választásuk. Adatok bizonyítják, hogy a terhes nők halálának elsődleges oka a gyilkosság. A férfiak, akiket várandós társuk megöléséért ítéltek el, tettük fő okaként azt hozzák fel, hogy nem akarták finanszíroni a gyermek nevelését. Ezek a rettenetes amerikai statisztikák világosan megmutatják, hogy nagy a kényszerítő erő, amely a nőket akaratuk ellenére az abortusz felé hajtja.

Nagyon sok anya fél attól, hogy az apa vagy a család segítsége nélkül nem képesek előteremteni a gyermek felneveléséhez szükséges anyagi javakat. Ha figyelembe vesszük, hogy az egyedülálló szülők között milyen sokan szegény sorban élnek és hogy mekkora problémákkal kell megküzdeniük, akkor látjuk, hogy ez valós probléma. Sajnos az abortuszt választó nők mögött nagyon gyakran ott vannak mások, akik részt vesznek a „választásában”, és rábeszélik, manipulálják őket.

Vannak olyan szülők, akik azzal gyakorolnak nyomást, hogy megfenyegetik a lányukat: megvonják tőle a szeretetüket, vagy akár ki is tagadják az örökségből, ha nem az abortusz mellett dönt. Vannak orvosok és pszichológusok, akik tekintélyüket használják fel, és a körülmények ismeretében az abortuszt racionális, érett és egyetlen értelmes döntésnek tüntetik fel. Ez különösen akkor van így, ha a legkisebb gyanú is felmerül, hogy a magzatnak esetleg egészségi problémája van. Ebben az esetben nagyon erőssé válik a nyomás az abortusz irányában. Amennyiben a magzat súlyos rendellenességgel születne, a problémáról tudomást szerző nők 95%-a az abortuszt választja.

– Mi történik ebben a lelki kapcsolatban akkor, amikor a nő abortál? Van valami különbség ebből a szempontból az abortusz és a spontán vetélés között?
– Amikor egy nőt hirtelen és erőszakosan elválasztanak a gyermekétől, mindenképpen traumát él át. Amit akkor átél, az a nem természetes halál. Sok esetben a nők áthágják saját erkölcsi normáikat és természetes ösztöneik ellen cselekszenek. Megsemmisítő csapás éri a bennük élő anyaképet, hisz az olyan anyáról szól, aki táplál, védelmez, támaszt nyújt.

Én személyesen is nők ezreit ismertem meg, akiknek az életét tönkretette az abortusz – brutális és méltatlan tettként élték meg. A fájdalom, szomorúság, szorongás, bűntudat, szégyen és harag érzései kapcsolódnak ehhez a traumához. Sokan közülük az alkoholba és a kábítószerbe fojtják érzéseiket, vagy pedig újra és újra átesnek az abortuszon, így akarják uralmuk alatt tartani ezt a traumát, és egy örvénybe kerülnek.

Mások, hogy elfojtsák érzéseiket, különféle kóros lelkiállapotokba kerülnek: táplálkozási problémák, pánikrohamok, depresszió, szorongás, öngyilkos gondolatok kínozzák őket. Vannak, akiket az abortusz során olyan testi károsodás ér, hogy elvesztik termékenységüket, nem tudnak több gyermeket kihordani. Az abortusszal a nők a halált élik át. Az emberi kapcsolat, a felelősség, az anyai érzés, az ártatlanság omlik össze. Egy ilyen jellegű veszteséget nagyon ritkán lehet úgy átélni, hogy az ember ne élje meg belső konfliktusként.

Illúzió, ha valaki azt gondolja, hogy egy nő károsodások nélkül képes túltenni magát ezen az élményen. A David C. Reardonnal közösen írt könyvemben (Forbidden Grief: The Unspoken Pain of Abortion) az emberi tapasztalatnak ebbe a mélységébe vezetem el az olvasókat. Sok vita zajlott az abortuszról, a szabadságért, az emberi jogokért gyakran emelnek szót nyilvánosan, tüntetéseken is. Az abortusz lelki tényezőiről mégis kevés szó esik. A társadalom elfojtja azokat a hangokat, amelyek az abortuszt követő lelki-szellemi agóniáról szólnak. A média nem beszél róla, a pszichológusok nem vesznek róla tudomást, a nőmozgalmak alábecsülik a jelentőségét.

Az abortuszt követő trauma olyan súlyos és pusztító betegség, amelynek nincsenek illusztris hirdetői, amelyről nem szólnak filmek, sem tévés beszélgetések. Az abortusz a női identitás három központi területét érinti: a szexualitást, az erkölcsöt és az anyaságot. Egy gyermek elvesztését jelenti, vagy legalábbis a gyermek lehetőségének elvesztését. Ezzel a veszteséggel mindenképpen szembe kell nézni. Spontán vetélés után is szenvednek a nők a gyermek elvesztése miatt. A különbség azonban az, hogy nem éreznek akkora szégyent és bűntudatot, mint az abortuszon átesett nők. Ez utóbbiak akaratlagos döntést követően abortáltak, tudatában voltak annak, hogy véget vetnek a méhükben hordott életnek, míg a spontán vetélés természetes úton történik.

Abortusz esetében a gyermek elvesztése titok. A barátok, a család nem ad támogatást, vigasztalást a veszteség miatt. Mindenképpen fontos azt is megjegyezni, hogy az abortusz növeli a későbbi spontán vetélések lehetőségét. És ha egy abortuszon átesett nő később spontán vetélést él át, kialakul benne a fájdalom, a depresszió, mert hajlamos arra, hogy egyfajta „isteni büntetésnek” tekintse a vetélést.

– Milyen esélye van annak, hogy az abortuszt követő bűntudat miatt depresszió alakul ki?
– Mivel az abortuszt törvényesnek nyilvánították, az emberek általában biztonságos dolognak tartják. Sőt, leginkább úgy tekintenek rá, mint a nők „jogára”. Olyan jog, amely arra lenne hivatott, hogy megszabadítsa a nőket a nem kívánt terhesség súlyától. Megkönnyebbülést kellene hoznia, nem pedig fájdalmat és depressziót. Az egyik legnagyobb probléma, hogy a nőket elragadják a gyermek elvesztéséhez kötődő ösztönös reakciók, amelyekkel nem számoltak és nem is értik, hogy mi mi a baj. Nagyon sokan a depresszió, a szorongás, a függőség tüneteivel fordulnak orvoshoz, anélkül, hogy tisztában lennének betegségük okával. Sok esetben gyógyszert kapnak bajaikra, és szinte soha nem kapnak segítséget ahhoz, hogy végigjárják a gyógyuláshoz vezető hosszú utat.

Az abortuszból fakadó rossz emlékek, érzések olyan nyomást gyakorolnak az emberre, amely évekkel később, váratlanul valamilyen formában kitör. Előbb vagy utóbb szembe kell nézni a megoldatlan lelki problémákkal, és erre gyakran csak akkor kerül sor, amikor már előjöttek az érzelmi és viselkedési zavarok.

David Fergusson, az új-zélandi Christchurch School of Medicine professzora egy olyan kutatást folytatott, amellyel bizonyítani akarta, hogy az abortusznak nincsenek pszichés következményei. Meglepve tapasztalta azonban, hogy az abortuszon átesett nők másfélszer nagyobb eséllyel szenvednek lelki betegségekben, és kétszer-háromszor nagyobb eséllyel válnak kábítószerfüggővé vagy alkoholistává. Fergusson vizsgálatában 500 nő vett részt. A Journal of Child Psychiatry and Psychology által közölt tanulmányában megállapította, hogy „akiknek volt abortuszuk, nagyobb eséllyel estek olyan lelki betegségek áldozatául, mint a depresszió (46%-kal nagyobb arányban), a szorongás, öngyilkossági késztetés, kábítószerfüggőség”.

Megállapítható, hogy az abortuszon átesettek a vizsgálatok szerint átlagosan 310%-kal nagyobb arányban követtek el öngyilkosságot. Az abortuszt követő öngyilkosságok nagy száma nyilvánvalóan ellentmond annak az elgondolásnak, amely szerint biztonságosabb döntés véget vetni terhességnek, mint életet adni a gyermeknek. Az abortusz és a pszichiátriai kezelés közti kapcsolatot leghitelesebben bemutató tanulmány rávilágít arra, hogy a terhességet követő négy éven belül az abortuszon átesett nők közül kétszer-négyszer annyian fordulnak pszichiáterhez, mint azok, akik végigviszik a terhességet.

Egy másik tanulmány bebizonyítja, hogy még az abortusz után négy évvel is 67%-kal nagyobb a pszichiáterhez forduló nők aránya. Az Archives of Women’s Mental Health szerint 2001-ben az abortuszon átesett nőkben nagyobb arányban alakul ki depresszó, idegi és bipoláris zavarok. A kívánt terhességet követő szülés utáni depresszió és pszichózis is nagyobb arányban fordul elő olyan nőknél, akik előzőleg már átestek abortuszon.

Ha az abortuszt követő nyolc év átlagát vesszük, a terhességet megszakító nők 138%-kal nagyobb arányban esnek a klinikai depresszió állapotába, mint azok, akik mégsem szakították meg nem kívánt terhességüket. Ezt az adatot a British Medical Journal 2202. január 19-i száma közölte.

Ami az alkohol- és a kábítószerfüggőség problémáját illeti, az abortuszon átesett nőknek négy és félszer nagyobb az esélye, hogy ily módon próbálják leküzdeni belső konfliktusukat, fájdalmukat. Ez az adat csak azokat a nőket veszi számításba, akikről tudható, hogy alkohol- vagy kábítószerfüggők. Nem számol azokkal, akik minden este megisszák a maguk 8 pohár borát, és azt hiszik, hogy ez csak az ellazulást segíti. A problémának erre az aspektusára az American Journal of Drug and Alcohol Abuse világított rá 2000-ben.

A Vincent Rue által vezetett kutatás volt az első, amely valóban hosszú távon figyelte a hatásokat és beszámolt a különféle zavarokról. Az Egyesült Államokat érintő adatai a következők:

• az abortuszon átesett személyek 55%-a küzd rémálmokkal, gyötrik az emlékek
• 73%-nál villannak fel a képek az eseményről
• 58% vallja, hogy az abortusz miatt küzd az öngyilkosság gondolatával
• 68% elégedetlen önmagával
• 79% küzd bűntudattal, és képtelen megbocsátani önmagának
• 63% fél a következő terhességtől és a szülővé válás gondolatától
• 49% kényelmetlenül érzi magát újszülöttek közelében
• 67% vallja magát „érzelmeiben érzéketlennek”

Sok más tanulmány, klinikai kutatás közli, hogy sok nő az abortusz miatt küzd szexuális zavarokkal, táplálkozási problémákkal, erős dohányzással, pánikrohamokkal, szorongással, kapcsolati zavarokkal.

– Van valami tudományos vagy politikai oka annak, hogy nem volt olyan célirányos kutatás, amely az abortusz és a depresszió lehetséges összefüggését vizsgálja?
– Mint társadalom, tudunk vitatkozni az abortuszról mint politikai kérdésről, de nem vagyunk képesek intim, személyes szinten beszélni róla. Nincs olyan társadalmi tiltás, ami akadályozná az abortusz kérdésével való szembenézést, egyszerűen arról van szó, hogy mindenki szeretné figyelmen kívül hagyni ezt a problémát.

Az egyik ok, amiért nem akarunk az abortuszt megtapasztalók fájdalmáról beszélni, hogy minket mint társadalmat mélységesen felkavar a kérdés. Az emberek többsége úgy gondolja, hogy bizonyos körülmények között a törvényeknek engedélyezni kell az abortuszt, nagy részük ugyanakor erkölcsileg zavarban van a probléma előtt.

Az egyik leghitelesebb felmérés szerint a közvélemény 77%-a úgy gondolja, hogy az abortusszal egy emberi élet szűnik meg, 49% pedig gyilkosságnak tartja. Csupán 16% vallja, hogy az abortusz nem más, mint „egy sebészeti beavatkozás, amellyel elmozdítanak egy emberi szövetet”. Még a „szabad választás” határozott híveinek az egyharmada is úgy gondolja, hogy az abortusz megsemmisít egy emberi életet. Ezt James Davison Hunter írja le 1994-ben kiadott könyvében, amelynek címe: Before the Shooting Begins: Searching for Democracy in America’s Cultural War.

Ezekből az adatokból kitűnik, hogy az amerikaiak nagy része félreteszi erkölcsi meggyőződését a „nők szabad választásának” tiszteletben tartása jegyében. Mint társadalom azt választottuk, hogy elnézzük a meg nem született emberi lények halálát azért, hogy jobbá tegyük a nők életét. Ez az erkölcsi kompromisszum azonban vitatható, amikor látjuk az abortuszon átesett nők szomorúságát, fájdalmát. Ha ezt elmondják, kényelmetlen helyzetbe, zavarba hozzák hallgatóságukat.

Amikor az abortuszt követő depresszióról hallunk, kénytelenek vagyunk elgondolkodni nem csak az egyének fájdalmáról, hanem társadalmunk félelméről is. Nagyon összetett és aggasztó kérdésről van szó, ezért az emberek többsége nem akar komolyan odafigyelni rá. Az abortusz pártfogói gyakran nem akarják elismerni, hogy a beavatkozás után mekkora fájdalmat élnek át a nők, mert félnek, hogy ezzel gyengül a legalizációra törekvő politikai érvelés.

Az abortusz-tanácsadók zöme, figyelmen kívül hagyva a tényeket, biztosítja a nőket arról, hogy az abortusznak ritkán vannak, vagy szinte egyáltalán nincsenek negatív lelki utóhatásai. Nem beszélnek semmi olyanról, ami felkavaró lehet vagy kételyeket támaszthat, mert félnek, hogy az érvek képesek „meggyőzni arról, hogy ne adja beleegyezését az abortuszhoz”. Valójában mások döntenek a nők helyett, hiszen eltitkolják előlük azokat az információkat, amelyek ismeretében másképp döntenének.

Ez a tudatlanság és az információk elhallgatása aztán olyan magatartáshoz vezet, amelyet már lehet visszaélésnek, hanyagságnak nevezni, hiszen a nőket olyan útra vezeti, amelyen mély és súlyos traumát élnek meg.

Ön úgy gondolja, hogy ha a nők tudatában lennének annak, hogy depresszióba eshetnek, meggondolnák magukat az abortusszal kapcsolatban? Remélem, hogy igen. A nőknek jogukban áll megtudni, milyen veszélynek teszik ki magukat, amikor az abortuszt választják. A törvény előírja, hogy bármely gyógyszer vagy orvosi kezelés előtt tájékoztatni kell a beteget és beleegyezését kell kérni. Ez azt jelenti, hogy ismernünk kell a beavatkozás minden aspektusát, minden rövid- és hosszútávú kockázatát. Ezek alapvető fontosságú információk.

A figyelemfelkeltő statisztikák fényében (amelyek a lelki, testi egészségre, a mellrák kialakulására stb. vonatkoznak) nyilvánvaló, hogy a nők lelki egészségének és termékenységének védelmében alapvető fontosságú a szigorú szabályozás. Azt hiszem, még ennél is fontosabb, hogy az abortuszon átesett, a gyermek elvesztését megszenvedő nőknek és férfiaknak reményt adjunk, hogy lehetséges a teljes gyógyulás. Tudniuk kell, hogy nincsenek egyedül.

1989-ben az Amerikai Pszichológiai Társaság által összehívott szakértők egyhangúan megállapították, hogy törvényes keretek között az abortusz „a nők nagyobb része számára nem jár lelki természetű kockázattal”. A szakértők úgy gondolták, hogy ha az abortusznak súlyos érzelmi hatásai lennének, a nők özönlenének a pszichológiai kezelésekre. Megállapították, hogy nem özönlenek. És 1989 óta ez a hozzáállás nem ment át lényeges változáson. Világos, hogy nem vették figyelembe, milyen hatalmas mértékben nő az igény az olyan jellegű segítség iránt, amelyet például a Rachel’s Vineyard Ministries nyújt. Szervezetünk 2006-ban 450 olyan hétvégi elvonulást szervez, ahol az abortusz traumájából való kigyógyulást segíti. Egy-egy alkalmon 12-25 ember vesz részt, ami évente 5400–11 250 embert jelent.

Szolgáltatásunk évről évre 40%-kal növekszik. Az utóbbi 7 évben a Rachel’s Vineyard Ministries már Afrikában, Taiwanon, Oroszországban, Angliában, årországban, Skóciában, Spanyolországban, Portugáliában, Dél-Amerikában, Kanadában és az összes amerikai államban megtalálható – nők és férfiak ezrei kérték segítségünket. Ezenkívül pedig más hasonló célú és gyorsan bővülő szervezetek is léteznek. Az Amerikai Pszichológia Társaság véleményével ellentétben a nők valóban özönlenek a gyógyulás reményében, de ezt a tényt a közvélemény elől szégyenletesen elhallgatják, a betegséget rosszul diagnosztizálják és nem kezelik.

Thullner Zsuzsa fordítása

Magyar Kurír