Az élet a húsvétban erősebb a szenvedésnél és halálnál

Martini bíboros felhívja a figyelmet arra, hogy a karácsony természetéből adódóan az öröm képét idézi fel az emberben, míg a húsvét összetettebb érzéseket ébreszt: a szenvedés és a halál, az elvesztett és visszakapott létezés képét. A húsvét misztériuma jobban el van rejtve, nehezebben felfogható. Hozzáteszi azonban: a szép szavak könnyedségén túl egész létezésünk nagyrészt a sötétség és a nehézségek földjén zajlik. Főként azokra gondol, akik súlyos betegségekben vagy az öregségtől szenvednek, akik az emberi törékenység, gyengeség bélyegét viselik testükben, lelkükben.

Ezért azt szeretné, hogy a húsvét a remény üzenete legyen a szenvedőknek, az időseknek és mindazoknak, akik megtörtek az élet terhe alatt, akik az uralkodó jóléti kultúra körein kívül rekedtek. Szeretné, ha keleti keresztény testvéreink húsvéti kiáltása: „Krisztus feltámadt, valóban feltámadt!” járná be a kórházakat, a betegszobákat, a börtönöket, hogy a remény mosolyát fakassza azok ajkán is, akik félelemmel telve várják orvosi vizsgálataik eredményeit.

Martini bíboros felteszi magának a kérdést: mit mond a húsvét neki, az idős, erejében megfogyatkozott embernek, aki már várja az elkerülhetetlen áthaladást? És vajon mit jelenthet azoknak, akik nem osztoznak hitében? A húsvét mindenekelőtt azt mondja, hogy „ennek az életnek a szenvedései … nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk. (Róm 8,18)” Krisztus szenvedésének okát, értelmét nem lehet megérteni anélkül, hogy a halál falán túlra látnánk. Az emberiségre nehezedő szenvedés okozója pedig sokszor az emberi vakság, gonoszság, nemtörődömség.

Bátran kell ismételgetnünk: „a minket sújtó szenvedés nem mérhető azzal, amire bizalommal várakozunk”. A korintusiakhoz írt második levél sorait idézi: „Ezért nem veszítjük el kedvünket, mert bár a külső ember romlásnak indult bennünk, a belső napról napra megújul. A mostani pillanatnyi könnyű szenvedés ugyanis a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk. Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket. Mert a látható mulandó, a láthatatlan azonban örök” (2Kor 4,16-18).

Hangsúlyozza, hogy ehhez nagy reménységre van szükség. Ahogyan Pál is mondja: „Mert megváltásunk még reménybeli. Az a remény viszont, amit már teljesedni látunk, többé nem remény” (Róm 8,24). Remélni nehéz ugyan, de a világ bajai elől nincs más kiút, hacsak nem akarunk megszabadulni a gondolkodástól, homokba dugva fejünket.

Nehezebb a húsvét értelmét azoknak elmagyarázni, akik nem osztoznak hitünkben. Azok az emberek segítenek ebben, akik valami titokzatos forrásból táplálkozva képesek szembenézni a szenvedéssel és a halállal anélkül, hogy válaszolni tudnának arra, mi következik utána. Martini bíboros azt látja ebben, amit Pál mondott: lehet reménykedni a remény ellenében (vö. Róm 4,18), vagyis tovább lehet menni akkor is, ha nem értjük, ami történt. Ahogyan csodálatos módon továbbment az a sok ember, akiket 2004 decemberében a szökőár sújtott, vagy a következő évben New Orleansban a hurrikán okozta áradás. Ahogyan a háborúk után újjáépítik az országokat. A huszonnyolc éves Etty Hillesum szavait idézi, aki 1942-ben, mielőtt elvitték volna az auschwitzi haláltáborba, ezt írta: „Szembenéztem azzal, hogy milyen végtelen erővel pusztítanak el minket, szembenéztem előre látható, nyomorúságos végünkkel, amely már hétköznapi életünk megszokott pillanataiban is látszott.”

Megvallja, hogy a halál lehetősége már valóságosan jelen van az ő életében is, élete új dimenziót nyer általa. A technika nem adhat választ a kérdésekre, legfeljebb pár nappal meghosszabítja az életet. „A kérdés ellenben az, mi az értelme annak, ami történik, és még inkább, hogy mi az a szeretet, amelyet ehhez hasonló szorongattatások között is érezhetünk. Van valaki, aki olyannyira szeret, hogy még a gyengeségben is érezteti velem, hogy tele vagyok élettel, és azt mondja nekem: én vagyok az élet, az örök élet.”

Fontos, hogy van valaki, akinek szentelheti napjait akkor is, amikor úgy tűnik, már minden elveszett. Így zárja le elmélkedését: „Így történik meg, hogy a feltámadás hétköznapi tapasztalatává válik a szenvedőknek, különösen a betegeknek és az időseknek, lehetőséget ad nekik arra, hogy bőséges gyümölcsöket teremjenek  fogyatkozó erejük, a testüket elöntő gyengeség ellenére. Az élet  a húsvétban erősebbnek mutatkozik a halálnál. Kívánom, hogy ezt mindenki megértse.”

***

Martini bíboros búcsúlátogatása ad limina címmel a Vatikáni Figyelő tájékoztatott XVI. Benedek pápa és Martini találkozásáról:
„Carlo Maria Martini bíborost április 9-én, szombaton délelőtt magánkihallgatáson fogadta XVI. Benedek a Vatikánban. A Milánó melletti Gallarate Aloisianum-kollégiumában visszavonultan élő nyugalmazott milánói érsek Parkinson-kórban szenved, ami – a híradások szerint – már beszédkészségét is kikezdte, s a pápa elé is tolószékben érkezett. Ha teste gyönge is, szellemileg továbbra is friss, állítólag nemrég fejezte be legújabb könyvét a püspökök lelkipásztori jellegű gondjairól.”

Magyar Kurír

(tzs)