Az én papom: Kocsis Imre

Itt, a Rózsafüzér Királynéja-templomban, van egy másik pap is, Kocsis Imre, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanít, és az idei könyvhéten megkapta a Stephanus-díjat.

Ő is a RoKi (Rózsafüzér Királynéja rövidítése) család tagja. Csütörtökönként ő misézik, és Nagy Károly atyát is ő helyettesíti, ha szabadságon van. Bibliaórát tart a plébánián.

Imre atya mindig lelkesen beszél. Prédikációi lendületesek, szikrányi humorral, szeretettel és örömmel teli. Ő valóban örömmel hirdeti Jézus tanításait. Olyan örömmel, mintha azt mondaná: ne csüggedj, Isten országa az öröm országa.

Imre atyát hallgatni nekem, a kereszteletlennek, csupa bátorítás, hogy ne adjam fel, ne szaladjak el. Minden prédikációja egy hívó szó, amivel a hitemet erősíti, építi.

A bátorítás egy gyenge, elszaladós embernek fontos. Ha Jézus hívása nem lenne ennyire ellenállhatatlanul erős, már többször is megfutamodtam volna. Nem magamban bízom, csakis Benne és az általa küldött pásztorokban. A ráhagyatkozást tanulom, a bizalmat, elindulni Jézushoz a hídon át.

Imre atyának a Lukács evangéliuma című könyvében találtam ezt a mondatot: „A meggyújtott lámpa feladata, hogy világítson a belépőknek.” Nekem, a „belépőnek”, a Katolikus Egyházba lépőnek, két lámpásom is van: Imre atya és Károly atya. Őértük Istennek legyen hála!

Farkas Marianna