Az értelem útvesztése – Kötet jelent meg az asszisztált öngyilkosság kérdéséről

A Domonkos Nővérek és az Advocata Nostra Kiadó szervezésében megrendezett eseményen először a kötet szerzője, François-Xavier Putallaz beszélt könyvéről. A svájci filozófus elöljáróban elmondta: minden olyan országban, ahol engedélyezik az asszisztált öngyilkosságot, kudarcot vallottak azok a biztosítékok, melyeket eredetileg a gyakorlatok korlátozására hoztak létre. A néhány drámai esetre korlátozott kritériumokat kiterjesztették más esetekre is. Svájcban az asszisztált öngyilkosságok száma 20 év alatt 825 százalékkal növekedett. Ma már annyira elfogadott, hogy lassan mindennapi gyakorlattá válik. A Fribourgi Egyetem professor emeritusa arra is rámutatott, hogy napjainkban nagymértékű antropológiai átalakulásnak lelhetünk tanúi. Az emberre manapság úgy tekintenek mint szenvedésre alkalmas állatra. Ez a könyv arra törekszik, hogy feltárja az eutanázia, az asszisztált öngyilkosság jelenségének mélyebb gyökereit.

Putallaz elmondta: napjainkban a jó és a rossz megítélésének alapjává egyre inkább a szubjektivitás válik, az igazság érzés kérdése. A relativizmus szükségszerűen terjesztette ki az asszisztált öngyilkosság kritériumait, olyannyira, hogy az már semmiben sem támaszkodik az orvosok véleményére. Sőt, a történelemben először kérik arra az orvostudományt, hogy a szenvedést úgy szüntesse meg, hogy eltávolítja a szenvedő személyt. Ráadásul ma már olyan öngyilkossági kapszula is elérhető, amelynek alkalmazásához nincs szükség orvosra. (Ez a kapszula olyan orvosi közreműködés nélkül használható eszköz, amelyben nitrogén alkalmazásával csökkentik a belélegezhető oxigén mennyiségét, ami eszméletvesztéshez és halálhoz vezet – a szerk.) Franciaországban a júliusban elfogadott törvény révén 1,4 milliárd eurót fognak megspórolni a betegápoláson. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy az asszisztált öngyilkosság után a hozzátartozók 20 százaléka szenved poszttraumás stressz szindrómában.

A kötet szerzője rámutatott: könyvének megközelítésmódja a klasszikus filozófiai hagyományra, elsősorban Aquinói Szent Tamás gondolkodására épül. Hozzátette, hogy

az eutanázia nem kiegészíti a palliatív ellátást, hanem véget vet neki. Holott pont a palliatív ellátás fejlesztésére lenne szükség.

Ezt követően kerekasztal-beszélgetésre került sor Barna Erzsébet hospice-palliatív orvos, Papp Miklós morálteológus, egyetemi tanár és Szeiler Zsolt filozófus, jogász részvételével. A moderátor Deák Hedvig OP teológiai tanár volt.

Deák Hedvig domonkos szerzetesnővér azt kérdezte, hogy emberként mit mondhatunk ezekről a kérdésekről? Szeiler Zsolt szerint a kötet „intellektuálisan alapos és bátor”. Meg akarja érteni az ellentábor érveit is, és utána fogalmazza meg az ellenvetéseket. Időrendben leírja a svájci fejleményeket, ezzel is érzékeltetve a folyamat drámaiságát. A filozófus úgy látja, manapság rendkívüli módon terjed az irracionalizmus és a morális vakság. A könyv említi a csúszós lejtő effektust, ami azt jelenti, hogy az első lépés megtétele után gyorsan jön a következő. Ennek egyik jellemzője, hogy a lehet és a kell összekapcsolódik.

Barna Erzsébet orvos 18 éve dolgozik a hospice-ellátásban. Szerinte a fogalomtisztázásra mindenképpen szükség van: egy eutanázia létezik, az aktív, ami nem része a palliatív terápiának. Magyarországon ugyanakkor azokkal az eszközökkel sem élünk, amivel lehetne. A szakember rámutatott:

a palliatív eljárás megerősödéséhez szükség lenne arra, hogy kialakuljon ennek a kultúrából táplálkozó hátországa is. Otthon meghalni a legjobb, de ez a mai kultúrának nem része.

Papp Miklós görögkatolikus pap, morálteológus úgy látja, fontos belátnunk, hogy senki sem ellenfél, egy úton járunk.

Nem az az Egyház dolga, hogy a katekizmust ráerőltesse az emberekre, sokkal inkább arra van szükség, hogy odaálljunk a másik ember mellé, különösen a szenvedés idején.

A kötet érdeme az, hogy gondolkodva ösztönöz gondolkodásra.

Szeiler Zsolt ehhez hozzátette, hogy Nagy-Britanniában nemrég elvetették az eutanázia megkönnyítésének tervét, mert úgy látták, hogy a palliatív ellátás erősítése népszerűbb. A jogász szerint az isteni törvény, a szokások és a jog – a ius, a fas és a mos – valamikor egységet alkotott. Az isteni jogra ma már nem lehet hivatkozni, a vitákban a keresztény megközelítést nem lehet elmondani, a többség nem fogadja el, és nem is érti. A politikai nyomás miatt a keresztényeket nem kérdezik meg ezekről a kérdésekről. Kiemelte: a sokszereplős párbeszédben nehéz a keresztény álláspontot megjeleníteni, de a személyes találkozásokban ennek ellenére képviselni kell. A médiában is meg kell jelennie a keresztény érvrendszernek.

Papp Miklós szerint ha morális szempontokon vitatkozunk valakivel, az már következmény. Valójában az emberképek ütköznek, ebből fakad az etikai dimenzió. Ebben az a nehéz, hogy az emberkép mindig formálódik. A legteljesebb emberkép Jézus Krisztusban ragyogott fel, mi efelé közelítünk. A keresztényeknek arra a többletre kell támaszkodniuk, ami a kinyilatkoztatásban tárult fel. A pontos fogalomhasználat fontos, de nem elég. Az olcsó szánalom alternatíváját kellene felmutatni, leginkább hitvallások révén, amiket például kis videókban is lehetne ismertetni.

Barna Erzsébet hangsúlyozta: sajnos a keresztény emberek sem viszonyulnak felnőtt, érett módon a végső stádiumban lévő beteghez. Tapasztalata szerint a hospice-ban a nem vallásos orvosok, munkatársak is ugyanazon az állásponton voltak, mint ő. Jó, ha van tisztelet, szeretet, de a mai szakmai megközelítés szerint nem ez gyógyít. Amikor az orvos látja, hogy eljött a kísérés ideje, a betegben és a hozzátartozókban egyaránt tudatosítani kell, hogy mi várható. Az orvosképzésben már egy ideje jelen van a tanatológia, de a szakmai hátteret még jobban kell erősíteni.

Szeiler Zsolt úgy látja,

ha nem beszélünk a halálról, ha nem akarunk tudni róla, akkor Krisztusról sem beszélhetünk.

A mai jóléti társadalom fogyasztói megközelítésében az egészség és a halhatatlanság termékké vált. Platón szerint a filozófia nem más, mint felkészülés a halálra. Ezt komolyan kell venni. A halállal való számvetés esélyt ad egy jó és méltó emberi életre. Papp Miklós morálteológus szerint a mai ember a saját kezébe akarja venni a létet. Minden területet kontrollálni akar. Ám a halálban kiderül, hogy nem tudunk mindent irányítani. Egy életen át készülni kell arra, hogy a végén kiengedjük azt a kezünkből. De

az életet nem elengedni kell, hanem átengedni: átnyújtani Istennek. A halál kapujához érkezni ugyanakkor nem könnyű, ott hívőnek maradni igen nehéz. „Nemcsak erkölcsi elveket, hanem Krisztust kell adni akkor, amikor a hideg kéz felnyúlik.”

François-Xavier Putallaz Az értelem útvesztése – Az asszisztált öngyilkosságról című kötetét Szabó Ráhel OP fordította. A könyvben megtaláljuk még Jacques Ricot Veszélyben az élet vége – A francia modell című tanulmányát is.

Fotó: Merényi Zita

Baranyai Béla/Magyar Kurír