Az Eucharisztia ünneplése 129.

Mária, aki hálaadó imádságában elragadtatva átadja magát az Úrnak, hogy az ő egész valóját magához emelje, így folytatja énekét: és ujjong a lelkem Istennek, az én Üdvözítőmnek. A Boldogságos Szűz öröme mondható rendkívüli ujjongásnak, amely teljesen magával ragadja az embert, akár tánc formájában is. Az örömnek ez a kifejezése kapcsolatban van a lélek szellemi felismerésével: Isten üdvtörténeti ígéretei a beteljesedésük felé haladnak. Míg az előző versben Lukács a pszüché szót használta, most a pneuma szóval (gör. pneó jelentése: fúj) fejezi ki Mária lelki örvendezését. A pneuma szó héber nyelvű párhuzamaként a ruah (jelentése: szél) szót jelölik meg a tudósok. A ruah jelentéstartománya szerint az egyén, de az emberi közösség szellemi kibontakozásának és fejlődésének is irányítója: „Nekünk azonban kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is. Mert ki ismeri az emberek közül az ember benső dolgait, ha nem az ember bensejében levő lelke? Éppúgy Isten benső dolgait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. Mi azonban nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentől származó Lelket, hogy megismerjük, amit Isten nekünk ajándékozott. (1Kor 2,10–12) A ruah Istenből meríti erejét, és bölcsességének befogadására vezérli az embert. A ruah Isten szentségének jelenléte teremtményeiben.

Noha Lukács két fogalmat használ, a megkülönböztetés nem szétválaszt, hanem az ember lényének lelki dimenzióit kapcsolja össze.

Mária megmentőjének, másképp szólva üdvözítőjének nevezi Istent (gör. szódzó ige: megment; szótér: megváltó, üdvözítő). A lélek ujjongása annak felismeréséből ered, hogy Isten, az Úr (héb. jah) a Megváltó, aki alázatos szolgálóleányát üdvtörténeti tetteinek részesévé tette. 

Kép: Fra Angelico: Mária és Erzsébet találkozása (1433–34)

Magyar Kurír