Az Eucharisztia ünneplése 50.

2019. február 10., vasárnap | 12:00

Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.

Nyelv(em), énekeld a dicső test és drágalátos vér misztériumát, melyet a világ váltságáért ontott a nemes méhnek gyümölcse, a nemzetek Királya.

Szent Tamás ugyanazokkal a szavakkal kezdi himnuszát, amelyekkel Venantius Fortunatus (VI. század) a Crux fidelis kezdetű himnuszának első tematikus versszakában. Nem véletlen ez az egybeesés. Míg az ókori költő a dicsőséges küzdelem csatájáról és a kereszt győzelmi jelvényéről – a világmindenségért feláldozott győztes Megváltóról – énekel, addig az Angyali Doktor a megváltó kereszt és a megtestesülés misztériuma szempontjából vezet be minket az Eucharisztia misztériumába. Jézus Krisztus, a nemzetek Királya feláldoztatott értünk: Jézus keresztáldozata az egyetlen megváltó áldozat. Így az Eucharisztia misztériuma – mint cselekmény (Isten dicsérete) és mint az Úr szentségi jelenléte (az ember maradandó megszentelő eszköze) – valójában az áldozatot bemutató személyében, Jézus Krisztusban, azonossági viszonyban van a kereszten végbement megváltó áldozat cselekményével és bemutatójával.

Szent Tamás már himnuszának elején pontosan fogalmaz: nem a kenyérről és a borról, hanem a kenyér és a bor színében jelen lévő Testről és Vérről, tehát nem a jelről, hanem a jelzettről énekel, aki az utolsó vacsorán megtörte a kenyeret, és tanítványainak adta, azzal az emberségével együtt, amelyet a megtestesülés misztériumában vett magára. Az Eucharisztia titka ennyiben jelzi Isten megtestesült jelenlétét, Jézus halálának megváltó hatását és mindezek eszkatologikus jellegét. „A kereszt tette alkalmassá Krisztus testét a fogyasztásra, minthogy ez a Szentség Krisztus szenvedésének megjelenítője” (ST IIIa83ad2).

Fotó: Pexels

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
hirdetés
Vezető híreink – olvasta már?
akikert-harang-nem-szolt-tiz-eve-segiti-magzatvesztoket-kovacs-ferenc-es-treer-maria
Akikért a harang nem szólt – Tíz éve segíti a magzatvesztőket Kovács Ferenc és Treer Mária

Tabukat döntöget Kovács Ferenc diakónus és felesége, Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó: abortuszon átesettek, valamint gyermeküket vetélés, halvaszületés miatt elvesztők számára szerveznek lelkigyakorlatokat 2009 óta. A tíz év alatt közel négyszáz szülő oszthatta meg velük fájdalmát, „amiről nem illik beszélni”.

2019. április 23., kedd
husvetvasarnapi-szentmisek-puspoki-szekhelyeken
Húsvétvasárnapi szentmisék a püspöki székhelyeken

Országszerte szentmiséken ünnepeltük április 21-én, húsvétvasárnap Urunk, Jézus Krisztus feltámadását. A püspöki székhelyek ünnepi szertartásairól adunk körképet.

2019. április 23., kedd
Útravaló – 2019. április 23.

Útravaló – 2019. április 23.

Napról napra közreadunk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat. Húsvét második vasárnapjáig Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót: elmélkedései a római egyház ősi stációs liturgiája útján vezetnek.

Korábbiak »

Mai evangélium – 2019. április 23.

Mai evangélium – 2019. április 23.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 20,11–18

Korábbi napi evangéliumok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle