Téged, örök Atyát, az egész föld tisztel.
A Te Deum laudamus kezdetű himnusz második sora az Atyát és örök voltát dicséri.
Annak alapja, hogy Isten örökkévaló, teremtő és gondviselő Atya, főleg a Második Törvénykönyv szövegéből származik: „Nem atyád-e ő neked, az övé voltál, ő alkotott és szilárdított téged?” (MTörv 32,6b) A szöveg kifejezi, hogy Isten hűségének jellemzője az atyai kötődés népéhez.
Az egyházatyák közül Nicetas így fogalmaz: „Hiszel tehát az Istenben, mindenható Atyában; a nem született Istenben, aki nem származik semmitől, semmitől sem veszi kezdetét; a láthatatlanban, akit semmilyen test szeme nem képes látni (…), az egek és a föld jó és igazságos Teremtőjében. Megvallod őt, Istennek, de őt a Fiú Atyjának is szükséges vallanod (…) És ez a kegyes vallomás Istenről, hogy őt nemcsak mint Isten tudod, de Atyának is ismered, az örök ige Atyjának (…).” (Explanatio symboli habita ad competentes, PL 52,867) Hasonló Jeruzsálemi Szent Cirill tanítása: „Egyetlenegy tehát Isten, a lélek és a test Teremtője. Egy a Teremtője a mennynek és a földnek, az angyaloknak és főangyaloknak. Aki azonban sok mindenek Teremtője, csak egyetlenegy valakinek az Atyja, az ő egyetlenegy Egyszülött Fiának (…) Ő Urunk, Jézus Krisztus Atyja (…)” (IV. Katekézis, 4.5)
Az Egyház hitvallása soha nem feledkezik meg arról, hogy Jézus, midőn imádkozni tanította apostolait, arra oktatta őket, hogy Isten a mi Atyánk. Ilyen értelemben himnuszunk Istent nemcsak mint örökkévaló Teremtőt és a Fiú Atyját tiszteli, hanem úgy is, hogy ő a mi Atyánk Jézus Krisztusban: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved…” (Mt 6,9). Emellett Isten az egész teremtés művéhez atyaként viszonyul: „Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? (…) Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van.” (Mt 6,26.32b)
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria